A hálaadásból táplálkozik a szolgálat

Hogy kezdődött az év Kárpátalján?

Hálásak vagyunk azért, amiért Isten megőrzött bennünket az elmúlt évben, miközben számtalanszor hallottuk a légiriadó megszokhatatlan, hihetetlen hangját. Január elsején hálát adtunk a megtartatásért, a próbákhoz kapott erőért és minden vigasztalásért, támogatásért, amellyel a testvéri közösségek bátorítottak, segítették az életünket. Erre az évre előretekintve nem tudjuk, mi vár ránk, mindig jobbat remélünk, mint ami volt, annak ellenére, hogy bár pesszimistán hangzik, de igaz: az elmúlt években mindig rosszabb lett. Most mégsem a tapasztalatokra és a világ helyzetének alakulására tekintünk, hanem azokra az ígéretekre, amelyeket Istentől kaptunk. Ezért ennek az évnek még több reménnyel, bizakodással kezdtünk neki. Öröm volt látni, hogy bár hétközre esett, szép számmal vettek részt az újévi istentiszteleten a gyülekezeti tagjaink, holott általában az óév búcsúztatója „telt házas”, az újévire kevesebben jönnek. A kárpátaljai gyülekezetekben viszont felkeltek az emberek és eljöttek, Isten előtt megállva kezdődött 2025. Oltalmat, védelmet kértünk imádságainkban, és vezetést, áldást idénre is. Még a kántorok is olyan reményteljes, biztató énekeket választottak az istentiszteletünkön… Számomra jó kezdés, jó indulás volt az első istentisztelet, az első találkozás ebben az évben, és az is, hogy az embereknek fontos volt imádsággal, Istenre figyeléssel, Isten vezetését kérve kezdeni az esztendőt.

Tavaly a megújulás éve volt a Kárpátaljai Református Egyházban. Hogyan összegezné azt?

A háború éveitől kezdve minden esztendőnek vezérigét és tematikát választunk. Az első évben, 2022-ben azt fogalmaztuk meg, mennyire hálás a népünk, 2023-ban pedig azt, hogy mennyire volt reménységben gazdag az egyházunk, a gyülekezeteink, a tagjaik élete. A megújulás nem épületekben vagy autópálya-kilométerekben nyilvánult meg, hanem a megtartatásban. Ahogyan Jeremiás is mondja, a mi reménységünk is megéledt, mert az Isten kegyelme megújít minden reggel. Megtartattunk annak ellenére, hogy több rakétatámadás elérte Kárpátalját, amelyekben azonban senki sem sérült meg. Ez a kegyelemnek, a mi megtartatásunknak látványos jele. Közben dolgoztunk a családi kapcsolatok megerősítésén is, visszatekintve úgy látom, sikerrel. Ezeket a kapcsolatokat rengeteg támadás éri a háború, a távolság miatt, nem tudunk együtt születésnapot ünnepelni vagy végtisztességet tenni, meggyászolni halottainkat. Tavasszal, a természet megújulásának idején számos gyülekezetben igyekeztünk vetőmagot adni az embereknek a kis háztáji kertjük bevetéséhez. Ennek fontos a lélektani oldala is, mert ha az embernek rendben van a kertje, elültette a magocskákat, akkor azzal törődik, gondozza őket, reménnyel tekint a jövőbe. Törekedtünk arra is, hogy a megújulás évében a megszokottat leporoljuk, megtisztítsuk, hogy újra örülni tudjunk neki. Mert hozzászoktunk, hogy vannak kapcsolataink, barátaink, templomunk, iskolánk – és milyen jó is, hogy vannak. Tekinthetjük úgy is, hogy minden nap ajándék, azzal együtt, amivel élhetünk aznap. Jó volt megtapasztani a sok újragondolás, a sok teher és csalódás között, hogy az Isten nem változik.

A 2025-ös esztendő a szolgálat éve a Kárpátaljai Református Egyházban, vezérigéjét a 100. zsoltárból választották: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!” Hogyan kapcsolódik ez a megújulás évéhez?

