„A böjt nem pusztán lemondás”

Hogyan viszonyul a református hagyomány a böjthöz, és miben különbözik attól a képtől, amely ma a közgondolkodásban él?

Ha a közgondolkodásból indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy a böjtnek ma van egyfajta divatja, amely elsősorban a táplálkozáshoz kapcsolódik. Sokan úgy viszonyulnak a böjthöz, mint az egészséges életmód részéhez: húsmentes étrend, vegán diéta vagy éppen különféle tisztítókúrák formájában jelenik meg. Gyakran úgy gondolják, hogy a vallásos böjt tulajdonképpen ennek egy spirituális változata. A Biblia azonban egészen másról beszél. A böjt nem pusztán étkezési kérdés, hanem a teljes ember odaszánásáról szól. Érdekes módon a protestáns hagyományban sokáig nem kapott különösebb hangsúlyt. Én református családban nőttem fel, és gyerekkoromban például egyáltalán nem hallottam arról, hogy mi is a böjt. A Szentírásban természetesen találkoztunk vele, de arról nem beszéltünk, hogy ez a gyakorlat hogyan jelenik meg a református kegyességben. Később, teológiai tanulmányaim során és igehirdetésekben újra előkerült a téma, akkor azt tapasztaltam, hogy sokszor inkább „elspiritualizáljuk” a böjtöt. Olyan formákról beszélünk, amelyek nagyon könnyen vállalhatók, miközben a Biblia arról beszél, hogy a böjt valódi lemondással jár, és a test megsanyargatását is magában foglalja. Úgy látom, hogy a protestáns egyházakban ma kezd újra formálódni egy tudatosabb böjti kultúra. Sok gyülekezetben érzik azt a szabadságot, hogy komolyabban vegyék azt, amit a Szentírás a böjtről tanít.

Mi állhat annak a hátterében, hogy ma újra erősebben jelenik meg ez az igény?

Azt látom, hogy a gyülekezetekben egyre inkább megjelenik egy spirituális igény. Az emberek szeretnék mélyebben megtapasztalni Isten jelenlétét. A hagyományos vallásos gyakorlatok sokszor nem segítik őket abban, hogy ezt az élményt valóban megéljék, ezért elkezdenek más utakat keresni. Ennek egyik következménye az is, hogy különféle spirituális irányzatok, akár távol-keleti gyakorlatok is beszivárognak a keresztyén közegbe. Sokszor nem is nyíltan, hanem inkább „underground” módon, de jelen vannak. Az emberek mélyebb lelki tapasztalatra vágynak, csak nem mindig találják meg a saját hagyományukon belül azokat az eszközöket, amelyek segítenek ebben. A böjt azonban pontosan ilyen eszköz. A Szentírásban a böjt egyik alapvető célja az, hogy az ember tudatosan háttérbe szorítja a testi szükségleteit, és ezáltal sokkal inkább a lélekre, Istenre tud figyelni. A böjt tehát nem öncélú gyakorlat, hanem az Istenre való koncentrálás eszköze.

Ha három fogalommal kellene leírni a böjt lényegét – lemondás, figyelem, Istenre hangolódás –, akkor ezek közül melyik a legfontosabb?

Mindhárom egyszerre fontos. A böjtben mindig figyelni kell az egyensúlyra. Ha például valaki csak arra koncentrál, hogy a böjtben Isten jelenlétét szeretné megtapasztalni, könnyen csalódhat. A böjt ugyanis nem egy technika arra, hogy bizonyos lelki élményeket előidézzünk. Isten jelenléte nem attól függ, hogy mi mit érzünk. Az is veszélyes, ha a lemondás kerül a középpontba. Ilyenkor a böjt könnyen vallásos teljesítménnyé válik. Az ember úgy érzi, hogy valamit teljesítenie kell, és ettől várja Isten elismerését. Jézus idejében a farizeusok is ebbe a hibába estek: büszkék voltak arra, hogy hetente kétszer böjtöltek, de közben elfelejtették, hogy mi a böjt valódi célja. Jézus a hegyi beszédben úgy beszél a böjtről, mint a hívő ember életének természetes részéről. Azt mondja: amikor imádkoztok, amikor adakoztok, amikor böjtöltök. Nem azt kérdezi, hogy böjtölni kell-e, hanem abból indul ki, hogy ez a gyakorlat jelen van a hívő ember életében. Az imádság, az adakozás és a böjt olyan, mint egy háromlábú szék: ha valamelyik hiányzik, az egyensúly felborul. A böjt ráadásul mindig túlmutat önmagunkon. Ézsaiás próféta könyvében olvassuk az Istennek tetsző böjt leírását, amely nem pusztán az önmegtagadásról szól, hanem arról is, hogy a rászorulók javára váljunk. A böjt célja tehát nem csupán az, hogy én közelebb kerüljek Istenhez, hanem az is, hogy rajtam keresztül mások is megtapasztalják az ő jelenlétét.

