Erdélyben a múlt század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem nevéhez fűzték és rodostói emigrációjának idejéből tőle, magától származónak tartották ezt a „Rákóczi Ferenc bús éneké”-nek nevezett szép költeményt.
Hozzánk, magyar reformátusokhoz csak a 20. század elején jutott el, amikor az ébredési énekgyűjtemények felvették anyagukba. A dicséret azóta gyülekezeteink egyik legismertebb és legtöbbet használt éneke.
Mondanivalójában igen gazdag zsoltár, melynek sorai között hétköznapi, emberi bajainkkal szembesülhetünk, ezeket tárja Isten elé könyörgésében a zsoltáros. Ehhez kapcsolódhatunk és a zsoltár szavai így válhatnak saját imádságunkká.
Luthernek ez az 1524-ben megjelent, eredeti alakjában három versszakra terjedő húsvéti éneke a reformátornak a feltámadáshoz kapcsolódó legfőbb gondolatait foglalja össze.
Hamar István énekszövegének dallama a cseh testvérek püspöke, „a nemzetek tanítója”-ként is emlegetett Johannes Amos Comenius szerkesztésében Amszterdamban kiadott énekeskönyvből való.
A karácsonyi-vízkereszti időszak megváltást és Krisztus istenségét szemlélő, örvendező jellegével ellentétben a böjt előtti három vasárnap témája a földi vándorút.
Jézus Krisztusért, az ő jelenlétéért könyörgünk ezzel az énekkel, amelyet a kegyelemben, az Igében, a világos látásban, a megáldatásban, a védelemben, végül a záró vers szerint az ő hűségében tapasztalunk meg.
Ennek az éneknek alapszövege Alexandriai Kelemen egyházatya egyik himnusza, mely eredetileg a szerző „Paidagogosz” című etikai munkája végén található.