A karácsony állandó

Így ünnepelték a karácsonyt a múlt században

A karácsonyt a legemberbróbálóbb időkben is próbálják megünnepelni az emberek. Nem történt ez másképp a magyar történelem során sem, háborúban, diktatúrák alatt és jólétben sem maradt el az ünnep. A karácsony állandóságot is jelent, és egyben esélyt. Esélyt, hogy rámutassunk arra, aki emberré lett, visszavezessen minket oda, ahová tartozunk.

A múlt iránt érdeklődő ember számára a Fortepan fotóarchívuma igazi kincsesbánya. A karácsony közeledtével az ünnepről szóló képek után kutakodtam, amikor megpillantottam egy 1909-es fotót, amelyen három gyermek kíváncsian vizsgálja az ajándékokat a feldíszített fenyő alatt. Két kisfiú és egy kislány, az utóbbi egy játék konyhát kapott.

Fortepan _Cholnoky Tamás_konyhajáték

1909

Fotó: Fortepan / Cholnoky Tamás

Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy ötven százalékkal megemelkedett a tavalyi karácsony slágerajándékának, egy játék konyhának az ára a Lidlben. Úgy látszik, nincs új a nap alatt, a játék konyha nemcsak a 20. század elején, hanem napjainkban is hódít.

A további keresést már ennek jegyében folytattam, kutattam az ismerős elemek után. Az az érzésem támadt, hogy a karácsony nem változott sokat az elmúlt száz évben. Vegyük például az ajándékokat! Az Amerikában már-már hagyományosan karácsonyi ajándéknak számító kisvonat a harmincas években itthon is nagy népszerűségnek örvendett a polgári körökben.

Fortepan_Kurutz Márton_kisvasút1

1932

Fotó: Fortepan / Kurutz Márton

Fortepan_Jáki László_kisvasút2

1933

Fotó: Fortepan / Jáki László

Fortepan_Lissák Tivadar_kisvasút3

1939

Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Emellett a mesekönyveknél is találni ismerős címeket, a Pinokkió kalandjai például többször is feltűnik.

Fortepan_Fortepan_pinokkió

1941

Fotó: Fortepan

Fortepan_Konok Tamás id_pinokkió2

1943

Fotó: Fortepan / id. Konok Tamás

A manapság reneszánszukat élő társasjátékok sem most lopták be magukat a gyermekek és a felnőttek szívébe. Az alábbi képen látható Lóverseny nevű játék például örök klasszikus. Emellett pedig ismételten feltűnik a kisvasút, valamint a már említett játék konyha is.

Fortepan _Botár Angéla_vasút_társas_konyha_1930

1930

Fotó: Fortepan / Botár Angéla

Az archívum fotóin családokat, baráti társaságokat láthatunk a fa mellett ünnepelni. A meghitt összejövetelek között persze ott bujkál a történelem is. Az első világháború frontkarácsonyai egészen más hangulatot mutatnak.

Fortepan_Vogl Elemér_1916_front

Első világháború, egy Skoda 30,5 Mörser mozsárágyú az olasz fronton 1916-ban

Fotó: Fortepan / Vogl Elemér

Fortepan_Babarczy Eszte_1917_front

1917

Fotó: Fortepan / Babarczy Eszter

A világégést követő szegénység közepette az adományozókedv és az összefogás is erősödött. Az alábbi képen egy ilyen gyűjtést örökítettek meg.

Fortepan_Horváth Lajos_adomány_1920

1920

Fotó: Fortepan / Horváth Lajos

A karácsonyt a legnyomorúságosabb időkben is próbálják világszerte megünnepelni a keresztyének. Nem volt ez másképp a második világháború alatt sem. 1944 karácsonyán kezdődött meg Budapest ostroma. A kép karácsony után, 1945 elején készült.

Fortepan_Vörös Hadsereg_1945

Magyarország, Budapest, VIII. kerület, 1945

Fotó: Fortepan / Vörös Hadsereg

A háború végkifejletekor a Dunántúlon, Pécsen így karácsonyoztak az otthonaikban az emberek.

Fortepan_Varga Csaba dr._1944

1944

Fotó: Fortepan / dr. Varga Csaba

Az 1956-os menekülteket befogadó táborokban is megünnepelték a karácsonyt.

Fortepan_ETH_Zürich_menekültek_1956

Menekülttábor, a magyarok karácsonyi ünnepsége, Zürich, 1956

Fotó: Fortepan / ETH Zürich / Comet Photo AG / Jack Metzger

A kommunista diktatúra alatt az elvtársak mindent megtettek, hogy kiirtsák az ünnep vallásos tartalmát, de a fenyőünnep mögül mindig felfénylett a karácsony.

Fortepan_BaráthEndre_1980_fenyőünnep

MÁV Nevelőintézet, Kőszeg, 1980

Fotó: Fortepan / Baráth Endre

A fotókat nézegetve az embernek az az érzése támad, hogy a karácsony állandó. Sokféle formát ölthet magára, sokféleképpen felöltöztethetik, távol kerülhet valódi tartalmától, de mindig ott van az esély is. Az esély, hogy beszéljünk arról, aki emberré lett, hogy visszavezessen minket oda, ahová tartozunk.