A hivatás témája áll az idei Ráday-napok középpontjában

A lelkipásztori hivatás éve 2023, így az idei Ráday-napok fő témája a hivatás. Előadások, kiállításmegnyitó, ifjúsági találkozó és családi nap is gazdagítja a programsorozatot, amelyre szeptember 28. és 30. között kerül sor a budapesti Ráday Házban, illetve a Szentendrei Skanzenben. A Ráday-napok regisztrációhoz kötött eseményeire szeptember 25-e éjfélig jelentkezhetnek!

Régi vágya teljesült a Dunamellék reformátusságának, amikor csaknem egy évvel ezelőtt, a megújult budapesti Ráday Ház átadásakor egyetlen nagy közösségben élhette át az összetartozás örömét és meríthetett erőt a közös éneklésből, az Igéből, valamint a terített asztal melletti közösségből. Az első Ráday-napokat hagyományteremtő céllal rendezték meg, így idén szeptember 28. és 30. között ismét megrendezik az eseménysorozatot a budapesti Ráday Házban, illetve a Szentendrei Skanzenben – írják a szervezők.

A lelkipásztori hivatás éve 2023, így az idei Ráday-napok fő témája a hivatás. Előadások, kiállításmegnyitó, ifjúsági találkozó és családi nap is gazdagítja a programsorozatot – hívják fel a figyelmet.

A részletes programot alább olvashatják.

Szeptember 28., csütörtök

Ráday Ház (1092 Budapest, Ráday utca 28.)

Tudományos konferencia lelkészeknek (díszterem), 9.00–16.00

A református lelkipásztori hivatás a témája a Ráday-napok csütörtöki tudományos konferenciájának, melyre a Dunamelléken szolgálatot teljesítő lelkipásztorokat várják. A lelkipásztori hivatás évében szó esik majd a lelkipásztor családi kapcsolatairól, a gyülekezeti vezetés és tagság kérdéséről, a lelkiség és a kegyesség témájáról, a lelkipásztor társadalmi szerepéről, a magyar sajátosságról, valamint az evangélista és a misszionárius szerepekről.

A konferencia lelki felvezetéssel (Somogyi Péter főjegyző), majd két teológiai reflexióval (Szabó István korábbi és Balog Zoltán jelenlegi püspök) veszi kezdetét. Ezt követik a műhelyvezetők rövid összefoglalói, majd a csoportos munka helyszínéül szolgáló műhelyek. A konferencia kerekasztal-beszélgetéssel ér véget.

Műhelyek és műhelyvezetők:

  • A lelkipásztor a családjában (mint házastárs, szülő és magánember) – Fodorné Ablonczy Margit, Szőke Etelka és Szőke Attila
  • A lelkipásztor mint a gyülekezet vezetője és tagjaLiteráty Zoltán, Thoma László
  • A lelkipásztor lelkisége és kegyessége (evangéliumi lelkiség és kegyesség, bibliaolvasás) – Szabó László, Mucsi Zsófia
  • A lelkipásztor mint társadalmi szereplő (kultúra, jog, közélet) – Pocsaji Miklós, Márkus Tamás András
  • A magyar református lelkipásztor karaktere (egyháztörténet) – Földváryné Kiss Réka, Csűrös András
  • A lelkipásztor mint evangélista és misszionárius (misszológia, apologetika) – Lovas András, Mikola Borbála

A részletes programot itt tekintheti meg.

A regisztrációs linket itt találja.

Visky András előadása (díszterem), 16.15–16.55

A Ráday-nap tudományos napján Visky András író, dramaturg, színházi teoretikus a nagy sikerű Kitelepítés című regény szerzője tart előadást, melynek címe: A könyvek Könyve.

