Filmvetítések és a keresztyénségről szóló beszélgetések várták május 8–10-én az érdeklődőket a XI. Keresztény Film- és Könyvnapokon, a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az esemény egyik programja a Miért fontos a keresztyén párbeszéd? című kerekasztal-beszélgetés volt, ahol Szloboda József református lelkész, Makláry Ákos görögkatolikus pap, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke és Nacsinák Gergely ortodox pap Keresztes Ilona újságíró moderálásával válaszolt arra a kérdésre, hogy miként lehet ma keresztyénként párbeszédet folytatni egymással, más felekezetekkel és a világgal.
A Dunamelléki Református Egyházkerület kiemelkedő eseménye, a Ráday-napok szeptember 26. és 28. között zajlott, a nyolc egyházmegye gyülekezeteiből több mint félezren vettek részt. Riportunk.