Nem lehet öncélú a megújulás, főleg ha az egyházról, a hitéletről, a közösségekről van szó. Annak ugyanis mindig van következménye is. Erre gondoltunk, és ezért imádkozott a missziói bizottság: a közösség megújult erővel, lendülettel ne magának, hanem mások hasznára, Isten dicsőségére legyen, ezért lett 2025 a szolgálat éve. A századik zsoltár a hálaadás évében is vezérigénk volt, meg is tanulta énekelni minden kárpátaljai gyülekezet, most a második versére, a szolgálatra tettük a hangsúlyt, így kapcsolódik össze. A közösségek Isten szolgálatába állhatnak, 2025 lehet háborús év, de lehet akár a békéé is. Minden cselekedet, amely Isten dicsőségét hirdeti, szolgálat: arra kell fordítani, ami szükséges, ami megőriz, ami védelmet ad. Szolgálataink között lehetnek bátorítók, biztatók, és lehetnek segítők is, mindez áldozattal jár a mi részünkről, de a másiknak esélyt nyújt a talpon maradásra, a boldogulásra. Kiemelt figyelmet fordítunk majd az életmentésre, lelki értelemben is. A lelkekért való felelősséget az egyháznak viselnie kell, sosem szabad erről megfeledkezni, bármi vesz is körül bennünket. A lélekmentés üzenetének ott kell lennie a szívünkben, szolgálatunknak erre kell összpontosítania. Ezzel valóban életeket is menthetünk, például úgy, hogy betegeknek segítünk, vagy egy műtét költségeihez járulunk hozzá közösségként, de intézmények fenntartásával is: Kárpátalján több szociális konyhát üzemeltetünk, és önkéntes tűzoltóságot is szerveztünk. Bár szerteágazó az egyházunk működési területe, mégsem szolgáltató cég szeretnénk lenni, hanem Isten tettre kész népe itt, Kárpátalján.

Milyen programokat, kezdeményezéseket terveznek az év során?

Többek között szeretnénk megköszönni az idős szolgálattevőknek, hitoktatóknak, lelkipásztoroknak, diakónusoknak a helytállást. Meghívjuk őket egy-egy egyházmegyei csendesnapra, ahol kitüntetést és elismerő oklevelet adunk át nekik. Tavaly, a megújulás évében a pedagógusainknak, az iskoláinkban dolgozóknak köszöntük meg hasonló módon a munkájukat. Harmincegy éves volt a kárpátaljai református oktatás 2024-ben, így fejeztük ki a hálánkat azoknak, akik iskolákat alapítottak, akik bíztak, és akik a szocializmus ateista korszaka után nemcsak várták a megújulást, hanem tettek is érte.

Milyen szerep juthat a fiataloknak a szolgálat évében, miben számítanak rájuk?

A generációk bevonása Kárpát-medencei hagyomány, de Kárpátalján az ifjúsági munka, a fiatalok lendületben tartása különösen fontos, mert nagykorúak lassan alig találhatók Kárpátalján, már a lányok is inkább elmennek külföldre tanulni, fiúk pedig egyáltalán nincsenek. Nálunk most csak a fiatalkorúak mozoghatnak szabadon, ők azok, akiket nem fenyeget a katonai mozgósítás, így rájuk több esetben is számítunk. Például a tavaszi időszakban, húsvét környékén szeretnénk csapatokat alkotni belőlük, hogy segítsenek az egyedül élőknek, például kitakarítani az otthonukat, vagy szociális intézményekben bízunk rájuk kétkezi feladatokat. Száznyolc gyülekezetünk van, ha minden egyházközségben csak tíz fiatal vállal szolgálatot, akkor már ezerfős csapatunk lesz.

Számos nehézséget hordoznak a kárpátaljai gyülekezetek, miközben elveszítik a fiataljaikat, az apákat. Hozhat-e könnyebbséget a szolgálat éve a református közösségeknek, családoknak?

Úgy gondolom, igen, mert ha követjük a témánk központi üzenetét, akkor az segítség lesz azoknak is, akik nem tudják, mit tehetnének ők az egyházban, az Isten ügyéért. Nekik igyekszünk válaszokat, lehetőségeket találni, hangsúlyosabban, mint a korábbi években. Például a mezővári Nefelejcs központban, amely speciális igényű, fogyatékkal élő gyermekek oktatásával és fejlesztésével foglalkozik, sok az ablak, de takarítóink nincsenek, mert a munkatársak felét elvitte a háború. Többször hirdettünk már a gyülekezetben közösségi takarítást, és jó volt látni, mennyien eljöttek, megtisztították az ablakokat, kimosták a függönyöket, igyekeztek mindent a legjobb állapotba hozni, majd leültek közösen ebédelni. Nem egy olyan tagunkról tudok, akik ezt az alkalmat nem számítva egész évben egyedül ültek az asztalhoz. De a fenti helyzeten segít az is, amikor egy-egy gyülekezet elvállalja a környező gyülekezetek úrvacsorai kenyerének a megsütését. Például a verbőci: összejönnek az asszonyok, együtt dagasztanak, együtt szakítják ki a kenyeret, teszik be a kemencébe, majd a kisült kenyeret szombaton elviszik a másik, a harmadik, a negyedik gyülekezetbe. Gyakran nem is látjuk, mivel szerzünk örömet, mivel erősítünk meg embereket. Szét kell néznünk a településünkön, kit milyen szolgálatba tudunk beállítani. Ez a családlátogatástól kezdve a tűzifáról való gondoskodáson, az elesettek segítésén át az ingyenkonyhán végzett önkéntes munkáig bármi lehet. De nem csak a településünkön, a saját családunkban is érdemes szétnézni, ahol a szívesség, a figyelmesség és a szolgálatkészség bevilágíthatja azt, és ha a család jókedvű, boldog, örömteli, akkor jobb az „immunrendszere”, nagyobb védelmet nyújt, erősebb, és a lehúzó körülmények nem tudják úgy tönkretenni. Mi az Istentől rendelt legkisebb közösségként tekintünk a családra. A gyülekezet pedig ugyanilyen közösség nagyobb méretben, akárcsak a magyar nemzet – mindegy, hogy valaki Kolozsváron él-e vagy itt, Beregszászon, netán Budapesten. Olyan nagy család vagyunk, amely összetart, amely egymásnak is tud szolgálni, segíteni, ezáltal jobb kedvűvé, erősebbé válhat azokkal a hatásokkal szemben, amelyek a megmaradásunk ellen dolgoznak.

