A bor a magyar kultúrában magától értetődő módon van jelen, mégis ritkán gondolkodunk el azon, milyen lelki és teológiai tartalmak kapcsolódnak hozzá. A Szentírásban egyszerre jelenik meg áldásként és figyelmeztetésként, az úrvacsorában pedig központi szerepet kap. Az idei Borum, azaz a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fórumának házigazdája Hajós és Császártöltés lesz. Ennek apropóján beszélgettünk Papp Szabolccsal, a Hajós-Császártöltési Református Társegyházközség lelkipásztorával a bor lelki üzenetéről, bibliai szerepéről és közösségformáló erejéről.
Miért különösen érzékeny és izgalmas téma a bor a református hagyományban?
A református hagyomány a magyar történelem és kultúra fontos része, és ebben a közegben a bor is szerves módon van jelen. Így a bor nem egy szűk réteg ügye, hanem kulturális alapélmény. Éppen ezért az egyház sem tudja és nem is akarja kikerülni ezt a kérdést.
Lelkészként hogyan viszonyul a borhoz: inkább teológiai kérdésként vagy emberi tapasztalatként?
A személyes kapcsolatom a borral gyakorlatilag a születésemtől kezdve jelen van, hiszen mindkét nagyapám bort készített. Gyerekként természetesen nem szerettem, sőt az első benyomásaim kifejezetten rosszak voltak. Később Sárospatakon, a teológiai tanulmányaim idején kezdtem tudatosabban ismerkedni vele, de igazán Egerben, segédlelkészként vált számomra megkerülhetetlenné a kérdés. Ott tapasztaltam meg, hogy mennyivel többet ad egy bor, ha a borásztól vásároljuk meg, és nem egy áruház polcáról. Azóta is sokkal fontosabb számomra, hogy ki készíti a bort, milyen ember és milyen lelkület áll mögötte, mint az, hogy pontosan milyen fajta vagy évjárat. Hajósra kerülve pedig ez a kapcsolat még szorosabbá vált: itt lett igazán világos számomra, hogy a borban micsoda mélységek és szépségek vannak.
Papp Szabolcs szerint a bor nem csupán kulturális örökség, hanem lelki jel is
A Biblia egyszerre beszél a borról áldásként és veszélyként. Hogyan lehet ezt a kettősséget jól érteni?
A Szentírásban a bor szerepe rendkívül gazdag. Az Ószövetségben legalább hét különböző szó van a szőlő levére, annak minőségi jelölésére, az Újszövetség görög nyelvében pedig négy kifejezés jelenik meg. Ez önmagában is azt mutatja, hogy komoly kultúrája volt a bornak mind az ószövetségi, mind az antik világban. Ha nem előre eldöntött (teológiai) állásponttal közelítünk ezekhez az Igékhez, akkor világosan látszik, hogy a bor kettős természetű: egyszerre áldás, öröm, sőt egészségügyi haszonnal is jár, ugyanakkor komoly veszélyt hordoz, életeket tehet tönkre, ha nem a helyén kezeljük. Voltak olyan korszakok és irányzatok – főként az amerikai alkoholtilalom idején –, amikor megpróbálták ezt a kettősséget úgy feloldani, hogy amikor a Biblia pozitív értelemben beszél a borról, akkor mindig erjedetlen szőlőléről beszél, de ha negatívan, akkor pedig a kierjedt alkoholos borról. Ez azonban nem állja meg a helyét. A reformátori hagyomány ezért nem az anyagot ítéli meg, hanem a mértékletességet hangsúlyozza – és ez nemcsak a borra, hanem az élet egészére igaz.
Hogyan kapcsolódik a bor Isten és az ember kapcsolatához?
A bor szakrális szerepe már az Ószövetségben megjelenik, például a páskavacsorában, és ennek világos folytatása az újszövetségi úrvacsora. A bor keletkezésének folyamata önmagában is mély szimbolikát hordoz. A szőlőt levágják a tőkéről, összetörik – ahogyan Krisztus teste is megtöretett értünk. Az erjedés során egy átmeneti, zavaros állapotból letisztult ital születik. Ez sokaknak a halál és a feltámadás képét idézi fel. A bor az úrvacsorában Krisztus értünk kiontott vérének látható jele. De még a pünkösdi történetben is megjelenik a bor: a Szentlélek munkáját a kívülállók részegségként értelmezik. A félreértésre az adhatott okot, hogy Isten Lelke örömet, bátorságot és új látást adott az apostoloknak, és erre kézenfekvő emberi válasz volt a módosult tudatállapot feltételezése.
„A bor arra tanít, hogy mindig több van benne, mint amit elsőre látunk vagy megízlelünk”
Ha már többször szóba került az úrvacsora: mit jelent számunkra az, hogy a bor úrvacsorai jegyként jelenik meg, és magunkhoz is vesszük?
