Templomok Éjszakája: belvárosi templomtúra Debrecenben

Dátum
2021. szeptember 11., 18:45
Helyszín
Debrecen, Református Kollégium Oratóriuma
Debrecen, Kálvin tér 16. 4026
Mutasd a térképen →
+ Naptárhoz adom

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára és Múzeuma belvárosi templomtúrára invitálja az érdeklődőket szeptember 11-én, szombaton.

Az Ars Sacra Fesztivál keretében évek óta megnyitják kapuikat a debreceni templomok.

A séta során felkeresendő szakrális terek:

  • Református Kollégium Oratóriuma
  • Baptista imaház
  • Kossuth utcai templom
  • Szent Anna-székesegyház
  • Evangélikus templom
  • Kistemplom
  • Pásti utcai zsinagóga
  • Nagytemplom
teplomok_ejszakaja_debrecen.jpg

Az érdeklődők ingyenes tárlatvezetéssel és a zenei műsorral egybekötött sétán vehetnek részt, a helyszíneken megismerhetik a templomok történetét, illetve a gyülekezeti lelkiségbe is bepillantást nyerhetnek. A gyülekezetek és az épületek történetéről az adott a közösségek vezetői beszélnek röviden. Az éjszakai program orgonakoncerttel zárul a Nagytemplomban várhatóan 22:30-kor.

Gyülekező: Debreceni Református Kollégium Oratóriuma, 2021. szeptember 11., szombat 18:45 Debrecen, Kálvin tér 16. 4026

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni előzetesen az +36 (52) 614-370-es telefonszámon vagy a tkovacs@silver.drk.hu e-mailcímen lehet.

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!