Van olyan, hogy értelmetlen böjt?

Attól függ, mit tekintünk értelmetlennek. Ha valaki konkrét eredményeket vár a böjttől, és azok nem teljesülnek, akkor könnyen úgy érezheti, hogy hiábavaló volt. Ez azonban hasonló ahhoz, amikor az imádságban kérünk valamit Istentől, és az nem történik meg. A böjt lényege nem az, hogy bizonyos eredményeket érjünk el. A legfontosabb motiváció az, hogy az ember mélyebben oda akarja szánni magát Istennek. Hogy ebből Isten mit hoz ki, az már az ő titka. Ezért nincs olyan, hogy „rossz böjt”. Még az sem kudarc, ha valaki nem tudja végigcsinálni azt, amit elhatározott. Ne feledjük, a böjtben is Isten kegyelméből élünk. Nem azért szeret bennünket, mert jól böjtölünk vagy jól imádkozunk, hanem azért, mert kegyelmes hozzánk.

Az ön életében volt egy személyes fordulópont is, amely a böjthöz kapcsolódik. Hogyan kezdődött ez?

A mi gyülekezetünkben a böjti gyakorlat tulajdonképpen egy személyes tapasztalatból vette kezdetét. Lelkipásztorként sokáig én sem böjtöltem, és nem is igazán tudtam, hogyan kellene ezt a gyakorlatot megélni. A fordulópontot egy családi helyzet hozta el: az egyik gyermekem súlyos betegsége. Ebben az időszakban különösen kerestem Isten útmutatását. Akkor találkoztam újra azzal az evangéliumi történettel, amikor Jézus tanítványai nem tudnak meggyógyítani egy fiút, és Jézus azt mondja: „ez a fajta csak imádsággal és böjtöléssel” űzhető ki. Ez a mondat nagyon erősen megszólított. Rádöbbentem arra, hogy az imádságot olykor a böjttel együtt kell megélni. Így kezdtem el az első komoly böjtömet: öt napig egyáltalán nem ettem. Eleinte tartottam ettől, mert szeretek enni, és attól féltem, hogy éhesen ingerlékeny leszek. De éppen az ellenkezője történt. Az első napoktól kezdve azt tapasztaltam, hogy a lelkem sokkal könnyebben fordul Isten felé. A harmadik nap körül az éhségérzet is megszűnt. Ugyanakkor az imádság egészen új mélységeit éltem meg. Hajnalban keltem fel, és hosszú órákat töltöttem imádságban. Olyan gondolatok, imádságok születtek bennem, amelyek korábban soha nem jutottak eszembe. Akkor értettem meg igazán azt a bibliai gondolatot, hogy valójában nem mi tudunk jól imádkozni, hanem a Szentlélek esedezik értünk. Fontos azonban hangsúlyozni: a böjt nem egy módszer arra, hogy ilyen élményeket idézzünk elő. Ez a tapasztalat egyszeri ajándék volt. Később, más böjtökben más módon tapasztaltam meg Isten jelenlétét.

Ez a személyes tapasztalat később a gyülekezet életére is hatással volt. Néhány gyülekezeti taggal együtt kezdtünk el böjtölni, és azóta közösségi formában is gyakoroljuk ezt. A böjt így nemcsak egyéni lelki út lett, hanem olyan közösségi tapasztalat is, amelyben egymást erősítve keressük Isten vezetését.

