A Biblia a térképünk, a reformátori hitvallás az iránytűnk

Az első előadásban Gér András zsinati tanácsos Szervezeti struktúránk és működésünk kérdései címmel beszélt alapvetésekről és problémafelvetésekről, amelyekkel az egyháznak foglalkoznia kell. Ehhez a tanácsos szükségesnek tartotta, hogy újra áttekintse a hallgatóság is az egyházra, küldetésére és a gyülekezetre vonatkozó alapfogalmakat, irányelveket.

A zsinati tanácsos kitért arra, hogyan válhatnak az egyháztagok Istennel különleges viszonyban lévő közösséggé. Ebben a közösségben érthetik meg, hogy a hívő embernek feladata az egyház szeretete, amelybe a helyi gyülekezet és az országos, illetve nemzeti egyház ugyanúgy beletartozik. Gér András az alapelvek közé sorolta, hogy Isten akaratát kell keresnünk az egyházunk szolgálatával kapcsolatban. Hangsúlyos szerinte, hogy az egyház javára és építésére végezzük munkánkat, szolgálatunkat, hogy ebből következően továbbra is hatni tudjunk a társadalomra, például a missziós és diakóniai szolgálatokon keresztül, ebben a feladatban pedig mindannyiunknak felelőssége van. Az egyház küldetéséhez Gér András fontosnak nevezte a szükséges erőforrás biztosítását, mind anyagi, mind emberi és lelki oldalról. A zsinati tanácsos felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy tevékenységeinkben mindig Isten dicsőségét tartsuk szem előtt, ne pedig a magunkét.

Ezt követően Csáki-Hatalovics Gyula, a Károli Gáspár Református Egyetem kancellárja tartott előadást az intézményvezető felelősségéről a modern kori kihívások között.

A szakember három témában – a felelősségről, az intézményvezetésről és a kihívásokról – fejtette ki gondolatait. Kiemelte, hogy az elmúlt tizenöt-húsz év egész világot megrázó válságai legerőteljesebben az erőforrásokra, azok elérhetőségére és használatára hatottak. Ám válsághelyzetben nem elégséges csupán az anyagi megoldás, hanem foglalkozni kell az emberrel, az emberi lélekkel is, amelynek kezelése vezetői felelősség is. Az előadó szerint hangsúlyos, hogy hogyan szervezik a munkát, hogy a munkatársak kilábaljanak az őket érő szellemi fáradság, a stressz és a túlterhelés okozta problémákból. Csáki-Hatalovics Gyula előadásában a digitális fejlődés hatásait is a kihívások közé sorolta, amelyekkel az intézményvezetőknek foglalkozniuk kell.

Úgy fogalmazott: rendkívül sok, gyakran nem kívánt információ ér el minket. Stresszt okoz például, ha egy üzenetre nem válaszolunk rögtön. Ez az azonnaliság gyakran az egymás közötti kommunikáció minőségének a rovására megy, és az elvárások is irreálissá válhatnak munkavállaló és vezető között. A kancellár szerint számos kérdést vet fel ez az ütemű információáramlás, amivel szervezeti és intézményvezetői szinten is érdemes foglalkozni a jövőben.

A szombat délelőtti program harmadik előadója Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese volt, aki A missziói parancs letéteményese, lelki megújulás című előadásában egyháztörténeti példákkal vázolta fel krízishelyzetek okát és az arra adott válaszokat.

Az egyháztörténész áttekintette, hogy a válsághelyzetek külső és belső okokra egyaránt visszavezethetők az elmúlt több száz év tapasztalatai és eseményei alapján. A Nyugatrómai Birodalom összeomlásától kezdve felelevenítette, hogy hogyan változott az egyház, a társadalom az idők során.

Kolumbán Vilmos József kiemelte, hogy a krízisek mindig külső és belső okokra vezethetők vissza, a társadalmi változások pedig gyakran jelentenek kihívást az egyháznak, hogy megmaradjon a feladatainál és a küldetésénél. A belső okok közé sorolta az elvilágiasodást, továbbá azt, amikor az egyház nem hisz az evangéliumban, a saját küldetésében, vagy hasonulni akar olyan ideológiával, ami nem az övé. Hozzáfűzte még a napjainkban elterjedt eltörlés „kultúráját”, aminek véleménye szerint az egyik legnagyobb áldozata a keresztyénség és a jobboldali értékrend. Felhívta a figyelmet arra, hogy az evangéliumot nem lehet hozzáigazítani az elvárásokhoz. Úgy véli: amikor változást szeretnénk elérni, figyelembe kell venni, hogy ne csak a mára vonatkozzanak a törekvéseink, hanem hosszú távon is érvényesek legyenek a jobbító szándékaink. Ezért szerinte azon is érdemes elgondolkodnunk, hogy mi magunk hogyan éljük meg az evangéliumot.

