„Az Atyát és Fiút / És a Szentlelket áldom; / A menny Urát, / kiben Szent egybe forrt a három" (RÉ 167:3) − református énekeskönyveink számos dicséretének szövegében található hasonló, a Szentháromság Istent magasztaló formula. A keresztyénség egyistenhívő vallás, az első parancsolatban Isten arra szólítja fel az embert: „ne legyen más istened rajtam kívül!" Ugyanakkor az Ó- és Újszövetségben is több helyen van szó az Atyáról, a Fiúról és a Lélekről, mint isteni személyekről, s az egységükről. A keresztyének évezredek óta próbálják megérteni Istennek ezt a titokzatos hármasságát.
Egylényegű
A Szentháromság-tan a keresztyénség első századaiban alakult ki azokból a teológiai vitákból, melyek az Atya Isten, Jézus Krisztus és a Szentlélek kapcsolatát próbálták tisztázni. Maga a kifejezés nem szerepel a Bibliában, egy latinul író teológus, Tertullianus (kb. 160 – kb. 225) használta elsőként trinitas, azaz háromság formában. Tőle származik az a gondolat is: „una substantia, tres personae", azaz egy lényeg, három személy.
A 325-ös niceai zsinat egyik fő témája a Jézus személyével kapcsolatos eltérő tanítások, a 381-es konstantinápolyi zsinat pedig a Szentlélekről szóló vitákat tisztázása volt. A niceai-konstantinápolyi – egyetemes – hitvallás szerint Krisztus „az Atyával egylényegű", „született és nem teremtetett". Tehát nem csak hasonló természetű, ahogy azt eretnekeknek nyilvánított ariánusok gondolták, hanem maga is Isten. A Szentlélekről ugyanez a hitvallás azt tanítja, hogy „az Atyától és a Fiútól származik", s Őt – mint harmadik isteni személyt –, az Atyával és Fiúval együtt kell imádni és dicsőíteni.
Gall-frank területeken valószínűleg már a XI. századtól kezdve tartottak Szentháromság vasárnapot pünkösd után, Magyarországon Könyves Kálmán (kb. 1074 – 1116) rendelkezett úgy, hogy „a Szentháromság ünnepét Pünkösd után nyolcad napon kell megülni". 1334-ben a pápa az egész nyugati egyházban kötelezővé tette ezt az ünnepnapot.
A Heidelbergi Káté 25. kérdés-felelete a Szentháromságot így foglalja össze: „Isten lényege szerint egy Isten. Miért említettél akkor három nevet: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket? Azért, mert Isten az ő igéjében úgy jelentette ki magát, hogy ez a három különböző személy: az egy, valóságos és örök Isten."
Teremtő, szabadító, megszentelő Isten
A II. Helvét Hitvallás szerint is „Isten az Ő lényére, vagyis természetére nézve egy", ám „ugyanaz a véghetetlen, megoszthatatlan egy Isten, személyeire nézve szétválaszthatatlanul és összeelegyíthetetlenül különböző, tudniillik Atya, Fiú és Szentlélek". Ebben a hitvallásban külön fejezet szól az Isten egységéről és a Szentháromságról, míg a Heidelbergi Káté – az Apostoli Hitvallást magyarázva – a három isteni személynek szentel egy-egy nagyobb részt.
A Biblia és hitvallásaink szerint mindhárman örökkévalók, egyenlők, de a három isteni személynek eltérő szerepe van az üdvtörténben:
– a mennyei Atya Isten mindenható, Ő teremtette az egész világot (minden benne lévőkkel együtt), azt hűséges gondoskodásával fenntartja és igazgatja,
– az Isten Fia, Jézus Krisztus az üdvözítő, akit az Atya azért küldött a világba, hogy bűneitől megszabadítsa az emberiséget. Az Isten (bűntelen) emberré lett és kereszthalált halt, így szerzett bűnbocsánatot az embereknek, majd feltámadt, felment a mennybe
– a Szentlelket Krisztus küldte el maga helyett a világba, hogy mindig az emberekkel legyen. Hit által Krisztus minden jótéteményeinek részesévé teszi az embert, vigasztalja és vezeti a megszentelődés útján.
Szeretetkapcsolat
„Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." (Mt 3,16-17)
János evangéliumában nagyon hangsúlyos a kapcsolat a három isteni személy között, az atyai és a fiú szerepek is egymáshoz képest értelmezhetők. Egyes teológusok szerint istenképűségünk abban mutatkozik meg, hogy társas lények vagyunk, akik arra hivatottak, hogy kapcsolataikban ábrázolják ki a Szentháromság Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti örökkévaló szeretetkapcsolatot.
reformatus.hu