A bővölködés evangéliuma – kérdőjelek az ígéretek körül

A fogyasztói szemlélet talaján kinőtt jóléti evangélium legelhíresültebb szószólói jellemzően angolszász megagyülekezetek élén állnak, illetve „teleevangélisták” (televíziós „bibliatanítók”), influenszerek. Első képviselői között találjuk például E. W. Kenyont és Oral Robertset. A mozgalom felvirágzása többek között Kenneth E. Hagin nevéhez köthető, a ma is élő legismertebb hirdetője, egyben a világ egyik, ha nem a leggazdagabb prédikátora pedig Kenneth Copeland. A jelenséget vizsgálva ugyancsak lépten-nyomon belebotlunk Joel Osteen, Joyce Meyer vagy Creflo Dollar nevébe is.

Szembetűnő ellentmondás, hogy a szóban forgó tan és mozgalom ismert térítőinek egy része kirívó luxusban él, miközben követőik jelentős része szerény körülmények között próbál boldogulni, sőt sokan közülük harmadik világbeli szegénységben tengődnek. A gigarendezvényeken föllépő „jólét-teologista” vezéregyéniségek olykor hatalmas vállalkozást építenek showműsorral elővezetett missziójuk köré, összefonódva a rendezvényiparral. Ilyen például a csak pár éve elhunyt Reinhart Bonnke, aki nemritkán másfél milliós tömeg előtt szónokolt Nigériában és más afrikai országokban.

A prosperity theology tanítása szerint jellemzően azon az emberen van áldás, aki egészséges (illetve meggyógyul betegségéből) és gazdag (gazdagodik). Úgy is mondhatnánk, körükben a lelki áldás ismérve az anyagi jólét és a testi jóllét. Krisztusra, az örökkévalóságra és Isten dicsőségére való fókuszálás helyett az élet „mostani legjobb verziójának” megélését helyezik előtérbe. Aki szegény, munkanélküli, nem virágzik a vállalkozása, aki sehogy sem tud kilábalni egy vagy több betegségből, az elsősorban a saját hibájából van ebben az állapotban. Vagyis állításuk szerint alighanem átok alatt van, démonikus megkötözöttsége, illetve a hite elégtelensége miatt.

Gazdaságilag hátrányos helyzetű közösségekben és harmadik világbeli országokban sokan követik ezt a tanítást, mert ígéretet ad társadalmi felemelkedésre, valamint a mélyszegénységből és a betegségekből való szabadulásra. Mások pedig azért fogadják el, mert igazolást találnak benne a kapzsiságra. Sajnálatosan azokat, akik e tanok elfogadása után nem lesznek jobb módúak és nem gyógyulnak meg testi nyavalyáikból, a szegénységük mellett immár az a gyanú is keserítheti, hogy élethelyzetük oka a saját maguk bűne, elégtelen hite, illetve adakozásuk nem megfelelő mértéke.

Gyakori vélelem a gazdagságra és egészségre alapozó misszióban, hogy a hévvel és hittel („semmit nem kételkedve”) mondott kérés szinte akaratátvitelként hat Istenre, vagyis az imakérés automatikusan hozza el a gyógyulást vagy az anyagi gyarapodást. Az efféle nézetnek azonban már csak az is ellene mond, hogy Isten szuverén Úrként mutatkozik be a Szentírásban. Az említett tanítást hordozza többek között a jóléti teológiát magába olvasztó ultrakarizmatikus Word of Faith Movement, azaz a – Kenneth Hagin nevével is fémjelzett – Hit Szava Mozgalom.

A Szentírás szerint a fizikai és pénzügyi jólét nem feltétlenül jelenti Isten kegyelmét, ahogyan a szenvedésről sem mondható, hogy nemtetszésének a jele. A Biblia arra tanít, hogy az anyagi bőség sokszor csapdává válhat (Lk 12,15), míg a szenvedés gyakran lehet az áldás bizonyítéka (Mt 5,10; 1Pt 3,14). Isten Igéje nem állítja, hogy a keresztyén élet kizárólag a jólétről szólna, de azt sem, hogy csupa szenvedés lenne.

