A gyógyulás háza

Tiszavasvári közepén nagy fehér református templom áll, szemben vele a parókia és a gyülekezeti ház. A kapuban a lelkész fogadta az újság munkatársát. – Azt szeretnénk, hogy ha valaki belép a templomunkba, azt érezze, hazajött és mindig is ide tartozott – fogalmazott Szvoren Attila, aki szerint a tizenkétezres város magában hordozza Magyarország szinte minden problémáját.

Misszióra váró tenger

A múlt században hozták létre az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. Az egykor rengeteg munkással működő nagyvállalat a rendszerváltás után kezdett el leépülni. A város lakosságának java része a szocializmussal, majd a rendszerváltás utáni hanyatlással együtt elfordult a hittől.

A lelkipásztor úgy látja, a tiszavasvári reformátusok nagy múltú közössége és impozáns temploma úgy áll a város közepén, mintha egy misszióra váró tengerben álló sziget lenne. – Ugyanakkor jelen van a cigányság kérdése – folytatta Szvoren Attila –, Tiszavasváriban nagy arányú a roma lakosság. Ráadásul településünk hosszú időn át a politikai csatározások miatt híresült el. – De vasárnap mindenkinek ott a lehetőség, hogy eljöjjön, és belekapaszkodjon abba az ígéretbe, amelyet Isten mondott: én vagyok a te gyógyítód. És ő valóban gyógyít. Mi ezt tapasztaljuk a gyülekezet közösségében.

Ragacsos, mint a méz

A gyógyulást élte át 2007-ben Hamvas Attila is, aki ma már három éve gondnoka a közösségnek. – Először egy keresztszülői felkérés, majd egy haláleset miatt tértünk be feleségemmel a templomba, aztán itt ragadtunk, mint a mézben – mondta mosolyogva az egyébként méhészkedéssel foglalkozó Attila. Felmenői között több presbiter is volt, ám a család később eltávolodott a hittől. – Amikor visszataláltunk a református egyházhoz, tevőlegesen elkezdtünk részt venni a gyülekezeti munkában, és mivel mindig itt forgolódtunk, jelöltek presbiternek, később pedig gondnoknak. Van egy kemény mag a közösségben, akikre mindig lehet számítani. Mostanában több fiatal is becsatlakozik, hogyha például a templom körüli munkáról van szó – fogalmazott.

Erre pedig nagy szükség van, hiszen a városban ugyan majdnem háromezren vallják magukat reformátusnak, az egyházközség névjegyzékében csupán négyszázkilenc egyháztag szerepel, míg vasárnap délelőtt hatvan-hetven ember indul istentiszteletre.

Kis közösség, nagy feladat

A lelkipásztor feladatairól beszélgetve a Reformátusok Lapja megtudta, Szvoren Attila látja el a közeli Szorgalmatos missziói egyházközségének vezetését is. A 2002-ben önálló községgé váló település maroknyi református gyülekezete ebben az évben nagy feladatot kapott: szeptembertől átvette a helyi általános iskola fenntartását. – Igyekszünk felnőni a feladathoz. A projektbe félve vágtunk bele, hiszen bár a szülők rokonszenveztek a reformátussággal, egy egyházi iskola elfogadása, megszavazása nagyon komoly lépés. Végül Isten eloszlatta a félelmeinket: a szavazás során a szülők kétharmada döntött a református fenntartásba kerülés mellett.

Rend a lelke…

A boltíves templomajtón Tóth Miklósné Juci néni lépett be. Ő a gyülekezet harangozója, és a templom rendjének mindig mosolygó őre.

– Apukám is presbiter volt, 1996 óta én is, de nem a hagyomány, a hitem húz a templomba – osztotta meg Juci néni, aki mögött Fitos István érkezett a fehér épületbe. Pista bácsi segített feltenni az énekeket, aztán a hangosítással kezdett el bíbelődni. Kedvence az orgona – a több száz éves lépcsőn felbaktatva elárulta, nagyon szereti a zenét, most sincs sok ideje, mert épp beiratkozási időszak van a zeneiskolában, ahol három éve tanul zongorázni.

Amikor megkérdezték az idős férfit, miért fontos neki ez a templom és a gyülekezet, hirtelen szűkszavúvá vált, elkomolyodott és elérzékenyülve annyit mondott: „Ide járnak a lelki barátaim, akikkel értjük egymást.”