Az úrvacsoráról szóló gondolkodás valóban egyfajta „keresztyén gondolati hullámvasút”, mert ha végigtekintünk az egyház történetén, különböző felfogásokkal találkozunk. A reformátusoknak azonban mindig fontos volt, hogy az úrvacsora az eredeti bibliai szándékhoz minél közelebb maradjon. Nem véletlen, hogy bennünket egykor „kelyheseknek” neveztek: ragaszkodtunk ahhoz, hogy ne csak a kenyér, hanem a bor is jelen legyen, és mindenki részesülhessen belőle. Ez nem pusztán liturgiai kérdés, hanem teológiai állásfoglalás is. A református, kálvini értelmezés szerint Krisztus valóságosan jelen van az úrvacsorában, de nem anyagi módon, hanem a Szentlélek által. A probléma ott kezdődik, amikor ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy „akkor mindegy”, milyen bor kerül az úrasztalára, mert úgyis csak „szimbólum”. Én ezt a hozzáállást nem tartom biblikusnak. Ha szeretem Istent, ha tisztelem Krisztust, akkor szeretném a legjobbat adni neki. Ez nem külsőség, hanem a szeretet megjelenési formája. Az Ószövetségben is azt látjuk, hogy a legjobbat vitték áldozatul – nem azért, mert Istennek szüksége lenne rá, hanem mert az ember így fejezi ki a hódolatát. A gyakorlatban sokszor a praktikum kerül előtérbe, de fontosnak tartom, hogy az úrvacsora bora valóban az ünnephez méltó legyen.
Öröm, mérték és felelősség. Hogyan beszélhet ma az egyház hitelesen a borfogyasztásról?
Először is fontos különbséget tenni a bor és az alkohol között. Magyarországon ez különösen érzékeny kérdés, mert az alkoholizmus valós probléma, amiről nem szabad hallgatni. Ugyanakkor az sem helyes, ha a bort önmagában károsnak bélyegezzük. A borban ott van az öröm, Isten áldásának a jele. Az Ószövetség próféciáiban is megjelenik a kép, hogy csorog a must a hegyekről – ez a bőség és az áldás képe. Ugyanakkor a veszély is valós, ha valaki elveszíti a mértéket. Hitelesen csak akkor tud az egyház erről beszélni, ha mindkét oldalt kimondja. A borászok világában is látom ezt a kettősséget. Van, aki valóban bort készít, és van, aki inkább csak olcsó alkoholt állít elő. A különbség nemcsak technológiai, hanem lelki is. A bor tükrözi a készítője hozzáállását: megmutatja, hogy pusztán haszonszerzés motiválta, vagy valódi küldetést lát a munkájában. Ez a különbség – meggyőződésem szerint – a palackban is érződik.
„Az úrvacsora bora Krisztus értünk kiontott vérének látható jele”
Mit gondol, a református borász miben tud hozzáadott értéket adni ahhoz a borhoz, amit készít?
A „református borász” megnevezés önmagában még nem jelent minőséget. A kérdés inkább az, hogy valaki küldetésként tekint-e arra, amit csinál. Lehet valaki vallásos, mégis hiányozhat az a személyes, élő hit, amely áthatja a mindennapi döntéseit. A valódi különbséget szerintem az jelenti, hogy a borász Isten ajándékaként tekint-e a földre, a szőlőre, az egész ökoszisztémára. Ha igen, akkor másképp nyúl a tőkéhez, másképp dolgozik – alázattal és hálával. Ez nem hangzatos szólam, hanem konkrét gyakorlat: mennyire hajlandó lehajolni a szőlőhöz, mennyire érdekli a teremtett világ megőrzése. Szeretném, ha egyszer a „református borász” valóban minőségi jelző lenne. Talán a Borum megálmodóinak egyik eredeti szándéka is ez lehetett: megmutatni, hogy van összefüggés hit, lelkület és minőség között.
„A Borum számomra elsősorban találkozás”
Mit jelent ebben az összefüggésben a Borum?
Számomra a Borum elsősorban találkozás. Amikor először hallottam róla, azt láttam benne, hogy olyan tér, ahol olyan embereket is meg lehet szólítani, akik talán nincsenek szoros kapcsolatban az egyházzal, de a bor és a közösség felől mégis közel kerülhetnek hozzá. A Kárpát-medence különböző részeiről érkező borászok és borszeretők közös nyelvet beszélnek. A bor, a közös hagyomány és – kimondva vagy kimondatlanul – a hit is jelen van ezekben a találkozásokban. Ezért érzem úgy, hogy a Borumnak nemcsak szakmai, hanem bizonyos értelemben szakrális jellege is van: nem azért, mert istentisztelet és áhítat is szerepel a programok között, hanem mert valódi lelki közösség születik. Külön öröm számunkra, hogy idén Hajós és Császártöltés lehet a házigazda. A gyülekezetben és a baráti körökben is érezzük a készülődés izgalmát. Szeretettel hívunk minden borszerető embert – nem csak borászokat –, mert ez egyszerre szakmai fórum és közösségi élmény, és mindkettőre nagy szükség van.
Ha röviden kellene összefoglalnia: mit tanít a bor a hitről?
A bor arra tanít, hogy az élet mindig több, mint amit elsőre látunk vagy tapasztalunk. Megtanít arra, hogy a látható mögé nézzünk – a pohárban, a másik emberben, önmagunkban és végső soron Isten munkájában is.
Borverseny, szakmai párbeszéd, közösségépítés Hajóson és Császártöltésen
Magas minőségű borverseny, nyitott szakmai fórum és erős közösségi élmény – mindez egy helyen, a Borumon, azaz a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fórumán. Az immár több mint egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvényt idén március 6–8. (péntek–vasárnap) között tartják, ahol a református kötődésű szőlészek és borászok személyesen találkozhatnak, tapasztalatot cserélhetnek és kiválasztják a református egyház borát is.