A reformáció vasárnapja rámutat az egyház megújulásának szükségességére

Az egyháznak a mában élő egyháznak kell lennie, mely folyamatosan megújul, és így az átalakulás, megújulás forrása lehet változó világunkban – fogalmazott levelében a Református Egyházak Világközösségének (REV) főtitkára.

„Ezért tragikus azt látni, mikor ragaszkodunk ahhoz, ahogy mindig is intéztük dolgainkat, anélkül, hogy nyitottak lennénk arra, Urunk hogyan akarja megújítani egyházunkat” – írja Setri Nyomi üzenetében a REV tagegyházainak a reformáció vasárnapja, október 30-a alkalmából.

Október utolsó vasárnapján a református és evangélikus egyházak együtt emlékeznek meg egy fontos dátumról, a reformáció 16. századi elindulásáról. Luther Márton katolikus pap 1517. október 31-én a németországi Wittenberg vártemplomának kapujára tűzte ki tiltakozó iratát. Ez a tette Európa szerte megmozgatta az egyházakat és a politikai életet egyaránt, és az evangélikus, valamint a református egyházak megalapításához vezetett.
Setri Nyomi üzenetében hangsúlyozza, hogy nehéz időket élünk, ahol a gazdasági válság és természeti katasztrófák közösségeket tesznek tönkre világszerte. „Az igazságtalanság faji, nemi, gazdasági, ökológiai és egyéb formái pusztítják a világot” – fogalmaz a főtitkár. „Ebben a világban élő egyházra van szükség, mely a reformáció ajándékát hordozza, és megújulni kész.”

Hivatkozva a REV társadalmi felelősség iránti elkötelezettségére, mint a keresztyén hit kifejeződésére, Setri Nyomi így nyilatkozik: „Mint egyházi közösség, család nem maradhatunk némák, míg emberek az igazságtalanság miatt szenvednek.”

A REV 2010 júniusában Grand Rapidsban alakult, mely alkalommal egyesült a Református Világszövetség (WARC) és a Református Ökumenikus Tanács (REC). A 230 tagegyházat számláló szervezet 80 millió keresztyént képvisel szerte a világból, és olyan kezdeményezéseket támogat, melyek a gazdasági, éghajlati és nemek közötti igazságosság, a misszió és az együttműködés erősödését szolgálják a különböző hagyományokban élő keresztyének között.

Forrás: www.wcrc.hu


A REV főtitkárának üzenete a Reformáció ünnepe alkalmából:


Kedves barátaim,

A Reformáció napjához, október 31-hez közeledve a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus nevében köszöntelek benneteket.
Az egyházak vasárnap és hétfőn emlékeznek meg a Reformációról, így itt az ideje, hogy újra megerősítsük nyitottságunkat Isten megújítására. Mi Ecclesia Reformata Semper et Reformanda, mindig megújuló egyház vagyunk.

A megújulás folyamata nem fejeződött be a XVI. században. Mi nem csak egy hagyományhoz tartozunk. Mint reformátusok, hisszük, hogy Jézus Krisztus Urunk egyháza egy mozgalom, amely folyamatosan megújul – mindig változik.

Ezért tragikus azt látni, mikor ragaszkodunk ahhoz, ahogy mindig is intéztük dolgainkat, anélkül, hogy nyitottak lennénk arra, Urunk hogyan akarja megújítani egyházunkat. A REV lelki, spirituális megújulásba fektetett erőfeszítései a református közösségek dicsőítési formáinak megújításában, nyitottságunk egyik kifejeződése. Hálásak vagyunk a Kálvin Intézetnek, hogy vezető szerepet játszott ebben a megújulásban.

A mindig megújuló református egyház eredményesen tud só és világosság lenni a közösségeinkben. Nehéz időkben élünk - a súlyos gazdasági, éghajlati válság, a földrengések, árvizek és más természeti katasztrófák közösségeket pusztítanak el világszerte. Az igazságtalanság faji, nemi, gazdasági, éghajlati és egyéb formái pusztítják a világot. A béke az utóbbi időben nagyon megtévesztővé vált. Az erőszak különböző formái sokkal jellemzőbbek világunkra, mint a törődés.

Ebben a világban élő egyházra van szükség, mely a Reformáció ajándékát hordozza, megújulni kész és a társadalom megújulásának forrása lehet. Teológiai válaszunk, úgy mint a prófétai tanúbizonyságunk is, meg kell hogy újítsa nyitottságunkat Isten folyamatosan megújító munkája felé. Mint közösség, mely elkötelezett az igazság mellett, nem maradhatunk némák, míg emberek az igazságtalanság miatt szenvednek.”

A világ a megosztottságot és a töredezettséget ismeri. Sajnos, még az egyházban is, megengedjük magunknak, hogy megosztottak legyünk és a különbségeket erősítjük azzal, hogy új alkalmakat teremtünk az elszigetelődésre. A Reformáció napjának ünnepe arra hív bennünket, hogy Kálvin János keresztyén egység iránti elkötelezettségéről emlékezzünk meg. Ő kész volt tengereket átszelni a keresztyén egységért. Isten újítson és erősítsen meg bennünket, hogy új utakat találjunk a konfliktusok megoldásárra az egyházon belül, melyek nem törik össze egyházunkat.

Boldog Reformáció ünnepet kívánok! Isten áldjon meg benneteket, mint a semper reformanda képviselőit.

Dr. Setri Nyomi
Főtitkár
Református Egyházak Világközössége