A felajánlásaink számítanak

A személyi jövedelemadónk egy százalékát 2023-ban is felajánlhatjuk a Magyarországi Református Egyház társadalmi szolgálatának támogatására. Május 22. a legfontosabb idei határidő. Kis Péter Andrást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivőjét kérdeztük az szja 1+1 százalékával kapcsolatos teendőinkről, a változásokról, a határidőkről.

Idén a korábbi évekhez hasonlóan történik a személyi jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlása. Ugyanúgy lehet adószámos civil szervezetekre és technikai számos vallási közösségek javára is rendelkezni. Civil szervezetek közül alapítványok, mint például a Magyarországi Református Egyház Bethesda-kórház Alapítványa, egyesületek és különböző közintézmények tartoznak az adószámos körbe, míg a technikai számmal rendelkező kedvezményezettek közé a vallási közösségek és a Nemzeti tehetség program tartozik. A vallási közösségek esetében, ha a korábbi évben már bejelöltünk támogatottnak egy egyházat, akkor az változatlanul marad idén is, nem kell újra kiválasztanunk. A civil szervezeteknél ez az automatizmus nem működik, abban a körben minden évben rendelkezni kell az szja egy százalékának sorsáról. A támogatható egyházak és civil szervezetek listája a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, illetve az eSZJA oldalon is megtalálható. Nem kötelező mind a két lehetőséget választani. Dönthetünk úgy, hogy csak civil, vagy csak egyházi felajánlást töltünk ki. Kis Péter András kiemelte a kiegészítő támogatásokat is. Ha valakinek a fizetendő adója a kedvezmények miatt nulla forint, mint például a négy- vagy többgyermekes édesanyáknál, akkor is érdemes rendelkezni az egy százalékról a technikai számmal rendelkező közösségek, így az egyházak számára, ugyanis az egy százalékon túli kiegészítő támogatás a rendelkező személyek száma és nem a felajánlott összeg nagysága alapján történik.

Református egyszázalék

Fotó: reformatus.hu

Kis Péter András hozzátette: egyértelmű elmozdulás látható az online kitöltés felé, egyre kevesebben adják be a nyilatkozatukat papíron. Az elektronikus megoldás biztonságos, egyszerű, ráadásul szinte kizárt a hibázás lehetősége. Az általunk támogatni kívánt egyházat, civil szervezetet rendkívül egyszerű kiválasztani. Az eSZJA felületén a kereső is segít ebben. Jelenleg 155 technikai szám található a listában, a Magyarországi Református Egyházé a 0066-os. Emellett több, az egyházhoz kötődő civil szervezet, társadalmi szolgálat számára is rendelkezhetünk adónk egy százalékáról. Kikeresésükben ugyancsak segítségünkre lehet a NAV honlapja és az eSZJA portál. További információk az adó egy százalékáról az alábbi oldalon érhetők el.

Felajánlások számokban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője elmondta: a múlt év tapasztalata, hogy százezerrel kevesebben kérték a postázást, és ugyanennyivel többen rendelkeztek ügyfélkapuval. 2022-ben százötvenezerrel többel döntöttek adójuk 1+1 százalékáról, mint egy évvel korábban. Milliárdos nagyságrendű változás történt a felajánlott összegekben is. Az elvi keret – amelyről összesen rendelkezhettek volna tavaly az adózók – negyvenkilenc és fél milliárd forintot tett ki, ami hétmilliárd forinttal több, mint a korábbi évben. Ennek majdnem a feléről, csaknem huszonnégy milliárd forintról rendelkeztek az adózók felajánlás formájában. Ebből tizenegymilliárd forint jutott a technikai számos, így a vallási közösségeknek.

A NAV törekszik arra, hogy az egyszázalékos felajánlások egyszerűen és gördülékenyen történjenek. Az eSZJA oldalán könnyen átolvasható és kiválasztható a nyilatkozat. Ki is lehet nyomtatni a dokumentumot. Fel lehet adni postán, be lehet vinni személyesen, valamint, ahol ez lehetséges, le lehet adni a munkáltatónál. Kis Péter András szerint a felajánlások esetében fontos, hogy a civil szervezetek vagy akár a vallási közösségek is meg tudják találni annak a módját, hogy felhívják magukra a figyelmet, ezáltal közelebb vigyék szolgálatukat, missziójukat a lakossághoz, amelyben hangsúlyos szerepük van a kampányoknak.

A Magyarországi Református Egyház idei egyszázalékos felajánlásról szóló kisfilmje napokon belül elérhető lesz honlapunkon és a közösségi felületeinken.

Fontos határidők

A nyilatkozatokat már év eleje óta kitölthetjük. Május 22. éjfél a végső határidő, amíg az egy plusz egy százalékos felajánlásokról be lehet adni a rendelkező nyilatkozatokat, addig kell postára adni is, aki a papíralapú nyilatkozatot választja. Ugyancsak május 22-ig van mód a személyijövedelemadó-bevallási tervezetek ellenőrzésére és jóváhagyására. Azoknak, akiknek a munkáltatója május 10-ig a feltételnek megfelelően összegyűjti a rendelkező nyilatkozatokat, szintén május 22-ig kell beküldeniük a dokumentumokat a NAV-nak.