Évről évre egyre több hátrányos helyzetű, lelkileg sérült gyermeket kell kiemelni a családjából és elhelyezni nevelőszülőknél. Nagy fokú elköteleződés őket az otthonunkba fogadni. A gyermekvédelmi szolgálatban Isten is jelen van, hiszen a nevelőszülők arra törekednek, hogy szeretetet és reményt adjanak a csemetéknek. Molnár Norbertet, a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ új lelkészi vezetőjét első tapasztalatairól és a nevelőszülői hálózat munkájáról kérdeztük.
Korábban a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány lelkésze volt négy és fél évig. Hogyan vált önből intézményi lelkipásztor?
Lelkészcsaládból származom, elhívásomat a Sárospataki Református Kollégiumban kaptam. Megfogalmazódott bennem az érzés, hogy az Ige által tapasztalt örömet szeretném továbbadni másoknak, ez vezetett a lelkészi pályára. Teológiai tanulmányaimat Debrecenben végeztem, a segédlelkészi évemet pedig Biharkeresztesen töltöttem. Egy év ártándi és hencidai szolgálat után a feleségem tanítói állást kapott Debrecenben, én pedig a Magyar Református Szeretetszolgálatnál helyezkedtem el. Korábban nem gondolkodtam intézményi lelkészségben, Isten azonban egy lépéssel előttem jár – ebben a szolgálatban magamra leltem. Kivételes öröm számomra az intézményi lelkészségben az, hogy a beszéden túl cselekedetekkel is hirdethetem Isten országát. Az Úr vezetésének érzem, hogy a helyemen vagyok.
Milyen út vezetett a nevelőszülői hálózathoz?
Amikor Kocsis Attila, a szervezet korábbi lelkésze először keresett meg ezzel a lehetőséggel, el sem gondolkodtam rajta, elvetettem az ötletet. Néhány hónap elteltével azonban újra szóba került ez a beosztás, és imádságban Isten elé vittem a kérdést. Úgy éreztem, az Úr vezetni akar, és nem véletlen a többszöri megkeresés. A következő beszélgetésünkben elvállaltam a szolgálatot. Amikor 2023 szeptemberében elkezdtem ismerkedni a nevelőszülői feladatokkal, Attila a szárnyai alá vett. Nagyon sokat köszönhetek neki, jó mentorom volt. Az ő segítségével nem éreztem magam elveszve az új feladatok forgatagában.
Melyek voltak az első benyomásai ebben a hivatásban?
Kedvesen fogadtak, csupa segítőkész embert ismertem meg. Ugyanezt az elfogadást tapasztaltam a lakásotthonokban élő gyermekek részéről is. Ezenkívül az új kollégák viszonyulása kezdettől rendkívül inspiráló volt. Hatalmas szeretettel, türelemmel gondoskodnak a sok-sok lelki terhet hordó emberpalántákról. Bár nem könnyű feladatot vállaltak magukra, mégis nap mint nap, szüntelen helytállnak.
Hogyan kell elképzelni egy ilyen otthont?
A lakásotthonok célja, hogy a kicsik számára megteremtsék azt a családi légkört, amelyet valamilyen ok folytán korábban nem kaptak meg. Az ilyen otthonokban legfeljebb tizenkét fiatal lélek helyezhető el. Mindannyiukat kiemelték a családjukból, vagy már csecsemőkorukban magukra hagyták őket a szülők. Sokan itt töltik be a tizennyolcadik életévüket. Miután elhagyták vagy elhanyagolták őket, nagyon erős bennük az az érzés, hogy nem értékesek és nem kellenek senkinek. Ez frusztrálja őket, ezért mi, felnőttek hajlamosak vagyunk azt mondani rájuk, hogy rosszak. Valójában dühösek, bizonytalanok – és félnek. Sokszor pszichológusi és pszichiáteri segítségre is szorulnak. Mindennek a gyökere az, hogy szeretetlennek érzik magukat. Ám felemelő látni, hogy épp ezt a hiányzó szeretetet képesek nekik nyújtani a gondozók és a nevelőszülők.
Molnár Norbert Fehérgyarmaton született 1991-ben. Első életéveiben a lelkészcsaládokra jellemző módon számos településen lakott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Gimnáziumi éveit a Sárospataki Református Kollégiumban töltötte. Lelkészi diplomát a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szerzett 2017-ben. Kétévnyi gyülekezeti lelkészség után a Magyar Református Szeretetszolgálat, majd 2024 januárjától a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központban szolgál. Feleségével, Dórával Hajdúsámsonban élnek. Szeretetben nevelik két kisfiukat, Marcit és Mátét.
