A férfi veszélyeztetett nem

Mit jelent férfiként élni és működni? Mikor lesz egy fiúból férfi? Hogyan lehet célt és értelmet találni a fejük felett összecsapó, nemi kérdésekkel teletűzdelt médiaüzenetek tengerében? Mik a kérdés legvitatottabb pontjai, és hol helyezkednek el a törésvonalak? A társadalmak hosszú évek óta kísérleteznek az emberi lét legalapvetőbb valóságainak újraértelmezésével. A korlátlan önkifejezésbe és a személyes autonómia szüntelen hangsúlyozásába belefásult gondolkodás rutinszerűen figyelmen kívül hagyta a lényeg meghatározását: hogy mit jelent férfiként vagy nőként élni. A férfiak érdekeinek alacsonyabb szintű megbecsülése és az őket lassan, de folyamatosan elbizonytalanító korszellem hatásosnak bizonyult, leginkább a fiatalabb korú férfiak körében. A társadalmi trendek vizsgálata során nem lehet nem észrevenni, hogy mostanra a fiúk és a férfiak világszerte nehézségekkel küzdenek.

A Világbank 2022 februárjában publikált jelentése szerint a magas jövedelmű országokban évfolyamtól és tantárgytól függetlenül a fiúk alulteljesítenek az iskolában a lányokhoz képest, és egyre kevésbé képviseltetik magukat a felsőoktatásban. Ez olyan jelenség, amelyet évtizedek óta számos fejlett ország szakirodalma elismer, és mostanában egyre inkább megfigyelhető a közepes jövedelmű országoknál is. Az Egyesült Államokban a Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Center for Disease Control and Prevention) megállapította, hogy a fiúknál kétszer nagyobb valószínűséggel diagnosztizálnak figyelemhiányos/hiperaktivitás-zavart, mint a lányoknál, és a középiskola befejezésének valószínűsége is sokkal alacsonyabb. Sajnos a helyzet mit sem változik a felnőttkor küszöbén. 1982-ben a tengerentúlon a férfiak és a nők még egyenlő arányban látogatták a felsőoktatási intézményeket, mára a férfiak az egyetemisták mindössze 40,5 százalékát teszik ki, és diplomaszerző kedvük is elmarad a lányokétól. A doktori iskolákban a nők még az olyan hagyományosan férfias képzéseken is megelőzik az egykor erősebb nemet, mint a jogi és az orvosi egyetem. A statisztikák szerint a fiúk javarészt kimaradnának az iskolából, nem állnának munkába, és életük hátralévő részét pornófilmnézéssel, drogozással és videójátékokkal töltenék, miközben az édesanyjuk mos rájuk.

Jelenleg a középiskolai végzettséggel rendelkező amerikai férfiak közül minden harmadik – ez hazánk teljes népességével megegyező nagyságrend – munkanélküli. A legnagyobb mértékben a 25 és 34 év közötti fiatal férfiak körében csökken a foglalkoztatottság. A férfiak aránya a munkaerőpiacon az 1967-es 97 százalékról mára 88 százalékra csökkent. Ez a tendencia ötven éve folyamatosan fennáll, függetlenül a változó piaci feltételektől, a gazdasági recesszióktól vagy a munkanélküliségi rátáktól. Azok a férfiak, akik 1983-ban léptek be a munkaerőpiacra, életük során reálértéken körülbelül tíz százalékkal kevesebbet fognak keresni, mint azok, akik egy generációval korábban kezdtek dolgozni. Ugyanebben az időszakban a nők keresete harminchárom százalékkal nőtt. A középosztálybeli amerikai családok 1970 óta tapasztalt jövedelemnövekedése szinte teljes egészében a nőknek köszönhető, noha a férfiak teljesítménye – a nőkével együtt – az egészséges társadalom feltétele lenne. A 18 és 34 év közötti amerikai férfiak közül ma már többen élnek a szüleikkel, mint önálló háztartásban.

Az úgynevezett kétségbeesés okozta halálesetek – az öngyilkosság, drogtúladagolás és alkoholizmus – száma az elmúlt húsz évben soha nem látott mértékben megugrott a középkorú férfiak körében. A rossz közérzet fő oka a hasznosság tudatának hiánya, a düh, keserűség, bizonytalanság és az az érzés, hogy nem tudják értelmezni a körülöttük lévő világot. Egy felmérés szerint a férfiak a leggyakrabban elveszettként és haszontalanként jellemzik magukat, mielőtt öngyilkosságot követnek el vagy kísérelnek meg. A kábítószer-túladagolás, az öngyilkosság és az alkohollal kapcsolatos betegségek miatti halálozás csaknem háromszor magasabb a férfiaknál, mint a szebbik nemnél.

