A felelősség vállalására, a kudarcokkal való szembenézésre és egymás méltóságának tiszteletére is felszabadít a Krisztusban kapott kegyelem – hangsúlyozta Mészáros László dandártábornok, protestáns tábori püspök. A budapesti Nagyvárad téri református templomban október 15-én tartott reformációi hálaadáson Rózsás Joel hadnagy személyes története is megmutatta, hogyan segítheti a tábori lelkészi szolgálat és a bajtársi közösség az élet értelmét kereső embert a hitre jutásban.
Mire támaszkodhat az ember, amikor mások előtt továbbra is helyt kell állnia, de belül már elfogyott az ereje? Mit kezdhet a hibáival, ha azok következményeit is viselnie kell? A reformáció üzenetét a katonai hivatás mindennapjaihoz kapcsolta Mészáros László igehirdetése. A szolgálatban nélkülözhetetlen felkészültség, fegyelem és felelősség mellett arról a biztos alapról beszélt, amelyet sem a szakmai siker, sem az emberi elismerés nem pótolhat.
Az ünnepi alkalomra egybegyűlteket Szabó Ferenc alezredes, protestáns tábori püspökhelyettes köszöntötte. Pál apostol hálaadásra buzdító szavait felidézve az egyházat és a világot megújító isteni szeretetért, valamint az együttlét öröméért mondott köszönetet. A katonai és egyházi vezetők, a különböző szervezetek és intézmények képviselői, valamint a meghívott vendégek közös éneklését a Magyar Honvédség Központi Zenekara kísérte; elsőként az Az Úr csodásan működik című dicséret hangzott el.
A közös éneklést a Magyar Honvédség Központi Zenekara kísérte
Sajtos Szilárd alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész a Római levél harmadik fejezetéből olvasta fel a hit általi megigazulásról szóló igeszakaszt. Imádságában a különböző szolgálati helyekről, eltérő felelősségi körökből érkezők egyetlen gyülekezetként fordultak Istenhez. Hálát adott a katonák helytállásáért és családjuk sokszor láthatatlan áldozatáért: a házastársak hűségéért, a gyermekek türelméért és a szülők aggódó szeretetéért. A felolvasott Igéhez kapcsolódva azért könyörgött, hogy a kegyelem felismerése a lelkiismeretet, a döntéseket és a rábízottakért viselt felelősséget is formálja.
Sajtos Szilárd imádságában a reformáció örökségét a mindennapi döntések felelősségével kapcsolta össze
Mire épül az életünk?
„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus” (1Kor 3,11) – idézte igehirdetése alapigéjét Mészáros László Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt első leveléből. Ehhez az Apostolok cselekedeteinek bizonyságtételét kapcsolta: senki másban nincs üdvösség. A reformáció egyik alapvető felismerését, a solus Christus, azaz egyedül Krisztus üzenetét bontotta ki a katonai szolgálatban élőknek.
– Üdvösségünk alapja nem az, amit mi teszünk Istenért, hanem az, amit Isten tett értünk Jézus Krisztusban – fogalmazott. A Második Helvét Hitvallást is felidézve arról beszélt, hogy az ember Isten előtti megállásának alapját Krisztus igazsága és engedelmessége adja. Ezt nevezte a reformáció egyik legfelszabadítóbb felismerésének: nem kell kiérdemelnünk azt, amit Isten kegyelemből ajándékoz.
Mészáros László a katonai hivatás mindennapi dilemmáin keresztül világította meg a reformáció üzenetét
A tábori püspök arra kérte a jelenlévőket, gondolják végig, mire építik az életüket. Tapasztalatukra, szakmai tudásukra, beosztásukra, az elismerésre vagy arra, hogy eddig többnyire sikerült megfelelniük az elvárásoknak? Ezek bizonytalansága akkor válik igazán érzékelhetővé, amikor az ember legjobb szándéka ellenére is hibázik, súlyos következményekkel járó döntést hoz, vagy már nem tudja jóvátenni, amit elrontott. A reformáció üzenete ezekben a helyzetekben személyes kérdéssé válik – tette hozzá.
Mészáros László egy épület példájával érzékeltette: az erős falak, a korszerű felszerelés és a szép homlokzat sem nyújtanak biztonságot, ha az alap nem megfelelő. Az emberi életben is azt kell megvizsgálni, mi hordozza a tudást, a hivatást és a célokat. A szakmai alkalmasság nélkülözhetetlen, de nem azonos az Isten előtti igazsággal. – A szolgálati rend nem ad bűnbocsánatot. A siker nem győzi le a halált, és az emberi elismerés nem teremti meg a békességünket Istennel – hangsúlyozta.
