A karácsony igazi ajándéka

Azok, amikre mi vágyakozunk, csupán ennek a földi létnek az értékei, nem pedig Istenéi. Mindaz, ami számunkra fontos, Isten előtt mulandó, ideig való hiábavalóságai ennek a világnak, s közben nem látjuk azt, ami fontos és igazi érték.

Az advent várakozást jelent. Az ünnep eredete a IV. századi galliai keresztyénséghez nyúlik vissza, de akkor még a felnőttkeresztségre való felkészülést jelentette. Akkor alakult ki a mai értelemben vett adventi várakozás, amikor az V. században véglegesedett a karácsonyi ünnepkör. Így a karácsonyt megelőző négy hét ezt jelenti, a felkészülést Krisztus eljövetelére. Emberi világunk velejárója az, hogy folyamatosan várunk, vágyakozunk valamire. Ezek legtöbbször materiális javak, de a közmegegyezés alapján lehetnek akár olyan valóságai ennek a létnek, mint az elismerés, a hatalom, a hírnév, a megbecsülés, de akár az egyszerűbb és ugyanakkor számunkra felbecsülhetetlen értékű egészség, az egymás közti egyetértés is.

karácsony kereszt Fotó: Unsplash/Gavin Tyte

Fotó: unsplash

A Biblia, Isten üzenetének közvetítője azonban mindig másra tanít. Azok, amikre mi vágyakozunk, csupán ennek a földi létnek az értékei, nem pedig Istenéi. Mindaz, ami számunkra fontos, Isten előtt mulandó, ideig való hiábavalóságai ennek a világnak, s közben nem látjuk azt, ami fontos és igazi érték. A Biblia szinte minden esetben rácáfol az emberi gondolatokra.

Ézsaiás próféta már a Krisztus előtti VIII. században megjövendölte a Megváltó eljövetelét. A próféta a zsidó váradalommal ellentétben nem a politikai Messiást hirdette, aki a zsidók szerint helyreállítja Dávid és Salamon dicsőséges uralkodását, hanem olyan megváltóét, aki a lelki békességet, a megkérdőjelezhetetlen bölcsességet, az isteni igazságosságot és igazságszolgáltatást hozta el, amely után mindannyian vágyakozunk, de el nem érhetjük.

Ézsaiás a Krisztus-próféciában azt mondja: a nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. Isten szolgája nem azt hirdette, amit elvárt a nép, hanem amit Isten bízott rá. Azt mondta, a nép sötétségben jár. Mint ahogy nagyon sokszor mi is. Kétségbeesetten próbálunk eligazodni e világ dolgaiban, kitalálni, mi lesz a jó számomra, a családom, közösségem számára, és akként cselekedni. Igyekszünk megfejteni a mások gondolatait és kitalálni a jövendőt, felkészülni a következő évi kihívásokra és megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket mi magunk támasztottunk. Szükség van arra a világosságra, amelyet Krisztus hozott el. Az élet világosságára, amely szemben áll a bennünket körülvevő világ hiábavalóságával. Szükségünk van Krisztus világosságára, hiszen csak így tudjuk megérteni e világot, megtalálni saját helyünket e kaotikus környezetben. És szükségünk van rá azért is, hogy mint keresztyének bizonyságot tehessünk a magunk hitéről, így őrizve az eleink által kőbe vésett istenhitet, és hogy ebben a hitben nevelhessük maradékainkat. Mert Krisztus világossága az életet jelenti.

Ézsaiás próféciájának másik fontos üzenete az, hogy egy gyermek születik nekünk, az uralom az ő vállán lesz, uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján. Ismerve emberi világunk dinamikáját, szinte lehetetlen elképzelni, hogy a megszületendő Krisztus, aki nem rendelkezik országnyi pénzzel, sem politikai hatalommal, sem pedig erős hadsereggel, a világ ura lesz. Uralkodása viszont nem hasonlítható egyetlen földi hatalmassághoz sem. Ő nem a földi hívságokért érkezik, hanem a lelkünk szabadságáért és a lelki békességünkért jött el. Azért, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, a szépet és maradandót a hamistól, hogy az ő világosságában járjunk mint Krisztust követők. A hatalom, amely Krisztusnak adatott, nem más, mint az élet hatalma. Isten megbocsátott az embernek, közénk jött. Tisztasága, szentsége alázatra késztet. A világosság gyermekei lettünk.

Az advent a várakozás időszaka. Minden advent és minden karácsony újabb esély nekünk. Esély arra, hogy méltóképpen megemlékezzünk Istenünk jótéteményéről. És arra is, hogy jobbá váljunk. Ebben a várakozási időszakban, eleinkhez hasonlóan, tartsunk lelki böjtöt! Vizsgáljuk meg magunkat, felkészültünk-e kellőképpen arra az alkalomra, hogy Isten emberként közénk jött! Ő semmi mást nem vár el az embertől, csak az őszinte önvizsgálatot, és ennek nyomán a bátorságos szólást. Kérjük a mindenható Istent, hogy tekintsen ránk kegyelmesen, és mi őszintén mondhassuk: „Maranatha! Jöjj el, Urunk!”

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!