(Ivády Zsuzsa)

Hol van a missziói és az intézményes egyház határa – ez volt a vezérfonala a harmadik nap pódiumbeszélgetésének, amelyen Balog Zoltán dunamelléki püspök, Hodossy-Takács Előd, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára és Farkas Gergely, a Dunántúli Református Egyházkerület főtanácsosa voltak a résztvevők, a beszélgetés moderátora pedig Balázs-Bóna Judit, a reformatus.hu főszerkesztője volt.

Időnként az alapokig át kell tekinteni a dolgokat, hogy jól csináljuk-e, amit csinálunk – hívta fel a figyelmet Hodossy-Takács Előd, majd megjegyezte, hogy ő ezzel elsősorban a lelkészképzésben találkozik. Véleménye szerint a képzést úgy kellene átalakítani, hogy az az evangelizációra készítsen fel, mert ennek kellene az egyház egyik alaptevékenységének lennie.

Balog Zoltán elmondta, hogy régebben azt gondolta, a református egyháznak el kell foglalnia azokat a tereket, ahol társadalmi szolgálatra van szükség; azóta azonban változott kissé a véleménye: ma már úgy gondolja, hogy annyi intézményt kell vállalni, amennyire van evangelizáló lelkületű, alkalmas ember.

– Minden intézménynek a missziót kell szolgálnia. Azért vannak intézményeink, hogy az evangéliumot hirdessék – szögezte le Farkas Gergely, aki figyelmeztetett arra, hogy az intézményesülésnek vannak veszélyei is. – Mindig emlékezni kell arra, hogy nem pusztán önmagáért létezik például a püspöki hivatal, hanem hogy segítse a gyülekezetek munkáját – hangsúlyozta.

Hodossy-Takács Előd szerint eluralkodott az egyházban a „visszajelzés kultúrája” (feedback culture), és most már mindenre van kérdőívünk. Úgy véli, jobb az a gondolkodásmód, hogy vetünk, elvégezzük a munkát, és ha meg is imádkozzuk, akkor talán az Úristen megengedi, hogy az aratásban is részt vegyünk. – Amikor átvettük a sok intézményt, akkor úgy jártunk, mint a tapasztalatlan turisták az erdőben: lassan sötétedik, megkoptak a fákon a jelzések, és megijedtünk, hogy merre tovább... – vont hasonlatot. Az egyetemi tanár emlékeztetett, hogy van egy térképünk, amit úgy hívnak, Szentírás, meg egy iránytűnk, ami a reformátori hitvallás, és ezekkel biztosan ki tudunk jutni az erdőből. A stressz elkerülhetetlen, de a válságból ezekkel az eszközökkel kilábalhatunk – hangsúlyozta.

Farkas Gergely arról is beszélt, hogy beszélgetni kell azokkal, akikkel valamilyen kapcsolatba kerülünk, akkor is, ha nem feltétlenül értünk egyet mindenben. A kérdéseink a létezést illetően akkor is hasonlók, a párbeszédnek rengeteg áldása van, és az a legjobb, ha a végén meg tudjuk egymást ölelni – hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy prófétai hangra is szükség van, de ő inkább halk, szelíd hangnak tartja magát, nem prófétai típusnak. Azt gondolja, hogy minden olyan platformot meg kell keresni a kommunikációra, ahol önazonosak tudunk lenni, ahol az értéket át lehet adni, amit az evangélium képvisel.

Mindenhol ott kell lenni, ahol emberek vannak, ahol éhezik és szomjazzák az igazságot – tette hozzá Hodossy-Takács Előd. Az egyház iskolai hatásával kapcsolatban szerinte van egy csomó illúzió, amivel le kell számolni, mert „nem jó a bizonyítványunk”. Példaként hozta, hogy van egy hatszáz fős református iskola, amely tíz éve működik, és még soha egyetlen gyerek sem kapott ott lelkipásztori elhívást. Úgy véli, ha egyetlen elvetett mag sem csírázott ki, akkor gond van. Ennek ellenére meggyőződése, hogy ott kell lenni mindenhol, mert nem lehet tudni, mikor lesz a jelenlétnek eredménye.

– Az első, hogy a megszólított emberek keresztyének legyenek, történjen egy krisztusi találkozás, aztán pedig törekedni kell rá, hogy reformátusokká legyenek – mondta Balog Zoltán. A püspök úgy látja, hogy az emberek az egyháztól nem társadalmi szerepvállalást várnak elsősorban, hanem hogy az ő személyes kérdéseikkel foglalkozzon. Amikor gondolkodik ezen, akkor jó dolognak tűnik, hogy „offenzívába” megy át az egyház, de arra jutott, hogy ha ez lelki döntés nélkül születik meg, akkor csak hatalmi kérdéssé silányul, és tönkreteszi a reformátusságot.

