Ha a keresztyén embernek a vallása mibenlétét kell elmagyaráznia valaki olyannak, aki nem rendelkezik előzetes ismeretekkel (ma már ez nem is olyan elképzelhetetlen), szinte elég a húsvéti történetet, a passiót és a feltámadást összefoglalnia, hiszen az események (az emberi testet öltött Isten halála és feltámadása) és azok magyarázata (Isten könyörülete az általa szeretett emberi világ irányába és értünk hozott áldozata) hitünk fő igazságait foglalják keretbe. Talán egyre szélesebb körben ismert igazság: az ember történetekben gondolkodó lény. Történetek soraként meséljük el életünket – saját magunk számára is, személyes ünnepeink (születésnap, jubileumok, ballagás és diplomaosztó) kisebb egységekbe foglalják a nagy történet „fejezeteit”. Váradi Ferenc gondolatai.