Állami jog és erkölcsi rend – könyvbemutató

Dátum
2021. október 5., 17:00
Helyszín
Budapest, Károlyi-Csekonics Palota
Múzeum utca 17.
Mutasd a térképen →
+ Naptárhoz adom

A szabadelvű jogállam struktúrájának sajátja, hogy az állam létalapját olyan előfeltevések alkotják, amelyeket az állam maga nem tud anélkül garantálni, hogy ne tenné kérdésessé szabadelvű voltát. Az Ernst-Wolfgang Böckenförde magyar nyelvre lefordított tanulmányaiból megjelent kötet bemutatójára invitáljuk Önöket.

„A szabadelvű jogállam struktúrájának sajátja, hogy az állam létalapját olyan előfeltevések alkotják, amelyeket az állam maga nem tud anélkül garantálni, hogy ne tenné kérdésessé szabadelvű voltát” – állapította meg Ernst-Wolfgang Böckenförde (1930-2019). Az úgynevezett Böckenförde-paradoxonként híressé vált mondat ugyanakkor nem az egyetlen örökérvényű tézise a közelmúltban elhunyt német jogtudósnak. Nevéhez számos tanulmány, jogtudományi munka és államjogi elmélet fűződik, alkotmánybíróként pedig részt vett az Európai Unió és a tagállami alkotmányok viszonylatában mérföldkőnek számító Solange II ügy eldöntésében.

A közelmúltban magyar nyelven, Balog Zoltán püspök előszavával megjelent „Állami jog és erkölcsi rend” című kötet Ernst-Wolfgang Böckeförde jog- és vallásfilozófiai, államelméleti munkásságából szemelget, főként olyan tanulmányokat állítva középpontba, amelyek jog és erkölcs, vallás és jog bonyolult viszonyrendszerét veszik górcső alá, és máig ható tanulsággal szolgálnak.

A könyvbemutató október 5-én 17.00 órakor lesz a Károlyi-Csekonics Palotában (1088 Budapest, Múzeum u. 17.). A szervezők arra kérnek minden érdeklődőt, hogy részvételi szándékukat szíveskedjenek az iroda@drarato.hu email címre küldött üzenetben jelezni.