„Nagyon sokra becsülöm őt. Nemcsak mint feleségemet, hanem mint embert. Megvallom őszintén: különb embernek tartom őt magamnál" – mondta feleségéről Gyökössy Endre mintegy öt évtizeddel házasságkötésük után. A kezdetekkor azonban még egyáltalán nem látszott, hogy a házasság nemcsak párkapcsolat, de a két ember közötti szoros lelki szövetség is, példaadás és munkakapcsolat is lesz.
„A jó családból való svájci lányt felkérik táncolni, ő megy, mert illedelmes, aztán, hipp-hopp, feleségül veszi egy igazi marslakó" – így ír Lackfi János költő a pár találkozásáról. A 19 éves lány és a 28 éves lelkipásztor az 1940-es évek elején ismerkedtek meg egy bázeli egyetemi bálon. Utóbbi számára szerelem volt első látásra, már akkor, amikor az egyetemi szépművészeti órán meglátta a nemzetközi hírű jogászprofesszor lányát. Akiről hamar kiderül, hogy szintén hívő keresztyén, missziós család sarja. Gyökössy ösztöndíjjal tanult Svájcban, és nem is sejtette, hogy feleséggel is fog hazatérni 1941-ben.
„Kikötnek egy robbanékony vérmérsékletű alakokkal teli lapos országban, valahol a világ végén, ahol az ember lelógathatja a lábát a semmibe" – írja Lackfi. A nagypolgári családból származó lány Rákospalotán találja magát, ahol az ifjú férj második lelkészként szolgált az Arany János utcai templomban. Nem sokkal később pedig az újpest-újvárosi gyülekezet lett az otthonuk, ahol öt gyermeket neveltek.
„Meg kellett tanulnom, hogy egészen más lelkialkatok, más személyiségek vagyunk. Én zárkózottabb voltam, és egy-egy dolgon hosszasan vívódtam magamban. Ő rendkívül nyitott természetű volt, könnyen barátkozott, szenvedélyesen érdekelték az emberek" – olvasható Reini véleménye Sz. Kiss Mária vele készített, tavaly megjelent interjúkötetében.
A fiatal feleségnek minden furcsa volt: az ételek, a ruhák, a magyarok szenvedélyessége. „Elhatároztam ugyanakkor, hogy mindent elfogadok, ami itt szokás, mert így fogok tudni majd békében élni" – mondja Reini néni. A békesség azonban sokáig nem jött el. Együtt élték át a háborút, a kommunista diktatúrát, a Kádár-rendszert. Az üldöztetéseket, a betiltásokat: hol a fiatal Reininek kellett bujkálnia német neve miatt, hol Gyökössy Endrét vitte el az államvédelmi hatóság, vagy prédikálhatott csak engedéllyel. Közben három gyermeküket temették el.
Svájcban biztonságban és jómódban is élhettek volna, ám a házaspárban fel sem merült, hogy elmenjenek: ide kötötte őket a gyülekezet. Az alpesi országhoz később csupán annyiban kapcsolódott, hogy több mint húsz évig a svájci nagykövetség titkárnője volt. Emellett papnéként szolgált, és a lelkigondozó Gyökössy Endrének is megteremtette a biztos hátországot. „Férjemnek volt egy nagy könyve, abban jegyzetelte le a hozzá fordulók adatait, a problémáikat, és hogy mire jutottak együtt" – meséli, hozzátéve, hogy szinte őt is lelkigondozta, ő is nagyon sokat tanult tőle hitben.
„Fiatalként nem voltam jókedvű, olyan örülni-nevetni tudó ember, mint ő. Ezt tőle tanultam" – mondja. Amikor Magyarországra került, nem értette a magyarok viccelődéseit, mindig úgy érezte, ha kedves formában is, de szurkálódnak. „Ilyenek vagyunk mi magyarok, mi tudunk ezen nevetni" – mondta erre Gyökössy Endre, és ezzel felszabadította feleségét. „A hitben hasonlóan működtem, túl komolyan vettem az egészet, talán azért is, mert anyai ágon misszionárius- családból származom" – mondja Reini néni. A bizalmat Istenben, a könnyedséget férjétől tanulta.
Ezért maga miatt is szívesen segített könyveinek kiadásán, és segített, hogy a lelkipásztor nyugodtan dolgozhasson több tucat könyvén. „A legelső, a Magunkról magunknak című, 1976-ban megjelent könyve a kedvenc művem tőle, mert valóságos csoda volt, hogy akkoriban egy ilyen mű megjelenhetett" – mondja Reini. De nagyon szereti férje „kis füzeteit" is, mert azok könnyen forgathatóak és bármikor oda lehet adni másoknak.
Ötvenhat évig tartó kapcsolatuknak a lelkész-pszichológus szívhalála vetett végett 1997-ben. „Két évig rettenetesen nehéz volt nélküle, utána azonban rájöttem, hogyan tudom szolgálni Bandi emlékét" – mondja. Folytatta férje Bibliakörét, „legutóbb húszan voltunk", és azóta gondozza, szerkeszti kiadatlan műveit. „Pár hete is találtam egy új írást" – meséli. Ez ad neki erőt és békét addig, amíg „Isten egyik kezéből át nem tesz a másikba".
Sindelyes Dóra
Fotó: Sereg Krisztián