„Nekem tulajdonképpen nincs más nyelvem, csak a Bibliáé. Anyám a lágerben, majd miután apám hazajött a börtönből, ő is, azaz a Szentírást előttünk megnyitó szüleim belemártottak a Biblia végtelen hullámzásába, sőt olykor bele is dobtak a könyvbe. Nincs a testemnek egyetlen felülete sem, amit ne járt volna át ez az áramlás” – nyilatkozta nemrégiben.

Köszöntőt mond: Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.

Kiállításmegnyitó a Bibliamúzeumban (földszint), 17.00–17.30

Az időszaki kiállítóterének tizedik jubileumát ünneplő Bibliamúzeumban XX. századi alkotók műveiből nyílik kiállítás Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött címmel. A tárlaton Beck Judit, Detre Szilárd, Somos Miklós, Gyenes Gitta, Marosán Gyula, Scheiber Hugó és Muzslai Kampis Margit műveit tekinthetik meg az érdeklődők. A két világháború közötti időszakot felölelő kiállítást Bagdán Zsuzsanna újságíró nyitja meg. Köszöntőt mond Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Közreműködik: ifj. Babindák István klarinétművész.

„Az alkotások kiválasztása során – azokat szemlélve – a József Attila verseiben oly erőteljesen megfogalmazott világ tárult fel a kurátorok előtt. A képek mintegy felszínre hozták a költő ismert szavait, mondatait, verseit. Különös élmény lett számukra az, ahogy a képzőművészeti alkotások szinte önálló életre kelve adták meg a kiállításban azt az irányt, amelyet a látogatók is végigjárhatnak majd, és amely üzenetté válhat a jelenben. A két világháború közötti időszakot felölelő tárlat anyagát a November Galéria biztosította a kiállításhoz a Bibliamúzeum számára” – ismertette Tímár Gabriella, a Bibliamúzeum vezetője.

A kiállítás megtekinthető: szeptember 29-től december 16-ig.

Szeptember 29., péntek

Ráday Ház, Budapest

Ifjúsági nap (díszterem), 09.00–14.00

A Ráday-napok péntek délelőtt a református középiskolásoknak meghirdetett ifjúsági nappal folytatódik. A hivatásválasztás előtt álló fiatalok megismerkedhetnek a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának közösségeivel, valamint a más fővárosi egyetemeken közösséget szervező egyetemi lelkészekkel és a világi egyetemeken tanuló református egyetemistákkal.

(Szervező: Bobok Ágnes, az 1RE Egyetemi Gyülekezet és a Semmelweis Misszió lelkésze)

Részletes program a református középiskolák diákjai számára:

09.00–09.15 – gyülekező
09.15–09.25 – egyházkerületi köszöntő
09.30–10.15 – nyitó istentisztelet (igehirdető: Németh Balázs – BME egyetemi lelkész)
10.15–10.45 – szünet
10.45–12.30 – játékos, interaktív ismerkedés a KRE HTK közösségével, valamint az 1RE, az ELTE, a Károli Egyetemi Lelkészség (KEL), a SOTE és az NKE egyetemi missziók lelkészeivel és gyülekezeti tagjaival
12.30–14.00 zárás és közös ebéd

Az ifjúsági napon résztvevőknek ezen a linken szükséges regisztrálni.

Ifitali (díszterem), 17.00–20.45

A budapesti és a fővárosi agglomerációhoz tartozó református gyülekezetek ifjúsági csoportjait várják a péntek délután kezdődő Ifitalira. Igei üzenet, játékos, interaktív előadás, csoportbeszélgetés és közös dicsőítés szerepel a református ifiseknek meghirdetett programban. Ki vagyok a gyülekezet, az egyházi iskola védő, oltalmazó közegében, és ki vagyok az „Áldás, békesség! buborékon” kívül? Hogyan éljem meg a hitemet nem keresztény közegben? Isten arra hív, hogy a világban legyünk áldássá jelenétünkkel. – Erről gondolkodhatnak együtt a fiatalok.

