A gyülekezeti arculat formálói

A presbiter nem egy „valahányadik fokon” levő munkatárs. Pál, János és Péter az apostoli szolgálattal teszi egyenlővé az elhívást – tudjuk meg Gaál Sándor esperes-lelkipásztortól, aki úgy véli, a presbiter két fontos kritériuma, hogy először is keresztyén legyen, és utána szolgálattevő példakép. Kitérünk a népegyházi létből adódó sajátosságokra és a gyülekezeti arculatformálásra is.

Hogyan változott a presbiterek kiválasztásának módja az Ó- és Újszövetségben?

Ez a tiszt és megbízatás az első gyülekezetek megalakulásával jön létre. Bár kontinuitásban van az Ó- és Újszövetség, merőben eltérő társadalmi helyzet jellemzi a két korszakot és a benne élő Isten népét, majd pedig az egyházat. Bibliai mozzanatokat szabad átemelni vagy összehasonlítani, viszont nem lehet egyenlőségjelet tenni az időszámítás előtti zsidó nép és az újszövetségi gyülekezetek közé. A Szentírás Izráelről mint nemzetállamról beszél, amely vallását tekintve is egységesnek tekinthető, ezzel szemben a pünkösd után létrejövő keresztyén gyülekezetek már különböző nációkra terjednek ki, és általában helyi közösségek.

Milyen bibliai kritériumoknak kell megfelelnie a presbitereknek?

Pál, Péter és János apostol leveleiben találunk utalást arra, hogyan működhetett a presbiteri szolgálat. Szisztematikusan nincs megfogalmazva kiválasztásuk eljárása, rendje az Újszövetségben. Az első gyülekezetek presbitereinek szolgálatára vonatkozó utalások alapján fogalmazhatjuk meg a bibliai kívánalmakat. Emellett minden korban megvannak a sajátságos igények. A görög preszbüterosz szó vént jelent, a gyakorlatban gyülekezetben élő, nem feltétlenül öreg, de tapasztalattal bíró, életkora szerint is megbízható személy, akit nem a tegnapi hitre jutás friss élményével választottak ki a szolgálatra. Erről ilyen összefüggésben az Ószövetség nem beszél. A választás két fontos kritériuma, hogy a presbiter először is keresztyén és csak utána szolgálattevő, a második: Péter apostol levelében azt írja, legyen példaképe, mintapéldánya a nyájnak. Azaz közösségének olyan tagja, aki példaképül állítható a többiek elé. Megbízatása gondoskodni a gyülekezetéről, odafigyelésével, áldozathozatalával, döntéshozatalaival, életvitelével.

Gaal_Sandor_IVY_7867

„A presbiter nem egy »valahányadik fokon« levő munkatárs”

Egyházunk Missziói Szolgálata és a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség javaslata szerint érdemes gyülekezeti kérdőívet összeállítani azzal kapcsolatban, melyek a gyülekezet elvárásai a leendő presbiterekre, presbitériumra vonatkozóan.

A gyülekezet bibliai arculata, illetve a kor kívánalmai hívják elő a presbiter minőségi jellemzőit. De legyünk tisztában azzal, hogy esetenként még magunkon hordozzuk a népegyházi sajátosságokat. A gyülekezetek nemcsak hitvalló, elkötelezett keresztyénekből állnak, de kereső, patronáló, érdeklődő tagokból is. Fontos lehet, hogy a gyülekezet állítsa össze a presbiterek minőségi jellemzőinek összegzését, de az egyháznak sokkal inkább a Krisztus által meghatározott küldetésének: a missziónak, a lélekmentésnek, ápolásnak, gondozásnak kell alárendelnie a kívánalmakat. Krisztus elvárása fölötte áll a gyülekezeti tagok igényeinek.

„A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.” Mire gondolhatott Pál a Timóteushoz írt első levélben? Hogyan lehet egy presbitert kétszeresen megbecsülni?