Vajon túl kemény-e, amit a jóléti teológia bírálói állítanak, nevezetesen hogy a bálványimádás emberi reflexe a mozgatója ennek a felfogásnak? Vessük össze ezt azzal, amit Pál apostol a kolossébelieknek szóló levelében nem ítélkezve, hanem buzdítva mond: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami földi: […] a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten.” (Kol 3,5–6) A Timóteusnak írt első levélben ugyanő arra int: „…nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.” (1Tim 6,6) Maga Jézus pedig így szól a túlzottan vágyott gazdagságról: „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” egyszerre (Mt 6,24). A mammon a vagyon, a pénz megszemélyesítője a Bibliában.

A bővölködéshívők, illetve evangéliumi alapon álló kritikusaik egyaránt szeretik ezt az Igét idézni: „Az én Istenem pedig – mondja Pál a filippibelieknek – be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.” (Fil 4,19) A prosperity gospel sokszor úgy magyarázza ezt az Igét, hogy a gazdag Isten garantálja a jó életszínvonalat. De nem akkor értjük-e jól a szóban forgó Szentírás-részletet, ha megnézzük, mi van a levélben pár sorral feljebb? Nos, Pál ott (Fil 4,12) megvallja az őt anyagiakkal is támogató gyülekezetnek: „Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt.” A keresztről szóló apostoli igehirdetésben Isten arra hívja az embereket, hogy jöjjenek Krisztushoz a bűnök bocsánatáért (ApCsel 2,38; 5,31). Ebben az életben a hangsúly soha nem a fizikai, pénzügyi vagy anyagi jóléten van. Sőt, miután újonnan született, Pál élete jellemzően csupa viszontagság volt.

De mi is a helyzet az adománytételekkel, adakozásokkal? Vajon abból, ha valaki „jókedvű adakozóként” cselekszik, valóban törvényszerűen következik, hogy anyagi jutalom érkezik, méghozzá megsokszorozva? Sok hívő okkal számolt már be arról, hogy amikor önzetlenül segített másokon, akár egy számára is nehezen előteremthető összeggel, Isten gondviselését tapasztalta: vagy kipótolta a hiányt, vagy megóvta attól, hogy nehéz helyzetbe kerüljön az áldozatkészség ellenére. A bővölködéstant vallók gondolatmenete szerint viszont: náluk jó helyen van (volna) a pénz, mert a sokból lehet az igazán rászorulókat, illetve a gyülekezetüket támogatni.

Arra az Igére is utalnak, miszerint „Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok […] és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre” (2Kor 9,8). De vajon az anyagi adakozásról van szó itt? Nem a mentő indítékú szeretettel teli evangelizálásról, misszióról? Föl kell tenni azt a kérdést is: a testi meggazdagodásból való részadásra céloz a „bőségetek” kifejezés? „Adjatok, és adatik nektek”, áll a Lk 6,38-ban, „aki bőven vet, bőven arat” a 2Kor 9,6 szerint, de a Szentírás soha nem tanít minket így: azért adjunk, hogy magunknak kincseket szerezzünk és gyűjtsünk. Az alaphelyzet ugyanis az, hogy az értünk szegénnyé lett Jézus (2Kor 8,9) olyanná formál minket, mint amit a 2Kor 6,10-ben tömören így ír le: „mint szegények, de sokakat gazdagítók...” Ami csak úgy lehetséges természetesen, ha gazdagságon a lelki kincseket és az üdvösséget értjük.

