Mészáros László újonnan megválasztott protestáns tábori püspök prédikált a zsinati ülésszak második napján az úrvacsorás istentiszteleten.
A püspök igehirdetését a vakon született ember szombati meggyógyításának történetére alapozta.
„Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni? Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az.” (Jn 9,1–9)
A kiválasztott igeszakaszról Mészáros László elmondta, meghatározó szerepet játszott a megtérésében. Hatvani középiskolásként vált Isten gyermekévé. – Az első bűnvalló imádságomat ott mondtam el, a laktanyában – emlékezett vissza. Ezért érezte úgy, hogy ezzel a történettel kell szolgálnia a Zsinat felé.
Meglátása szerint ez a jól ismert történet azt szeretné elmélyíteni bennünk, hogy Krisztus cselekedetei mindig Isten akaratával összhangban történnek. – Aki látja Jézust, látta őt cselekedni, az magával a mindenható Istennel találkozott. Jézus az életét mentve jön ki a templomból, mert meg akarják kövezni, de látjuk, hogy ebben a zaklatott helyzetben sem magával foglalkozik, hanem a küldetésére koncentrál. Alapvető szándéka, hogy az embereket az Atyához vezesse – hívta fel az egybegyűltek figyelmét.
– A vak koldus születése óta ezzel a hiányossággal élt. Krisztus először meglátta, majd eldöntötte, nem megy tovább anélkül, hogy nem ad neki valamit, amit soha nem birtokolhatott. Jézus visszaadott egy olyan képességet egy embernek, amivel sohasem rendelkezett. Minden, ami korábban csak a képzeletében létezhetett, az berobbant az életébe, ahogyan Jézus is betört a bűneset következtében törött emberi létbe. Láthatóvá tette, hogy Isten áttörte a látható és a láthatatlan közötti akadályokat. Az emberek láthatták Istent emberként cselekedni, a legtöbbjük számára azonban maradt minden a régiben, pedig Jézus azért jött, hogy látást adjon – hangsúlyozta.
– A tanítványok is hangot adtak véleményüknek: „Mester, ki vétkezett?” Ez is egy távolságtartó mentalitás. Lehet azon vitatkozni, hogy ki vétkezett, de nem ez a releváns kérdés. Jézus jelenléte mindig a lényegre irányítja a figyelmet, arra, hogy a szenvedésnek soha nem az oka a fontos, hanem a célja. „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei” – ismételte meg Jézus szavait a protestáns tábori püspök.
– A tanítványokat a másik ember fogyatékossága nem érinti meg, Jézus látja ezt is, de nem rója fel nekik, továbbra is szereti és tanítja őket, mert mindenkinél jobban ismerte az embert. Nem vesszük észre a másik nyomorúságát, lehet, hogy ide kellene visszatérnünk, hiszen minket is észrevett egyszer a Megváltó. Mi is vakok voltunk, és nem ment el érzéketlenül a sorsunk mellett, még ha messzire is kellett utánunk jönnie. Azért jött, hogy életünk legyen és bővelkedjünk – mutatott rá Mészáros László.
– Fontos mozzanat – emelte ki –, hogy Jézus sarat csinál a föld porából. Amikor ezt olvassuk, eszünkbe jut a teremtés története, amikor a föld porából alkotta meg Isten az embert. Jézus, a Fiúisten a föld porából és magából ad valamit, így pótolja azt, ami ennek az embernek hiányzott. Ez a tett túlmutat önmagán, Isten helyre tudja állítani, ami isteni kiigazítást igényel. Teljesen új teremtés történik, „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az” – idézte Pál apostolt. (2Kor 5,17)
– A történet úgy folytatódik, hogy a vak koldus kap egy parancsot: „Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában…” Jézus feladattal bízta meg ezt az embert. Vajon mit tett korábban a gyógyulásáért? – tette fel a kérdést Mészáros László. – Koldult, biztos volt benne, hogy nem javítható a helyzete, minden erőlködés kudarcra van ítélve – vélekedett. – Hányszor megtapasztaljuk, hogy akik közelednek Istenhez, az utolsó lépést nagyon nehezen teszik meg – jegyezte meg a tábori püspök. Saját élményként megosztotta, hogy egy katonával jelenleg pontosan ezt éli meg. – Nem tudom, hogy elmegy-e a Siloám tavához, ezt a döntést csak ő hozhatja meg. A mi feladatunk Jézus szavát elvinni hozzá – hívta fel a figyelmet.
– A vak nem okoskodott, hanem megtette, amit Jézus mondott neki – ez a hit definíciója. Kitől vagy mitől kapta meg a látás képességét? Jézus isteni szeretetétől. Attól a teremtő hatalomtól, amely észrevette, megszólította és feladattal bízta meg, de el kellett mennie a tóhoz, ki kellett fejeznie, hogy hisz benne. A tóhoz vakon kellett elcsoszognia, hogy utána soha többé ne kelljen vakon járnia. Ha készek vagyunk elmenni a magunk Siloám taváig, vissza már Jézussal jöhetünk, és megtapasztalhatjuk, hogy az élet urának szabadító és gyógyító ereje van. Hiszem, hogy nekünk, reformátusoknak különösen nagy szükségünk van most erre – zárta igehirdetését az újonnan megválasztott protestáns tárbori püspök.