Ebből a felismerésből a szolgálat indítékaira nézve is következtetést vont le. A honvédelem sok ember összehangolt munkájára épül, amelyben a vezetőktől a háttérben dolgozókig mindenkinek nélkülözhetetlen feladata van. A kegyelem arra szabadít fel, hogy az ember hálából, a rábízottak javára végezze a munkáját. Az Efézusi levélre utalva a sorrend jelentőségét emelte ki: először Isten ajándéka, utána az ember válasza következik. A jó cselekedetek az üdvösség gyümölcsei.
A szolgálat indítékainak átgondolására is hívta az egybegyűlteket a tábori püspök
A katonai hivatás terhei a szolgálati idő leteltével is elkísérhetik az embert – mutatott rá Mészáros László. A nehéz döntések, a feszített munkatempó, a hosszú távollét és a családtól való elszakadás a belső világra is hatnak. A kívülről nyugodtnak és megbízhatónak látszó ember közben komoly küzdelmeket vívhat a kapcsolataiban vagy saját lelkiismeretével.
– Vannak pillanatok, amikor az embernek nem újabb elvárásra, hanem csak irgalomra van szüksége – mondta a püspök. Jézusnak a megfáradtakat és megterhelteket hívó szavait idézve hangsúlyozta: a hit nem szüntet meg minden fájdalmat vagy bizonytalanságot, Krisztushoz azonban mindezekkel együtt lehet fordulni. A félelmek imádságba foglalása, a bocsánatkérés és a saját határok felismerése egyaránt része lehet ennek. Arról is beszélt, hogy szükség esetén megfelelő segítő szakemberhez kell fordulni; a segítségkérés sokszor éppen a felelősség és a józanság megnyilvánulása.
A kegyelem ugyanakkor több egyszerű megnyugtatásnál: bűnbocsánatot és újrakezdést kínál. A felelősségre vonás, a jóvátétel és a következmények vállalása továbbra is fontos marad, a kudarcoknak azonban nem kell végleg meghatározniuk az ember életét. – Krisztus kegyelme nem a felelősség végét jelenti, hanem az újrakezdés lehetőségét – fogalmazott Mészáros László.
Mészáros László: Aki bűnbánattal Krisztushoz fordul, az kegyelméből újra felállhat és elindulhat
A Krisztusban kapott belső szabadság a mindennapi kötelességteljesítést és a bajtársi kapcsolatokat is alakítja. A tábori püspök Luthernek a keresztyén ember szabadságáról szóló gondolatát felidézve arról beszélt: a hitben szabad ember szeretetből kész mások szolgálatára. A rábízott feladatot komolyan veszi, de nem minden eredménytől várja személyes értékének igazolását, és nem úgy él, mintha minden kizárólag rajta múlna.
Ez a szabadság a nehéz helyzetekben is eligazítást adhat: amikor a közösség érdekében személyes előny nélkül kell dönteni, amikor ellen kell állni a megalkuvásnak, vagy olyan emberrel szükséges együttműködni, akivel nehéz megtalálni a közös hangot. Mészáros László szerint a becsületnek belső meggyőződéssé kell válnia, a fegyelemnek pedig önuralomban, megbízhatóságban és a másik iránti felelősségben is meg kell mutatkoznia.
– Lehet valakit számon kérni úgy is, hogy közben nem alázzuk meg. Lehet világos elvárásokat megfogalmazni úgy is, hogy tiszteletben tartjuk a másik ember méltóságát – emelte ki. Nem mindig látható, milyen teher vagy küzdelem húzódik egy hiba, egy elakadás mögött. A következetességet a rend helyreállításának szándéka vezetheti, miközben a másik ember méltósága is megőrizhető. A közösség erejéhez a felkészültség és a szabályok betartása mellett a kölcsönös felelősség és a bizalom is hozzátartozik.
Az igehirdetés azzal a bátorítással zárult, hogy a gyengeség, a félelem vagy a lelki kimerültség nem teszi értéktelenné az életet, és nem zár el Krisztustól. A püspök arra hívta a gyülekezetet, hogy sikerek idején is Krisztusra építsen, és akkor is belé kapaszkodjon, amikor elfogy az ereje.