Eddig milyen próbatételekkel, nehézségekkel találkozott?
Sokszor megrendítő látni, hogy önhibájukon kívül milyen élethelyzetekbe kerülnek a csemeték, honnan kell őket kiemelni. Főleg amióta szülő lettem, hatványozottan belesajdul ebbe a szívem. Ebben a szolgálatban könnyen el lehet fáradni, munkatársaimnak szükségük van igei táplálékra. Azonkívül, hogy jelen vagyok a gyermekek, a nevelőszülők lelki támogatásában, figyelnem kell a munkatársak erősítésére is.
Sokrétű szolgálat a nevelőszülői lelkészség?
Igen, eddigi tapasztalataim szerint változatos munka. A lakásotthonokban élő gyermekekkel és a munkatársakkal való foglalkozáson kívül a nevelőszülők látogatása és a kapcsolatépítés a gyülekezetekkel is hatalmas szelete ennek a sokemeletes tortának. Csaknem nyolcszáz nevelőszülő és hozzávetőleg kétezer gyerek tartozik a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központhoz. Lényeges a gyülekezetek lelkészeivel kapcsolatot építeni, hiszen a napjainkban nagyobb szükség van nevelőszülőkre, mint valaha. A családból kiemelt hátrányos helyzetű fiatalok száma sajnos folyamatosan nő.
Hogyan válhat valakiből nevelőszülő? Mennyien választják ezt a hivatást?
Az első, hogy megszülessen a szívében az elhatározás és a tettrekészség arra, hogy gondjaiba vegye azokat a gyermekeket, akiknek az életéből hiányzik a biztonságérzet, a stabilitás és az elfogadó szeretet. Ha ez megvan, beadja jelentkezését képzéseink egyikére, és ha minden szigorú feltételnek megfelel, akkor válhat nevelőszülővé. Az elmúlt év statisztikái szerint a nevelőszülők száma stagnál (a keleti régióban). Tehát annyian jelentkeztek és feleltek meg a feltételeknek, mint amennyien lemorzsolódtak. Tény, hogy aki nevelőszülő szeretne lenni, nagy felelősséget vállal magára. Egy épp kibontakozófélben lévő élet felelősségét. Ez a szolgálat rengeteg örömmel, sírással, kudarccal és sikerrel jár. A legfontosabb, hogy ha valaki mindezt tiszta szívvel, jó lelkiismerettel vállalja, akkor számos áldást is megélhet.
Kérem, szóljon a tervekről is!
A hálózat jól olajozott gépezetként működik. A Kocsis Attila által megkezdett szolgálatokat tovább szeretné folytatni, például kiszállásokat szervezni egyre több gyülekezetben, hogy az emberek minél jobban belelássanak a szervezet munkájába. Valószínűleg nagyon sok a kérdés a tevékenységünket illetőleg. Csak hogy egyet említsek, a legtöbben azt gondolják, az a nevelőszülő, aki örökbe fogad, pedig ez valójában foglalkozás, szolgálat: ideiglenesen gondozni a gyerekeket és szeretetteljes családi közeget nyújtani nekik mindaddig, amíg a már megfelelő életkörülményekkel rendelkező családjukba visszahelyezhetjük vagy örökbe fogadják őket. Nehéz feladat nevelőszülőnek lenni, hiszen sokszor erős kötődés alakul ki a gyermek és az ideiglenes szülője között. Ez megnehezíti a leválást mindkét fél számára.
Az ön életében mit jelent ez a szolgálat?
Reményt adunk a gyerekeknek, megmutatjuk nekik azt, hogy értékesek. Olyanok, mint egy csiszolatlan drágakő. Sok minden rájuk ragadt életük első néhány évében, az értéküket nem könnyű észrevenni. A nevelőszülő feladata a rájuk rakódott „salak” lecsiszolgatása. Véleményem szerint ez a diakónia legszebb szolgálata. Rengeteg olyan esettel találkozunk, amely rávilágít a nevelőszülők munkájának fontosságára. Nemrég levelet kaptunk egy nevelőszülőknél elhelyezett kislánytól. Ebben leírta, milyen hálás mindazért, amit az átmeneti családjától kap. Legutóbb például tortát a születésnapjára. Számára ez új megtapasztalás volt.
Megítélése szerint mi viheti előre ezt az ügyet?
Egyedül Isten szeretete. A vezérigém is ehhez kapcsolódik János első leveléből: „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” A célom az, hogy ennek a szeretetnek közvetítője, csatornája lehessek a megfáradt munkatársaim, a nevelőszülők és a ránk bízott gyermekek számára.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!