A jó pedagógus titka az ép lélek

Elmélyülésre hívó bibliodráma-foglalkozást tartottak hitoktatóknak pénteken a Kálvin téri református templom termében. A résztvevők bibliai történeteket eljátszva közelebb kerülhettek egymáshoz, önmagukhoz és Istenhez. Az esemény célja a hitoktatók lelki épségének megőrzése, erősítése, hiszen a pedagógus akkor jó pedagógus, ha önmaga is rendben van lelkileg.

Bizalommal teli, befogadó és barátságos légkör várta a résztvevőket. A Kálvin teremben kör alakban elhelyezett székek is a nyitottságot sugallták, mindenki közel van mindenkihez. – Most vagyok itt először – mondta lelkesen Tóthné Szabó Tímea. – Már többször találkoztam a bibliodrámával táborokban, és nagyon megérintett. Igyekszem magam is elsajátítani a módszert, köszönhetően ennek az alkalomnak talán egyszerűbb lesz – tette hozzá.

– Én is először vagyok itt – vette át a szót a Tímea mellett álló Benkéné Huszár Zsóka. – Mindig is érdekelt a dramaturgia világa, és szívesen alkalmaznám én is az itt tapasztaltakat a diákjaimnál. Hallottam a kollégáimtól, hogy sokat segít a gyerekeknek is az önismeretben és a megértésben, ha átélnek különböző szituációkat. Az, hogy egy közösségben találkozhatunk egymással, megnyugtató, hiszen – hacsak nem nagyobb gyülekezethez tartozik valaki – a hétköznapok során eléggé magunk vagyunk.

_P8A2115

Fotó: Hurta Hajnalka

A foglalkozást Révész Judit bibliodráma-vezető és Csány Katalin tartotta. – Úgy gondoljuk, a bibliodráma egy különleges út a szöveghez. Azt szeretnénk, ha a részvevők ezt úgy tudnák átélni, hogy bibliai szereplők bőrébe bújnak. A foglalkozás a hitoktatók lelki és szakmai fejlődését is szolgálja. Ez egy önismereti út, amelynek az a célja, hogy meglássuk magunkat a bibliai történetekben. A kendő a szerepfelvétel eszköze – hívták fel a jelenlévők figyelmét, majd az asztalon heverő kendők felé fordultak.

– Arra is ráláthatunk, mi az, amit szívesen „felveszünk”, és mi az, ami bennünk van, de nem szívesen mutatjuk meg. A bibliai szereplőkön keresztül közelebb kerülhetünk a saját élethelyzeteinkhez, hiszen ők is hozzánk hasonlók voltak. Tulajdonképpen folytatjuk az ő történeteiket – fejtették ki.

– A legfontosabb élményemet saját magamon tapasztaltam. Engem ezek az élmények hoztak közel a Bibliához – jegyezte meg Révész Judit, majd lassan kezdetét vette a csoportos óra.

A foglalkozást Lenkeyné Teleki Mária református lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület Katechetikai Támogató Szolgálatának alapítója nyitotta meg. – Ahhoz, hogy elég jók legyünk, ahhoz jól is kell lennünk. Ehhez viszont nem elég csak a szakmai támogatás, hanem lelki támogatásra is szükségünk van. Mindenkinek jó találkozást kívánok egymással, önmagával és Istennel! – hangsúlyozta.

_P8A2035

Fotó: Hurta Hajnalka

Lenkeyné Teleki Mária megosztotta azt is, hogy mi a céljuk ezekkel a foglalkozásokkal. – Az elmúlt évek tapasztalatai rámutattak, hogy a hitoktatók jól képzettek módszertanilag és szakmailag, a lelki támogatásuk azonban esetleges. Minden egyes egyházmegyében a hitoktatók munkaközösségekbe szerveződtek. Ahol jól működnek ezek a közösségek, onnan tapasztaltunk nagyobb részvételi arányt. Idén ismét összesen két bibliodráma-alkalmat tervezünk, zarándoklatot, tanévnyitó csendesnapot, együtt az úton lelki hétvégét, csend kreatívan, Isten jelenlétében hétvégét és egy-két nap neked alkalmat is, ami csak róluk szól. Akik azt érzik, Illés prófétához hasonlóan megfáradtak ebben a szolgálatban és „kenyérre és vízre” van szükségük, azokat hívjuk ezekre az alkalmakra – fogalmazott. – Hiszen egy pedagógus akkor jó pedagógus, ha önmaga is rendben van lelkileg – hangsúlyozta.

_P8A2042

Fotó: Hurta Hajnalka