A béke hirdetése az élő közösségekért

– A Biblia arra tanít minket, hogy a jövő a béke emberéé. Ferenc pápa a béke embere, és mi, magyarok is azok vagyunk – fogalmazott Novák Katalin a pápalátogatás előtt az Új Ember katolikus hetilapban és a Magyar Kurír katolikus hírportálon megjelent interjúban.

Az államfő szerint a koronavírus-járvány és az azt követő háború elvette az emberektől a békés élet illúzióját, így elhalványult a remény. A köztársasági elnök abban bízik, hogy a béke üzenetén keresztül ezt a reményt hozza vissza Ferenc pápa. A Szentatya hétvégén esedékes látogatásával kapcsolatban úgy fogalmazott: a katolikus egyházfő minél több magyar emberrel, élő közösséggel szeretne találkozni háromnapos magyarországi útján. Az államfő számára, református keresztyénként, a pápa Eucharisztikus Kongresszuson tett 2021-es látogatásának egyik fontos üzenete volt, hogy hangsúlyozta az egyházak közötti együttműködés, az ökumené fontosságát.

Novák Katalin

„Ferenc pápa látogatása minden magyar embernek fontos, személy szerint nekem is” – fogalmazott Novák Katalin.

Fotó: Sebestyén László

Arra a kérdésre, hogyan látja a békéhez vezető utat, Novák Katalin azt mondta, a pápa bölcsességét és bátorságát mutatja, hogy húsvéti üzenetében is egyértelművé tette: elítéli az orosz agressziót, ott áll a megtámadott ukránok mellett, hajlandó közvetítő szerepet vállalni, ugyanakkor nem felejtkezik el és nem mond le az orosz emberekről sem. Véleménye szerint meg kell találni a tényleges párbeszédhez vezető utakat a béke érdekében, elsősorban a harcoló felekkel, másodsorban pedig az őket támogató többi hatalommal együttműködve. Ehhez mindenekelőtt erős szándék szükséges, elhatározás, hogy véget akarnak vetni a háborúnak – mondta el. Ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kárpátaljai magyarok jogai az utóbbi időben súlyosan sérülnek. Hozzátette még: a magyaroknak a szülőföldjükön, a saját közösségeikben, az anyanyelvük szabad használata mellett kell boldogulniuk.

Novák Katalin Kárpátalján 2022 (f.MTI,Bruzák Noémi)

Novák Katalin tavaly novemberi látogatása Kárpátalján

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az államfő az interjúban fontosnak nevezte a pedagógusok megbecsülését is, ők segítik a gyermeket nemcsak a tudás gyarapításában, hanem abban is, hogy növekedjen lélekben. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy jó pedagógusok tanítsanak, és példájuk nyomán a jövőben is sok fiatal menjen tanárnak. Hozzátette: vonzóvá kell tenni a pedagóguspályát, hogy akik elhagyták, azok is visszajöjjenek.

A teljes interjút a köztársasági elnökkel itt olvashatják el.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon.