„Egy élet üzenete akkor szólal meg igazán, amikor az lezárul”

Szabadság és megkötöttség címmel jelent meg néhai Szűcs Ferenc teológiaprofesszor prédikációinak gyűjteménye. A lelkész idén lenne nyolcvanesztendős.

Szűcs Ferenc teológiai tanárként és lelkészként egyaránt nagy hatással volt hallgatóságára. Igehirdetései lelkészgenerációkban és a gyülekezetébe járó emberekben is mély nyomot hagytak. „Tanítása mindvégig Jézus Krisztusról mint mindannyiunk személyes megváltójáról szólt, és a világ reménységéről szóló bizonyságtétel maradt a maga szerény, bölcs megfogalmazásában, mélyen átgondolt, gyakorlatias módján. Számára a gyülekezet, az egyházi lét nem egyszerűen »közeg« volt, hanem közösség: hús-vér emberek, gondokkal küzdő és örömökért hálás reformátusok közössége” – írja a prédikációskötet előszavában Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.

szucs_ferenc_szabadsag_es_megkotottseg

Fotó: Kálvin Kiadó

Az egyházkerület gondozásában megjelent könyv harminchat prédikációt tartalmaz a lelkész szolgálatának első nagyjából ötven évéből, időrendi sorrendben szerkesztve. A gyűjtemény különlegessége, hogy mivel Szűcs Ferenc kézzel írta le jegyzeteit igehirdetéseihez, legtöbbször vázlatként, ezért betekintést nyerhetünk a gondolataiba, ráláthatunk arra a folyamatra, ahogyan megformálódik az Igét olvasva az az üzenet, amelyet később a hallgatóság hall. Emiatt azonban nem feltétlen nevezhető könnyed olvasmánynak. A szerkesztők Szűcs Ferenc családtagjai segítségével igyekeztek érthetővé tenni a régen papírra vetett gondolatokat, megvilágítani az igehirdetések hátterét. A kötetnek lesz folytatása, a tervek szerint ebben Szűcs Ferenc életének utolsó évtizedeiben elmondott igehirdetéseit szeretnék közkinccsé tenni a szerkesztők.

A szerző mindig alázatosan prédikált, de a tudós megalapozottságával. Igehirdetéseiben nem kerülte a közéletre vagy az épp akkor aktuális helyzetekre való reagálást, így ebből a szempontból is érdekes a könyv, hogy miként gondolkodott az Ige alapján a világtörténelem bizonyos helyzeteiről Szűcs Ferenc.

Építő olvasmány lehet ez mind gyülekezeti tagoknak, mind lelkészeknek. Gyülekezeti tagoknak azért, mert a gyakorlatias, teológiailag mégis mélyen megalapozott gondolatok újra és újra bátoríthatják őket a Krisztus-követésre. Lelkészeknek pedig azért, mert inspirálóak lehetnek a különböző textusokból kinyert üzenetek, hiszen látszódik rajtuk a komoly exegézis és a lelkigondozói szempontok.

Egy megemlékező istentiszteleten ő maga mondta: „Egy élet üzenete, műve csak akkor szólal meg igazán, amikor az lezárul. […] Amíg él valaki, addig sok mindent mondhat és tehet, mégis csupán töredékes, mozaikszerű az az üzenet, amelyet hordoz. […] A mi hitünknek is az lesz a próbája, hogy folytatható, követhető és meghosszabbítható lesz, ha olyan tükör lesz, amelyben felcsillan a hit fejedelmének, elkezdőjének és bevégzőjének, Jézus Krisztusnak az arca.”

A könyvet a Kálvin Kiadónál lehet megvásárolni.