A mai zajos, gyors és fogyasztásközpontú világban milyen szerepe lehet a böjtnek?

A böjt tulajdonképpen egyfajta ellenkultúrát jelent egy olyan világban, ahol a fogyasztás szinte alapértékké vált. A modern társadalomban sok ember életének célja az, hogy minél többet birtokoljon, minél többet vásároljon, minél több élményt halmozzon fel. Az ünnepekhez közeledve ez a jelenség még inkább felerősödik: az emberek gyakran annyi mindent vásárolnak, hogy azt végül el sem tudják használni. A keresztyén ember azonban nem tud – és nem is kell – teljesen elszakadni ettől a világtól. Jézus maga is úgy imádkozott tanítványaiért, hogy az Atya ne vegye ki őket a világból, hanem őrizze meg őket a gonosztól. Ez azonban folyamatos belső feszültséggel jár: miközben benne élünk a világ sodrásában, tudatosan kell szembemennünk bizonyos folyamatokkal. A böjt éppen ebben segít. Amikor a világ a fogyasztás felé hajt bennünket, a böjt arra tanít, hogy tudatosan fékezzük meg magunkat. Ilyenkor az ember megáll, és felteszi a kérdést: mi az, ami valóban fontos? Mi az, ami túlmutat a mindennapi szükségleteken és a megszokott életmódon? A böjt tehát nem pusztán lemondás, hanem egy tudatos döntés arra, hogy a figyelmünket újra Istenre irányítsuk.

Tudunk ma egyáltalán elcsendesedni?

Ha őszinte akarok lenni, azt mondanám: nem igazán tudunk. Amikor mégis sikerül, az kegyelem. Nemcsak fogyasztásfüggők vagyunk, hanem zajfüggők is. Ha egyedül maradunk egy lakásban, gyakran az az első reakciónk, hogy bekapcsolunk valamit: televíziót, rádiót, zenét. Valaminek mindig szólnia kell a háttérben. A csend ugyanis könnyen szembesít bennünket saját gondolatainkkal, félelmeinkkel vagy kérdéseinkkel – ezekkel pedig nem mindig szeretünk találkozni. Az igazi elcsendesedés azonban nem néhány percnyi „gyors lelkigyakorlat”. A mai ember gyakran úgy szeretné gyakorolni a csendet, mint valami azonnal ható módszert: öt, tíz perc, és máris Istenre figyelünk. Valójában azonban a csendhez idő kell. Amikor valaki valóban kivonul a zajból – akár néhány napra –, az első időszak sokszor küzdelemmel jár. A gondolataink még mindig a hétköznapok körül forognak: mi történik a munkahelyen, ki keres bennünket, milyen üzenetek érkeznek. Csak egy idő után érkezünk meg abba a valódi csendbe, ahol már nem a külső zajok határozzák meg a figyelmünket. Ebben a böjt különösen fontos szerepet játszhat. Amikor lelassítunk, és teret adunk Istennek, akkor megtapasztalhatjuk azt is, hogy miközben ő látszólag „semmit” nem csinál, Isten mégis munkálkodik bennünk.

Az utóbbi években gyakran találkozni a digitális detox fogalmával. Ki lehet kapcsolni a digitális világot? Lehet a böjt ennek is az eszköze?

