A 40 nap című könyvedben szereplő áhítatok már mind elhangzottak a Kossuth Rádió református műsorában. Napról napra haladva mégis úgy tűnik, mintha a nagyböjti naplódat olvasnánk...
Ez a könyv igazából a könyv szerkesztőjének, Mucsi Zsófiának köszönhető, hisz az ő ötlete volt a téma. Kérésére visszaolvastam a Református félóra korábbi böjti áhítatait, s azokból válogattunk, majd sorba rendeztük az írásokat. A könyv gyakorlatilag az elmúlt tíz év metszete. A rádióban nagyon fontos a személyesség. Nem látják az embert. Általában is igaz, de itt különösen, hogy az ember másoknak csak személyes tapasztalatokkal tud hitelesen bármit is mondani. Az nem működik, ha olyanról szónokolok, amit én magam nem éltem meg. A keresztyénség lényege a tapasztalat. De az én tapasztalatom magamról csak az, hogy felállok, elbukom, aztán újra felállok.
Az első oldalon bevallod: nem tudsz böjtölni. Hogy érted ezt?
Szándékos volt a felütés, hogy ne „a profi" előadásait várják az olvasók. Nem annyira új ez a gondolat, mint hinnénk. Kiderült, hogy ismeretlenül is egy korai szerzetes mondását idéztem, akit megkérdezett tanítványa: miért böjtölünk mi? Erre felelte azt az atya, hogy azért, mert nem tudunk böjtölni. Nyilván az ember alkalmas arra, hogy megvonja magától az ételt, de a koplalás önmagában még nem böjt. A böjtölés sokkal inkább egy szemlélet. Szeretném, ha megértenénk ezt mi, reformátusok.
Szerinted a kálvinisták nem tudnak böjtölni?
Egyházunkban a böjttel kapcsolatban nagyon nagy a tájékozatlanság. Eleve katolikus dolognak tartjuk, ki is toljuk a tudatunkból. Általában igaz az, hogy a testünkkel nem tudunk mit kezdeni. A nyugati kultúra sajnos nagyon átitatódott azzal a filozófiával, hogy a hit és a vallás szellemi dolgok, a test pedig megvetendő. Szinte semmilyen testi gesztust nem ismerünk, pedig az Isten megváltotta nemcsak a lelkünket és az agyunkat, hanem a testünket is. De ez civilizációs probléma. A keleti vallások a testet, a lelket és szellemet egységben kezelik, talán ezért is vonzódnak nyugaton sokan a buddhizmushoz.
Fotó: Szirmai Béla
Mi az a szemlélet, amit meg kellene tanulnunk?
A böjt a test imádsága, ha ezt meg tudjuk valósítani. Nem könnyű. Nagyon nehéz úgy böjtölni, hogy dolgozom, hogy ideges vagyok, hogy teljesítenem kell. A Megváltó böjtje egyértelműen példa lehet számunkra. Jézust nagyon extrovertált személyiségnek képzeljük el, aki mindig tanított, gyógyított, s a megváltás is egy cselekedet! Az evangéliumokat olvasva azonban kiderül, hogy az Isten-ember állandóan visszavonult, éjszakákra elvonult imádkozni, csöndben volt, böjtölt. Erről az oldaláról nem sokat tudunk, pedig nagyon lényeges.
Miért fontos ez?
Mert nem működik az, hogy állandóan „pörgünk". Az Isten útja nem az, hogy megállás nélkül mindig előre kell menni; ilyen hozzáállással csakhamar azt vesszük észre, hogy Bábel tornyát építjük. Ez földi gondolkodásmód. Az Isten útja más. Kellenek a visszahúzódó, csöndes időszakok, hogy visszataláljunk az alapokhoz. Sokszor ezt hiányolom az egyházból is. Több gyülekezetet, több alkalmat, több szolgálatot szeretnénk, de ha mindig extrovertált dolgokkal foglalkozunk, s nem fordulunk befelé, egy idő után kiüresedünk. Elveszítjük a lényeget, rutin lesz minden, s már nem tudjuk, miért csináljuk, mert nem látjuk a célokat.
Hogyan segít a böjt?
Vannak dolgok, amiket csak a csendben tudunk megérteni. A böjti idő a belső bontódási folyamatról szól: az ember számba veszi mindazt, ami kitölti életét, majd sorjában elengedi ezeket, mert kiderül, hogy magához az Élethez képest nem fontosak. Nem attól leszünk többek, hogy minél többet és finomabbat birtokolunk, eszünk. A böjt az egész emberiségnek üzen: több leszel azzal, ha kevesebbed van. Eljutni onnan, hogy mit veszünk ki magunkból odáig, hogy mivel telik meg az életünk – ez a böjt, nem? A kiürüléstől a megtelésig tartó folyamat.
Mivel telünk meg?
Ha hagyjuk lebomlani kincsnek vélt dolgainkat, bizonyára több értékünk lesz. A böjt nehéz, de a kiürülés megtisztulás is. Amikor valaki tényleg méltatlannak tartja magát, s meg tud alázkodni, megéli a találkozást az Istennel. Sokszor azt hisszük, Istenre majd úgy fogunk rátalálni, hogy jön az égi szikra, valami hirtelen megvilágosodás... azt tapasztaljuk azonban, hogy legtöbbször a mélységeket bejárt emberek kerülnek közel hozzá. Ezer példát hozhatnánk a saját életünkből, amikor mélyponton voltunk és átéltük azt, hogy az Isten kiemelt minket. Ezt a „lefelé utazást" nem lehet kispórolni, csak mi szeretnénk.
Ez mind világos, mégis azt mondod, hogy a böjt titok.
Senki nem tudja megfejteni Jézusnak azt a mondatát, hogy „ez a fajta nem űzhető ki mással, csak imádsággal és böjttel". Mire gondolhatott? Nyilván nem receptet adott a tanítványoknak, hogyan kell csodát tenni, talán arra utalt, hogy túlságosan tele volt az életük mindenfélével, s nem látták a lényeget. Ezzel azt akarom kifejezni, hogy a böjt nem egy orvosi receptre felírt praxis. Nem úgy működik, hogy megcsinálok valamit és hátradőlök, várom a hatást. Titokzatos, mert nem tudjuk, mi történik. A böjtben az Isten cselekszik bennünk.
Feke György, portrékép: Füle Tamás