Református lelkészként és a Gyökössy Intézet munkatársaként a böjti idő számomra is kihívás: hogyan lesz tartalma, jó gyakorlata ennek az időnek, és nem marad csupán a naptárban elkülönített idő? Már azt is észrevettem, hogy ha nem gondolok erre tudatosan, akkor ez a pár hét egybefolyik az év többi részével, a napok ugyanúgy eltelnek, mint bármely más időszakában az évnek. Hogyan lehet minőségi idő, miért lehet hasznos, mire ad lehetőséget a böjt? Hogyan segít az Istennel való kapcsolatunkban? Jó-e ez az idő arra, hogy a felebarátainkkal való közösséget is jobban megéljük, lemondva egy időre valamilyen egyéni szokásunkról? A kérdések megválaszolásához nézzünk rá, mit olvasunk a Bibliában a böjtről.
A teljesség igénye nélkül felvillantok két, a témával kapcsolatos hangsúlyos részt. Izráel népének az életvitelében komoly helyet foglalt el a böjt, erre enged következtetni az, amit Ézsaiás könyvében olvasunk:
„Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat. Úgy tesz ez a nép, mintha igaz módon élne, és nem hagyta volna el Istene törvényét: döntést kérnek tőlem az igazságról, szeretnék Istent a közelükben tudni. Miért böjtölünk – kérdik –, ha te meg sem látod, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla? De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, és az embereiteket mind munkára hajszoljátok. Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban. Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákruhát ölt, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek és az Úr kedves napjának? Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!” (Ézs 58,2–7)
A böjt tehát nem valami öncélú vallásos rituálé, nem külsőségekben megnyilvánuló gesztus, hanem a lényeg belül, bennünk zajlik, a szívünkben, lelkünkben, ami aztán a cselekedetekben is megnyilvánul. Ha csak a cselekedet marad, és a szívben rejlő istentelen vágyak, gondolatok, kívánságok nem változnak, és ebből kifolyólag, ha természetesek az istentelen cselekedeteink, akkor könnyen képmutatókká válunk.
Jézus korára a böjt gyakorlása teljesen „vakvágányon” volt, ezt ő szóvá is tette: „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig, ha böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megjutalmaz téged.” (Mt 6,16–18)
A böjt eszköz mivoltát hangsúlyozza tehát a Biblia, addig van értelme, haszna bármilyen böjti gyakorlatunknak, amíg elsősorban Istennel való kapcsolatunkat ápolja, másodsorban embertársunkhoz is közelebb visz.
„Másként fogalmazva az a böjt jó, ami segít betölteni a szeretet nagy parancsát: szeresd Istent teljes lényeddel és felebarátodat, mint magadat.”
Jézus imént idézett szavai arra a jelenségre hívják fel a figyelmünket, hogy a legszentebb hitgyakorlataink is idővel megüresedhetnek, veszíthetnek hatékonyságukból. Ami egykor egy Lélektől megújult élet hiteles hitgyakorlata volt, az az idő múlásával megüresedett szokássá lehet. Ragaszkodunk hozzá, mert valamikor rajta keresztül Isten áldásokat juttatott az életünkbe, de mára olyan, mint a csomagolópapír, amiben valamikor értékes ajándékot kaptuk, amit régen kibontottunk, el is használtuk, mára csak a zörgő papír maradt. Lehet szép a csomagolópapír, őrizhetjük is, de csak papír marad, emlékeztet az ajándékra, de nem az ajándék.
A böjt mint időszak jó arra, hogy korrigáljuk vagy éppen elhagyjuk ezeket a számunkra kedves, de megüresedett vagy lényegi tartalom nélküli rituálékat; a „megöröklőt”, az eltanult, de mára kevésbé hiteles gyakorlatokat. És tanuljunk újakat helyettük, olyanokat, amelyek valóban segítik a hitünket, közösségünket Istennel és egymással!
A galyatetői Imádság Háza munkacsoport vezetőjeként és lelkigondozóként is vallom, hogy a böjti idő kiemelt időszaka lehet a megújulásnak, a magunkba szállás, a hitgyakorlatunk felülvizsgálata által.
Ennek az időszaknak kiemelt tevékenysége az ima, ebben az időszakban még többet lehet imádkozni. Persze lehet erre mondani, hogy hívő emberként naponta imádkozom, nem kell ahhoz böjti időnek lennie, és ez nagyon jó, hogy így van. Ugyanakkor a böjti időben érdemes kreatívan gyakorolni az imát más imamódokat is kipróbálva, mint amit eddig gyakoroltunk, más napszakokban. Böjt lehet az is, hogy a rutinom egy részéről lemondok, az így felszabadult időt imádságra szánom vagy valakire, akinek az én időmre (énidőmre) van szüksége. A böjti időben többet forgatom a Szentírást, intenzíven keresve az Isten aktuális szavát. Megnézem, hogy életem megannyi történéseiben hogyan és milyen módon érint az Isten az Ige által? Mire biztat vagy éppen bátorít a hétköznapok sűrűjében? Van-e valami, amiben megítél?
Érdemes akár jó előre beírni az előjegyzési naptárunkba, hogy mikor mit szeretnék tenni ezekben a hetekben, amikor megélem a böjtöt. Honnan szabadítok fel időt a pluszimára, az Ige olvasásra? Ha ételt vagy bármi mást megvonok egy időre magamtól, annak az értékét kinek, hova ajánlom fel? Kivel, mikor találkozom, kinek és hol lehetek a segítségére? Kivel osztozhatom a szükségében, enyhíthetem a magányát, könnyíthetek a terhein?
Lehetőséget lássunk a böjti időben és cselekedetekben, és ne kényszert. Bármilyen böjti cselekedetet úgy vállaljunk, ahogy Jézus mondta: „kend meg fejedet és mosd meg arcodat” – mint amikor ünnepre készülünk. A szabadság és az öröm hassa át minden mozzanatát a böjtnek, hiszen ez is a Bárány menyegzőjére való előkészület része. Arra a nagy alkalomra, amikor kiteljesedik minden várakozás, lemondás, önmegtartóztatás, ahol már okafogyottá lesz a böjt, mert velünk lesz a vőlegény. De addig van értelme gyakorolni a böjtöt, megtölteni tartalommal ezt a néhány hetet.
A szerző református lelkész, lelkigondozó, szupervizor, lelki kísérő, a galyatetői Imádság Háza munkacsoport vezetője, a Gyökössy Intézet munkatársa.