A családok felbomlása miatt sok fiút egyedülálló anya nevel fel. Arányuk 1980 és 2019 között több mint kétszeresére, 18 százalékról 40 százalékra nőtt. Egy 2015-ös tanulmány megállapította, hogy az USA-ban négyből egy apa nem él együtt a gyermekével. A válás után a gyerekek sokkal nagyobb valószínűséggel veszítik el a kapcsolatot az apjukkal, mint az anyjukkal. Mivel egyre több fiú nő fel az apja jelenléte nélkül, az anyja kénytelen stabil teljesítményt nyújtani a családfenntartás érdekében, a fiúk és a lányok egyaránt a férfiakat tartják kevésbé teljesítményorientáltnak. Az apák hiánya a fiúkat érintő krízis vezető oka. Tragikus módon az apa-fiú kapcsolat sokak számára félelemmel, szégyennel, rettegéssel, csalódással vagy betölthetetlen hiányérzettel jár együtt. Ahol az apa alig van jelen, ott elsősorban a fiúk kevésbé empatikusak, bizonytalanok, rosszabbul tanulnak, sokkal könnyebben követnek el öngyilkosságot, bűntényt és kerülnek börtönbe. A fegyintézetekben nagyrészt olyan fiúk vannak, akiknek hiányzik a családjából az apa. Riasztó példa, hogy Kaliforniában 1980-tól napjainkig tizennyolc új börtön épült fel, és mindössze egyetlen egyetem. A börtönben lévő férfiak száma 1972 óta megnyolcszorozódott. Sajnos a média, az intézmények, az egymást követő kormányok sem foglalkoznak ezzel a válsággal, és a fiúk, férfiak inkább problémaként, mintsem segítségre szoruló emberként szerepelnek a társadalomban.

A spermabankok az 1980-as években kezdtek virágzásnak indulni. Az anyagi biztonságban lévő nők ugyanabban az időben vásárolhattak otthoni önmegtermékenyítő készleteket, amikor az orvosi és jogi egyetemeken kezdték megelőzni a férfiakat. A legfrissebb adatok szerint a fagyasztott sperma globális piaca, amelyen az Egyesült Államok vezető szerepet tölt be, 2025-re megközelíti az ötmilliárd dollárt. Az American Psychologist című pszichológiai szaklapban 1999-ben megjelent, Az apaszerep lebontása (Deconstructing the Essential Father) című tanulmányban a kutatók azt próbálták bebizonyítani, hogy nincs szükség az apákra. Bevallott szándékuk az volt, hogy a családpolitikát a heteroszexuális családoktól az alternatív családszerkezetek felé tereljék. Nem csoda, hogy az apák elbizonytalanodtak, és ha ők nem nélkülözhetetlenek, akkor hogyan képzeljék el a jövőjüket a fiúk? Hogyan lépjenek a nyomdokaikba? Így önmagát erősítő körforgás kezdődik. Az apák természetesen a lányok számára is pótolhatatlanok, de a fiúknak még inkább szükségük van rájuk, hogy megtanulhassák, hogyan váljanak férfivá. Mindannyian láttunk már apukája mellett sétáló kisfiút, aki mindent megtesz, hogy lépést tartson a mellette lépkedő felnőttel, és még a karját is úgy lendíti. Ennek a függésnek és utánzásnak a szerepe csak tovább nő, amikor egy fiatalember saját életének fordulópontjain jó döntéseket próbál hozni. Európában és az Egyesült Államokban is egyre többen figyelnek fel erre a jelenségre: sorra születnek meg az újságcikkek és könyvek politikusok, gazdasági szakemberek és teológusok tollából. Legutóbb a The Washington Postban Andrew Yang korábbi New York-i polgármester- és államelnökjelölt írt a témában véleménycikket.

A vészharangot kongatók véleménye szerint a hazánkba is utat találó jelenségben csupán a mögöttünk levő ötven év feminista fejlődésének eredményét aratjuk. A mozgalom, amely eredetileg az egyenlőség elérésében segítette volna a nőket, eltért eredeti céljától, a férfiakat ellenséggé tette, majd újradefiniálta, mit jelent nőnek lenni. Amíg a férfiak úgy érzik, hogy a nők, akiknek a kegyeit és elismerését keresik, marginalizálják őket, nem tisztelik, nem értékelik a becsülethez kötött férfiasságot, és amíg nincsenek erős fiatal férfijaink, apáink, és a nők továbbra is vívják a nemek közti háborút, addig a kulturális öngyilkosságot kockáztatjuk.