Kátékérdések a törzsirodában
Az igehirdetés után az „Erős vár a mi Istenünk” című dicséret hangzott el. Ezt követően Oláh Emil ezredes, a tábori lelkészi kar vezetője imádságban adott hálát a reformáció örökségéért és azért könyörgött, hogy a hit a döntésekben, a magatartásban és az egymás iránti felelősségben is láthatóvá váljon. A katonákért, vezetőikért, családjaikért, a testi és lelki sebeket hordozókért, valamint a békéért mondott könyörgést Rózsás Joel hadnagy bizonyságtétele követte.
A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandártól érkezett katona arról beszélt, hogyan talált választ az élet értelmét és célját kereső kérdéseire. Vas megyében nőtt fel, és édesapja révén már gyermekkorában megismerhette az evangéliumot, de akkor még nem keresztelték meg. Budapesti egyetemi évei alatt, az otthontól elszakadva egyre erősebben foglalkoztatták a létezés kérdései. Első Bibliáját Albertné Görgey Zsuzsánna Máriától, a Görgey Kör elnökétől kapta Szentendrén.
Rózsás Joel hadnagyot a Heidelbergi Káté tanulmányozása és a tábori lelkésszel folytatott beszélgetések segítették a hit útján
Kecskemétre kerülése után néhány hónappal arról érdeklődött, működik-e lelkészi szolgálat az alakulatnál. Így kereste fel Hankóczy Gergely alezredest, kiemelt tábori lelkészt, akivel beszélgetni kezdett az evangéliumról. A lelkész később a Heidelbergi Káté kérdéseinek feldolgozását javasolta neki, azzal a kéréssel, hogy minden válasz mellé írja le, mit tart fontosnak, mit nem ért, illetve mivel nem tud azonosulni.
Rózsás Joel utólag csodálatos utazásként írta le ezt az időszakot. Szolgálat után gyakran éjszakába nyúlóan foglalkozott a kérdésekkel és a hozzájuk tartozó igehelyekkel. Kételyeit a laktanyában beszélte meg a lelkésszel, és sorra találta meg a válaszokat. Saját hitre jutását olyan útként mutatta be, amelyen az értelem, az összefüggések keresése és a Szentírás megismerése vezette közelebb Istenhez.
Ezen az úton bajtársai is mellette álltak. A laktanyai gyülekezet előtt tartott konfirmációs vizsgáját megelőzően kollégái önként ajánlkoztak, hogy kikérdezik. – Ott ültünk Kecskeméten öten katonák, a szállítórepülő üzemben tartó század törzsirodájában, és az Úrról beszélgettünk – idézte fel. A felkészülésben nyújtott segítségük és az, hogy felnőttkori keresztelőjén is megjelentek, sokat jelentett neki. Mindezekben Isten munkáját ismerte fel.
Felesége később, az ő életében látott változások nyomán szintén a hit felé fordult. Amikor a hadnagy jelezte neki, hogy miatta nem kell megtérnie, felesége egyértelművé tette: az Úr miatt hozta meg a döntését. Rózsás Joel katonaként a Szentírásnak az engedelmességről, a bizalomról és a mennyei seregekről szóló képeihez is közel érezte magát. Arról beszélt, hogy egy katonának ismerős a nagyobb tekintély iránti bizalom akkor is, amikor nem látja át a teljes tervet. A hit útját keresőknek a Szentírást és a megértését segítő Heidelbergi Kátét ajánlotta.
Imádság a rábízottakért
Az istentisztelet könyörgéseiben a személyes hit és a közösségért viselt felelősség újra meg újra összekapcsolódott. Oláh Emil ezredes korábban elmondott imádságában külön is megjelentek azok a vezetők, akiknek kevés idő alatt, nagy tét mellett, emberi sorsokról kell dönteniük.
Oláh Emil a katonákért, a családokért és a békéért könyörgött
– Adj nekik határozottságot, de őrizd meg őket a keménységtől – kérte. Isten elé vitte az otthonuktól távol szolgálókat, a veszélyes feladatokat teljesítőket, a szeretteikért aggódó családokat és a gyászolókat is. A háborúk és fegyveres konfliktusok közepette a békén munkálkodók bölcsességéért és a megbékélés lehetőségéért könyörgött.
A reformációi hálaadó istentisztelet a „Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt” kezdetű dicsérettel és a Mészáros László protestáns tábori püspök által mondott ároni áldással zárult. A résztvevőket ezt követően szeretetvendégségre hívták.