Nyilvánvalóan nem önmagában a gazdagsággal van a baj. Ez valóban lehet a keresztyén hívő osztályrésze, áldása is, de azzal együtt, hogy Isten a földi értelemben meggazdagított gyermekére többletfelelősséget mér, a példázatbeli jó sáfárkodás jézusi követelményeként. Az sem kétséges, hogy számtalan bibliai helyen van szó Isten általános kegyelméről, gondviseléséről, amely felől az Úr különösen biztosítja a tanítványait, az újjászületett keresztyéneket.

A bővölködéstan hirdetői szerint a Bibliában sok helyütt bukkannak fel a földi bőség képei, ígéretei. Ezek azonban rendre a megújítandó teremtésre és az üdvösségre utalnak, vagy legalábbis Isten szuverén, ajándékozó szeretetére a jelen földi életben. Bizony, akár a betegségeket sem úszhatjuk meg, pedig Kenneth E. Hagin videófelvételek tanúsága szerint leszólja a szenvedést, mint amelyet szerinte nem Isten enged meg az életünkben, arra hivatkozva, hogy ott áll az Írásban: „az ő (azaz: Jézus) sebei által gyógyultunk meg.” Világos azonban, hogy a gyógyulásnak nem az elsődleges jelentéséről van szó az Ézs 53,5-ben, hanem az ítélet alóli és a bűn megkötöző hatalmából való szabadulásra. Pál apostol buzgón imádkozott az Úrhoz személyes gyógyulásért, mire Jézus azt mondta neki: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,7–9) Ez nem a hit hiánya volt Pál részéről.

Kenneth Max Copeland többek között annak a példája, hogyan válhat a prosperity theology egyik legismertebb és legnagyobb hatású hitszónoka, teleevangelistája a fényűző élet szimbólumává. Egyes források, köztük a New York Post, úgy vélik, hogy Copeland az Egyesült Államok leggazdagabb prédikátora hétszázhatvanmillió dollárra becsült vagyonával, magánrepülőgépével. Szellemi hátterét és szemléletmódját jól tükrözi egy prédikációja, amelyben nyolcvannyolc évesen, még mindig sötét hajjal arról beszélt, hogy amikor észrevett néhány ősz hajszálat, egyszerűen „parancsolt” a fejének, hogy az őszülés tűnjön el. Arról is prófétál, hogy ő bizonyosan százhúsz évig fog élni. Állítása szerint megintett egy felé közeledő tornádót, mire az hatástalanodott. Egy rendezvényén leköpte és a „hit szavával” elküldte oda a Covid-világjárványt, „ahonnan jött”...

De miért érdekeljen minket, magyarokat ez az extrém vallási irányzat, amely – az evangéliumi keresztyén ébredésbe is itt-ott befurakodva – az igazi evangéliumról az anyagi gazdagságra és a testi gyógyulásra irányítva a fókuszt, a nyugati világ középosztályában és bizonyos fejlődő országok alsó néprétegeiben egyaránt divatozik? Nos, ezek a tanok egyes hazai, új típusú vallási szervezetek istentiszteletein is forognak, ráadásul vallási svédasztalt kínáló hazai tévécsatornák is népszerűsítik.

Azért is időszerű szólni e jelenségekről, mert Magyarországon is érvényesül a „globális falu” hatása; a YouTube-csatornán is szembejöhetnek velünk ilyen tengerentúli megagyülekezet-vezetők, tévés hitszónokok, no meg csodásan gyógyult-meggazdagodott bizonyságtevők – mind gyakrabban magyar felirattal, szinkronnal ellátott videókon.

Tegyük hozzá: ahogy más nemzetek keresztyéneit, úgy Isten magyarországi gyermekeit a prosperálás vallási tana nélkül is megkísértheti a földi örök fiatalság és fittség, illetve a mammon bálványa. Ahhoz, hogy hitéletünk jó vonalon maradjon, illetve jó vonalra kerüljön, és hogy az igazi bővölködést mélyebben értsük-kívánjuk, végül érdemes fölidéznünk Jakab költői kérdését: „vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért?” (Jak 2,5)