– Amíg nincs egy olyan közösség, amely lelkileg eljut odáig, hogy nekünk az a Krisztustól kapott elhívásunk, hogy iskolánk legyen vagy óvodánk, vagy az alkoholistákkal foglalkozzunk, addig nem szabad ilyesmit vállalni, mert vissza fog ütni. Ami közösségi, lelki döntés nélkül születik, abból rossz dolgok fognak születni. De ha kapunk elhívást valamire, akkor csinálni kell, akár tetszik, akár nem – szögezte le a dunamelléki püspök.

Arra a kérdésre, hogy milyen következtetéseket vont le az elmúlt időszakból, Balog Zoltán elmondta, hogy megrendítőek voltak az elmúlt hónapok neki, a családjának, a gyülekezetének és az egyházának is. Sokat gondolkodott azon, hogy hogy tehetne vagy tehetett volna jó szolgálatot a felsoroltaknak. Megosztotta a hallgatósággal, hogy nincs lelki békéje ezzel kapcsolatban. – Számomra az a legfontosabb kérdés, hogy hogy van az, hogy elkezdtünk valamit három éve csodálatos egységben, három év után pedig ez megállt. Ezt nem a médiától, a kormánytól, az ellenzéktől kérdezem, de nem is az egyháztól, hanem az Úristentől. Ennek a belső lelki elrendezése részben a nyilvánosságra tartozik, mert vezető az ember, de másik részben meg nem – tárta a többiek elé belső vívódásait a püspök, aki szerint az egyház nem tudott ellenállni a médianyomásnak, és „behúzta a fülét-farkát”. Úgy vélte, hogy nem hagytak időt arra, hogy az Ige hasson és kimunkálja a választ, hanem „öt perc múlva” reagálni kellett. Hangsúlyozta, hogy nehogy azt higgye bárki, hogy az a valóság, amit „az interneten lehet olvasni”.

– Mindannyian tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak – szögezte le Hodossy-Takács Előd, majd elmondta, hogy benne akkor van jó érzés, ha „tudjuk, hogy a fülünk fontosabb, mint a szánk”. Megjegyezte, hogy szerinte az ördög munkájának a jele, ha megegyeznek emberek valamiben, aztán mégsem tartják azt be. A Bibliában kevés dolog szerepel kétszer, de az „igenetek legyen igen, a nemetek legyen nem” két helyen is szerepel. Óriási csalódásként élte meg, hogy a Groupama Arénában tartott lelkésztalálkozón együtt voltak a református lelkipásztorok, „összekapaszkodva”, fantasztikus egységben úrvacsoráztak a templomban, napokkal ezután ez az egység mégis atomjaira hullott. – Nem tudom, mit csináltunk rosszul, de az biztos, hogy az ördög röhögött a markába – állapította meg. Arról is beszélt, hogy a kétélű kardról szóló igerésszel kapcsolatban sose higgyük, hogy Isten Igéje olyan kétélű kard lenne, ami a mi kezünkben van, sőt az inkább mibelénk hatol, hogy szétválasszon bennünk dolgokat és rendet tegyen. Gondolatait Hodossy-Takács Előd azzal zárta, hogy a csomagolás olyan, amilyen, lehetnek a reformátusok néha kicsit gyűröttek, a közösségeknek pedig nem kell mindig ragyogónak lenni, de azt tudja, hogy a „portéka” szavatossága nem járt le, és neki ez elég.

Farkas Gergely szerint a helyzet, amiben vagyunk, mindenki felelőssége. Mindenkit a csendes imádság fontosságára emlékeztetett. Sokszor a csendesnapokon is csak beszélgetnek az emberek, pedig ha a csendes idők valóban csendben történnek, akkor a csendben megszólalhat a Lélek, hogy az Ige eljusson hozzánk – hangsúlyozta a beszélgetés végén Farkas Gergely.

(Ulicza Tamás)

Miként valósul meg Isten gyógyító szeretete az övéi életében? Hogyan lesz gyógyulás egyházunkban, gyülekezeteinkben, közösségeinkben? – ezeket a kérdéseket feszegette Hekli Katalin rákospalota-óvárosi lelkipásztor nap végi áhítatában. Elmondta, hogy az áhítatokon Illés története rajzolódott ki a résztvevők előtt, nemcsak élete könnyű pillanatai, de a nehézségei is. – Van Isten előtti kiborulás és leborulás, de nem kérdés az, hogy fel lehet és fel kell állni a legnehezebb élethelyzetből is – nyomatékosította Hekli Katalin.

