A XVII. századi ellenreformáció idején református és evangélikus lelkészeket, tanítókat állítottak rendkívüli bíróságok elé. Akik nem voltak hajlandók hitükről lemondani, súlyos büntetést szenvedtek el: negyvenkét prédikátort gályarabságra ítéltek és Itáliába hurcoltak. A hajók evezőspadjain, embertelen körülmények között is megmaradtak hitükben, Istenbe vetett bizalmukban és elhívásukban. Nemzetközi összefogás eredményeként végül Nápoly közelében szabadultak a rabságból. Történetük a magyar református egyház hitvalló múltjának egyik legmegrendítőbb bizonyságtétele. Ezért országszerte programokat szerveznek a református közösségekben.
A 350. évforduló arra hív, hogy ne csupán történelmi eseményként tekintsünk a gályarab prédikátorok sorsára, hanem lelki örökségként is. A Krisztushoz való hűség, az állhatatosság és a reménység örökségeként.
A konferenciáról és az emlékévről bővebben az alábbi cikkben olvashatnak.
Mártíremlékezet és megbékélés
A gályarab prédikátorok emlékezete egyszerre protestáns mártírtörténet és az ökumenikus közeledés jelképe. A szabadítás 350. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát február 11-én Debrecenben, amely a történelmi emlékezet, a hitbeli helytállás és a felekezetek közötti párbeszéd kérdéseit állítja a középpontba. Az évforduló kapcsán Pusztai Gábor egyetemi docenssel és Baráth Béla Leventével, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorával beszélgettünk a gályarab prédikátorok történetének mai jelentőségéről.