A digitális világ ma már annyira beépült az életünkbe, hogy teljesen kikapcsolni szinte lehetetlen. Az ügyintézés, a munka, a kommunikáció jelentős része digitális felületeken zajlik. Éppen ezért nem is az a kérdés, hogy teljesen ki tudjuk-e kapcsolni ezt a világot. Sokkal inkább az a kérdés, hogy mit tudunk tudatosan háttérbe szorítani benne. A digitális térben ugyanis rengeteg olyan tevékenység van, amely valójában fölöslegesen veszi el az időnket. A közösségi média például gyakran azt az illúziót kelti, hogy sok emberrel vagyunk kapcsolatban, miközben valójában éppen a személyes kapcsolatainktól veszi el az időt. Egy böjti időszak jó alkalom lehet arra, hogy az ember újragondolja a digitális szokásait. Ha például valaki tudatosan háttérbe szorítja a közösségi médiát, akkor felszabadulhat idő arra, hogy valódi beszélgetésekre, személyes találkozásokra vagy éppen imádságra fordítsa azt. A saját életemben is volt egy ilyen döntés. Egy időben aktívan jelen voltam a közösségi médiában, sokat írtam, reagáltam különféle témákra. Egy idő után azonban azt vettem észre, hogy ez rengeteg időt vesz el a személyes kapcsolataimtól – attól a gyülekezettől, amelynek a lelkipásztora vagyok. Végül úgy döntöttem, hogy kilépek ezekről a felületekről. Ez eredetileg egy határozott idejű döntés volt, de annyira felszabadító tapasztalat lett, hogy azóta sem éreztem szükségét a visszatérésnek. A böjt sokszor ilyen: egy időszakra hozunk egy döntést, és közben rájövünk, hogy az új életforma valójában több áldást hoz, mint amire számítottunk.

Mit tanácsolna annak, aki még soha nem böjtölt, de szeretné kipróbálni?

A böjtöt ugyanúgy tanulni kell, mint az imádságot. Éppen ezért nem érdemes teljesen egyedül belevágni. A legjobb, ha egy közösségben kezdjük el: egy gyülekezetben, lelkipásztor vezetésével vagy hívő testvérekkel együtt. Sokakban van valamilyen elképzelés arról, hogyan kellene böjtölni, de ezek az elképzelések nem mindig megalapozottak. Ezért fontos, hogy legyen valaki, aki segít eligazodni ebben a kérdésben. A böjtnek nincs minden helyzetre érvényes, merev szabályrendszere. Az ember egészségi állapota, élethelyzete és lelki állapota is befolyásolhatja, hogy milyen formában vállalhatja ezt a gyakorlatot. Az is fontos, hogy ne különleges élményeket várjunk a böjttől. A böjt alapvetően az Isten Igéjének való engedelmességből fakad. Ha a Biblia ennyire hangsúlyosan beszél róla – több mint hatvan alkalommal említi –, akkor nem az a kérdés, hogy miért nem tettük eddig, hanem az, hogy hogyan kezdhetünk bele. Ebben nagy szerepe lehet a személyes kapcsolatoknak: a lelkipásztorral, a gyülekezeti testvérekkel való közösségnek. A böjt nem egy magányos vallásos teljesítmény, hanem egy olyan lelki út, amelyen sokszor egymást segítve lehet előrehaladni.

Gyakran együtt emlegetjük az imádságot és a böjtöt. Mi az a kapcsolat a kettő között, ami miatt a Biblia ennyire szorosan összekapcsolja őket?

A böjt és az imádság valójában elválaszthatatlan egymástól. A böjt tulajdonképpen az imádság egyik dimenziója. Amikor az ember böjtöl, akkor nem pusztán lemond valamiről, hanem tudatosan teret ad az imádságnak és az Istenre figyelésnek. A böjt tehát nem önmagában álló vallásos gyakorlat. Ha valaki egyszerűen csak nem eszik, de közben nem fordul Isten felé, akkor az valójában nem böjt, legfeljebb egy diéta. A böjt lényege az, hogy a lemondás által az ember jobban Istenre tud figyelni, és mélyebben tudja megélni az imádságot. A keresztyén hagyományban a böjt végső célja mindig Krisztushoz vezet. Reformátusként különösen fontos, hogy a böjt során ne fordítsuk el a tekintetünket a keresztről. A böjt nem egy önálló lelki teljesítmény, hanem egy út, amely Krisztus halálához és feltámadásához vezet bennünket. A nagyböjt negyven napja is ezt a célt szolgálja. Amikor a hívő ember ebben az időszakban tudatosan Istennek szánja oda magát, akkor húsvét ünnepéhez már nem csupán szemlélőként érkezik meg, hanem a Krisztus-esemény részese lesz, és annak erejével tud továbbmenni a hétköznapokban.