A háború több mint ezer napja lelkileg és fizikailag is megpróbálja a lelkipásztorokat. Hogyan tudja őket támogatni az egyház?

Már tavaly is kaptunk helyettesítő szolgálatot a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkipásztoraitól, akik többedmagukkal átvállalták egy hosszú hétvége feladatait egy-egy gyülekezet lelkészétől, beleértve a vasárnapi helyettesítést, illetve olyan helyeken is hirdettek Igét, ahová a körülmények miatt már régóta nem jutott el kárpátaljai lelkipásztor. Így a mieinknek egy hétvégére volt lelkigondozója, beszélgetőtársa, nem ők, hanem nekik prédikáltak, az ő lelküket erősítették. Idén is folytatódik ez a tehermentesítés: néhány órán belül meg kell érkeznie Balog Zoltán püspöknek, aki két hónapra jön hozzánk, és ott fog szolgálni, ahol erre szükség van. Ő így válik részévé a tematikus évünknek. Január második felében a Tiszántúli Református Egyházkerületből érkezik hat lelkipásztor, és várhatóan minden hónapban kapunk efféle segítséget nemcsak a magyarországi, hanem az erdélyi, felvidéki egyházkerületektől is.

Hosszú távon milyen hatást remélnek a szolgálat évétől?

Többféle területen felfedezhetik az emberek, hogy ők is lehetnek hasznosak. És itt gondolok az itthon maradt időseinkre, akik sokszor érezhetik úgy, hogy ők már nem kellenek senkinek, pedig igencsak rá vagyunk utalva most a nyugdíjas korosztály aktivitására, munkájára. A fiatalabb nemzedék nagy része elmenekült, akik itthon maradtak, túl vannak terhelve. A szolgálat a hálaadásból táplálkozik. Ha valaki hálás azért, hogy van keze, lába, és észrevesz egy olyan embert, aki például elveszítette az egyik végtagját, könnyebben melléáll. Nincs, aki ne találhatna magánál elveszettebbet, akin segíthet. A szolgálat éve segíthet felfedezni az embereknek az adottságaikat, amelyeket kihasználva könnyíthetnek mások terhén. Korábban is kértük a gyülekezeteink tagjaitól, hogy aki teheti, hívjon fel az ismerősei, a baráti köréhez tartozók közül minden reggel valakit, és kérdezze meg, mire van szüksége. Messzebbről nézve két lehetőség vár ránk ebben az évben: vagy véget ér a háború, vagy nem. Ha folytatódik, akkor egyre nagyobb lesz a szegénység, egyre nagyobb szükség lesz arra, hogy támogassuk egymást. Ha béke jön, az azzal is jár, hogy megnyitják a határt, és azok közül is sokan el fognak menni, akik már három éve rettegnek, bujkálnak. Számunkra ez még nagyobb veszteséget jelenthet. A kérdés az, hogy a hazatérők ellensúlyozzák-e majd a távozókat. Ebben a helyzetben a szolgálat még fontosabb. Szeretnénk, ha minél hamarabb béke lenne, viszont nem tudjuk, mi következik: ha a háború befejeződik is Ukrajnában, lehet, hogy lesz valamilyen nagymértékű újjáépítési program, de arra is látunk esélyt, hogy semmi ilyesmi nem történik, és az ország gazdasági helyzete, a demográfiai válság, amely óriási Ukrajnában, nagy bajt fog okozni. A szolgálat évében az egymásrautaltságnak az önkéntességet, az egymásért való felelősségviselés tudatát kell megerősítenie. Mert bármi érkezik, akár háború, akár béke, nekünk talpon kell maradnunk. A magyar református közösség életszeretetét, az élni akarás vágyát nem vehetik el. Mi ezt szeretnénk megerősíteni azzal, hogy az Isten szolgálatában az ő dicsőségére és embertársaink javára odaszánunk az időnkből, az energiánkból, a pénzünkből. Mert hisszük, hogy ez gyümölcsöt hoz, és ez a gyümölcs nem lesz keserű.