Mint fent említettem, a mai és az akkori társadalmi helyzet közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Ez a mondat a keresztyén egyház alakulása kezdeti időszakában hangzik el, őket még nem jellemezte kiterjedt infrastruktúra, mint a mai református egyházközségeket. Ma egy gyülekezeteknek van temploma, parókiája, lelkipásztora, harangja, orgonája, kántora... Az apostol a kétszeres megbecsülésnél hozzáteszi: azok, akik az igehirdetésben fáradoznak. Annak idején a mai lelkészi szolgálat jelentős részét a presbiterek töltötték be, nem volt a gyülekezetnek teológiát végzett pásztora. Pál szerint azok az emberek, akik az egyház igazi értelmével, céljával tisztában vannak, annak szánják az életüket, legyenek elismerve, kapjanak megbecsülést. Ebből alakul ki később a lelkipásztori hivatás, amely mellett már nem feltétlenül kell más szakmát végezni. Pál mint apostol még sátort készít, hogy eltartsa magát: nem ő a lelkipásztorság tüposza, inkább az ahhoz vezető út egy állomásán végzi szolgálatát. Az igehirdetésben is részt vevő presbiterek évszázadok múlva már lelkipásztorként járnak a gyülekezetek előtt, ők azok, akik az evangélium hirdetésére szánva az életüket lelkigondoztak, sákramentumokat szolgáltattak ki, kereszteltek és gyülekezeti közösséget szerveztek.

Gaál Sándor a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség vezető lelkipásztora. 2009-től a Nyírségi Református Egyházmegye esperese. 2005-ben szerzett doktori fokozatot. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető tanára. Feleségével öt gyermeket neveltek fel.

Maradjunk Pálnál, ezúttal a Tituszhoz írt levélnél: „Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással és nem engedetlenek.” Korábban a nem és a családi állapot elvárás volt presbiteri tisztségnél?

Pál a családi helyzetre nézve fogalmazza meg a kívánalmat, de nem családmodellt határoz meg. Az első kulcsszó a feddhetetlenség, a második a megbízhatóság. A Szentlélek munkájának a gyümölcse, ha az ember Krisztushoz igazítja az életét, ha egyfeleségű, nem kicsapongó, gyerekeit igyekszik keresztyénné nevelni. A presbiter frekventált pozícióban van. A fenti szakaszban a feddhetetlenség, a családi élet definiálása a hitelesség kérdését biztosítja, hogy hiteltelen, kicsapongó életet élő ne szólhasson bele a gyülekezet döntéseibe, a Szentírás útmutatásait életének minden területén kövesse. A legfontosabb terület pedig a család, a társadalom legkisebb sejtje.

Milyen hatással lehet a gyülekezet életére a presbiterválasztás?

Remélem, felébred a gyülekezet tagjaiban a felelősségérzet. Amikor presbitériumot választunk, hat évre a gyülekezet arculatát is meghatározzuk, Isten ehhez megadta az alapszíneket és az alapidomokat, azaz hogy milyen főbb jellemzői legyenek a presbitereknek. Ha kreatív, hiteles, tanulásra, tanításra, tettre, áldozatvállalásra nemcsak anyagiakban, hanem szolgálatvégzésben is kész presbitereket választunk, akkor eredményes lesz a gyülekezeti arculattervezés. A gyülekezetnek kell felismernie, a keresztyén emberek közül kik a legalkalmasabbak arra, hogy korszerűen, Isten Igéjéhez igazodva formálják a közösségüket, azaz engedjék, hogy a Szentlélek rajtuk keresztül munkálkodjon.

A levelekben János apostol presbiterként mutatkozik be, Péter apostol presbitertársnak nevezi magát. Mi lehet ennek az oka?

Pál is többször fogalmaz így magáról, a lelkipásztor és a presbitérium kapcsolatára terelve figyelmünket. Több évszázados rend ma már, hogy a lelkész a főgondnokkal együtt elnöke a presbitériumnak, a döntéshozó, irányító testületnek. De maguk az apostolok is, akkori kiválasztottakként – ők egyedi küldetést töltöttek be – önmagukat azok társaiként értékelik, akiket a gyülekezet vezetésre alkalmassá minősített, azaz hitelesek, egyfeleségűek, keresztyének. Ezzel nem önmagukat fokozták le, hanem a presbiteri szolgálatot emelték fel. Az apostol jelentése küldött, Isten küldötte. A presbiter nem egy „valahányadik fokon” levő munkatárs. Pál, János és Péter apostol ezzel azt fejezte ki: „kollégák vagyunk”, Péter úgy fogalmazott: részes társak. A szolgálatban, a felhatalmazásban a presbitereknek fontos szerep jut.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!