A fénylátó

A 20. század egyik legkiemelkedőbb református személyiségének, Ravasz László püspöknek (1882-1975) állítottak emléket a budapesti teológia udvarán október 25-én.

„Ravasz László élete összefonódik a magyar történelemmel, annak minden dicsőségével és tragédiájával, személyében a múlt század reformátusságának sorsa összegződik" – mondta a Szabó István a szoboravató ünnepségen.

Évszázadonként egy

„Százévente egyszer születik olyan ajándéka Istennek, mint Ravasz László" – fogalmazott a Dunamelléki Református Egyházkerület harmincadik püspöke.

kép

„A fém hűvös és hideg, a művész kezében mégis megtelik élettel. Az alkotáson tükröződik Ravasz László átható intelligenciája és minden iránt érdeklődő tekintete. Az időskori püspököt megformázó szobron megjelenik a 20. század minden terhe, Magyarország hányattatása, egyházunk próbatételei, valamint az egyházvezető életének magas és mély pontjai, áldásai, kudarcai. A régiek, akik személyesen is ismerhették őt, tudják, isteni fény tükröződött vissza a tekintetében. Bronzszobra a budapesti Ráday utca 28. szám alatt jó helyen áll, hiszen sokáig ezen a helyen lakott" – tette hozzá Szabó István.

Fénylátó

Ravasz László püspök nehéz korszakban, a trianoni békekötés után, 1921 és 1948 között állt a Dunamelléki Református Egyházkerület élén. Számos könyvet írt, melyek ma is érvényes tanításokat tartalmaznak. Korszakának egyik legnagyszerűbb igehirdetője volt, egyik prédikációjában így fogalmazott. „A fénylátó emberek szolgálatukért elég nagy árat fizetnek. Elsősorban azt, hogy nagyon meg vannak világítva, ez kínos állapot... Nehogy azt gondolja valaki, hogy a fénylátás, a világoskodás csak kiváltságos egyének dolga: pásztoroké, igehirdetőké, a korszak és nemzedékek tanítóié és nevelőié. Jézus megmondotta: – én világosságul jöttem a világra, hogy senki se járjon sötétségben, aki énbennem hiszen. – Senki. Mi sem."

A szobrot Nagy Piroska adományozta a Dunamelléki Református Egyházkerületnek, a mű Babusa János alkotása. Az ünnepségen részt vett ifj. Bibó István is, az egykori püspök unokája. A szobrot Szabó István püspök és Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja leplezte le.

A teljes cikket elolvashatja a Parókia portálon >>

parokia.hu/Fekete Zsuzsa, Fotó: Kalocsai Richárd