Rendhagyó tárlatvezetést tartanak a debreceni nagytemplomban

Dátum
2023. május 13., 14:00
Helyszín
Debrecen, Nagytemplom
Debrecen, Piac u. 4-6, 4026
Mutasd a térképen →
+ Naptárhoz adom

Tíz éve nemzeti emlékhely a debreceni református nagytemplom és a református kollégium. Ebből az alkalomból május 13-án szeretettel várják a látogatókat mindkét helyszínen.

nemzeti_emlékhely_nagytemplom

14 órától a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója, Kovács Béla Lóránt tart rendhagyó tárlatvezetést, majd szakvezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők az ősi kollégiumot. Az 1200 forintos belépővel mindkét helyszínt meg lehet tekinteni és részt lehet venni a rendhagyó tárlatvezetésen is.