Ő is Illés történetét vitte tovább, és elérkezett az Istentől kapott jövő alcímet viselő igeszakaszhoz (1Kir 19,19–21). – Illés rátalál Elizeusra, az utódjára, aki az ószövetségi gazdag ifjú, de kész elhagyni gazdagságát és követni elhívóját. Illésnek sem könnyű gondolat, hogy keresse meg az utódját, és azt a maga helyére állítsa. Vajon mi hogy vagyunk ezzel a megszólítottsággal? Késszé teszi a szívünket Isten arra az időre, amikor át kell adnom a helyemet – mondta a lelkésznő. Hozzátette, hogy sosem az lesz az alkalmas utód, aki ajánlgatja magát, hanem aki Isten csendes műhelyében készül arra, hogy alkalmassá váljon. Hekli Katalin szerint Istentől kapott jövő van, lesz, benne élünk. – Benne élünk a kegyelem idejében – jelentette ki.

A nap zárásaként a résztvevők koszorút helyeztek el Soos Géza, a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom egykori főtitkára emléktáblájánál, a konferencia-központban.

A jelenlévők elénekelték a 90. zsoltárt és a Himnuszt, majd megemlékeztek azokról a reformátusokról, akik üldöztetést szenvedtek hitükért a történelem során.

(Ulicza Tamás)

Vasárnap a konferencia résztvevői csatlakoztak a balatonszárszói református gyülekezethez, hogy úrvacsorás istentisztelettel zárják a Reformátusok Szárszói Konferenciáját.

A házigazda Konc-Gáll László balatonszárszói lelkipásztor köszöntötte a vendégeket, és szolgált az istentisztelet első részében.

Az alkalmon Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki püspök hirdette az Igét Jakab apostol levele alapján (Jak 5,13–18). Elmondta, hogy a diagnózist terápiának kell követnie. – A terápia, amit Isten ajánl, végigkíséri egész életünket és a református keresztyénséget egészen a történelem végéig – hívta fel a figyelmet a püspök, majd megosztotta, hogy Isten Igéje három hangsúlyos igazságot helyez a lelki asztalunkra. Az első az, hogy meg kell látnunk, hogy a megoldás nem bennünk van, a gyógyszert nem mi izzadjuk ki magunkból, hanem Isten előtti leborulással kezdődik a gyógyulás. Másodszor őszintének kell lennünk, amikor odavisszük az életünket Krisztushoz, hiszen amikor orvoshoz megyünk, a gyógyulás egyik feltétele az őszinteség. Bogdán Szabolcs János Illés prófétát hozta példaként, aki nemcsak élete csúcsain, de annak mélységeiben is őszinte volt.

– A betegség végső forrása pedig maga a bűn, így bűnvalló imádságra is szükség van a gyógyuláshoz. Sokszor azonban csak fenntartjuk a látszatot, az igazi bűnbánat hiányzik. Ezért is írja a Biblia, hogy mondjátok el egymásnak a bűneiteket, hiszen mindenki ki tudja magyarázni önmagának a bűneit, de a közös megbeszélés, gondolkodás révén Isten tisztább látást ad nekünk – jegyezte meg a királyhágómelléki püspök.

– Fel kell tennünk a kérdést, hogy rá merjük-e magunkat bízni Istenre olyankor is, amikor olyan utakon vezet, amelyeken fel kell adnunk a kényelmünket és kockázatot kell vállalnunk? Illés folyamatosan vállalta a kockázatot, az Úr pedig győzelemből győzelembe vezette, utódot adott neki, és végül magához vette.
Kérjük Isten áldását, hogy szökjön szárba a magja ennek az istentiszteletnek és a szárszói konferenciának! – fogalmazott Bogdán Szabolcs János, majd mindenkit arra szólított fel, hogy menjen vissza a maga közösségébe, és hirdesse szavakkal és életével Isten hatalmát.

Hella Ferenc somogyi esperes az imádság szolgálatával járult hozzá az istentisztelethez. Az úrvacsorai szolgálatban a házigazda lelkipásztor, az esperes és a királyhágómelléki püspök vett részt.

Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője és Gér András zsinati tanácsos záróbeszédükben felidéztek néhány fontos megállapítást, amire az előadások, beszélgetések során a résztvevők jutottak. Elmondták, hogy a konferencia alaptémáit meghatározta, hogy olyan helyzetben van az egyház, mint a rendszerváltás óta még soha, nyomatékosították, hogy ez egy válság, és ezért a reformátusok idei szárszói konferenciája a belső dolgokról szólt.

Az istentisztelet után Gér András és Zila Gábor koszorút helyeztek el az 1943-as szárszói találkozó emléktáblájánál. A résztvevők ezt követően hazaindultak, a konferenciát pedig jövőre is megrendezik Balatonszárszón, 2025. augusztus 14. és 17. között.

(Ulicza Tamás)