(Szervező: Inhoff Mona Aicha református lelkész, ELTE Misszió)

Részletes program a főváros és környéki református ifjúsági csoportok számára:

17.00–17.15 – gyülekező
17.15–17.45 – játékos ráhangolás
17.45–18.00 – nyitóáhítat (Pálfalvi Viola)
18.00–18.30 – előadás (Kovách I. Bendegúz)
18.30–19.15 – csoportbeszélgetés
19.15–19.45 – szünet
19.45–20.45 – közös dicsőítés (Sófár Band)

Az Ifitalira ezen a linken szükséges regisztrálniuk a résztvevőknek.

Szeptember 30. szombat

Szentendrei Skanzen (Szentendre, Sztaravodai út 75.)

Ráday családi nap, 09.00–16.00

Dunamelléki gyülekezeti tagokat várnak a Ráday-napok szombati családi napjára, melynek a témája a hivatás. A Vértesaljai és az Északpesti Református Egyházmegyék szervezésében megvalósuló programoknak ezúttal a Szentendrei Skanzen ad otthont.

Az dicsőítő zenekar és Balog Zoltán püspök igei szolgálata után közös ebédre, majd pódiumbeszélgetésre kerül sor, ahol a család, a társadalom és a hitélet mint hivatásmeghatározó tényezők kerülnek terítékre. Szó lesz a szülői hivatásról, a munkavállalói és állampolgári felelősségről, a teremtő Istennel való kapcsolatról és a lelkipásztorok, valamint a hittanoktatók szerepéről. A beszélgetőpartnerek: Fodorné Ablonczy Margit lelkipásztor, családterapeuta; Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár; valamint Harmathy András lelkipásztor. A beszélgetés moderátora: Volf-Nagy Tünde televíziós műsorvezető.

A családi nap Tímár Sára Junior Prima díjas népdalénekes és együttese zsoltárkoncertjével folytatódik. A záróáhítatot Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes (a házigazdák egyike) tartja.

A felnőtteknek szóló programokkal párhuzamosan a 14 és 25 év közöttieknek ifjúsági programot szervez a Református Fiatalok Szövetsége (Refisz), a gyermekeket pedig kézműves foglalkozással várják.

A látogatók egész nap válogathatnak a Kálvin Kiadó könyvkínálatából is.

A Ráday családi nap házigazdái: a Vértesaljai Református Egyházmegye (esperese: Hajdú Szabolcs Koppány), valamint az Északpesti Református Egyházmegye (esperese: Nyilas Zoltán).

Részletes program:

09.00 – gyülekezés, regisztráció
10.00 – egyházzene – Uriel dicsőítő zenekar, Erdőkertes (amfiteátrum)
10.30 – igehirdetés – Balog Zoltán püspök (amfiteátrum)
12.00 – közös ebéd (vigadó)
13.30 – pódiumbeszélgetés (vigadó)

  • A család – Fodorné Ablonczy Margit
  • A társadalom – Fürjes Zoltán
  • A keresztyén elhívás – Harmathy András
  • Moderátor: Volf-Nagy Tünde

14.30 – zsoltárkoncert – Tímár Sára és együttese (amfiteátrum)
15.30 – záró áhítat Hajdú Szabolcs Koppány esperes vezetésével (református templom)

A felnőtteknek szóló programokkal párhuzamosan:

10.30–12.00 ifiprogram 14 és 25 év közöttieknek (játékok, igei üzenetek, kiscsoportos foglalkozások) – szervező: Refisz (kisbodaki pajta)
10.30–11.30 gyermekprogram – szervező: Bereczky Judit (vigadó)
13.30–15.30 gyermekprogram: kézműves foglalkozás (kisbodaki pajta)

A családi napra a Kálvin Kiadó is kitelepül könyvkínálatával, melyből a jelenlévők kedvükre válogathatnak.

Valamennyi program ingyenesen látogatható, ám ezen a linken szükséges regisztrálniuk az érdeklődőknek.