Aki tervezte, lassan mindenki beszerezte már a közelgő ünnep talán legközismertebb jelképét. A karácsonyfa állítása ilyenkor sokak számára kedves emlékeket idéz fel. Szeretjük nézni a fát a karácsonyi csendben, ahogy égnek rajta a gyertyák és árad belőle a fenyőillat. Azonban feldíszített ideiglenes szobanövényünknek egészen mély teológiai jelentése is van, voltaképpen a kezdetektől fogva.
Sokan úgy gondolják, hogy a karácsonyfa állításának pogány eredete van. Ez részben igaz is. Ha valaminek az eredetéről kezdünk beszélni, azért van nehéz dolgunk, mert a szokásokra, hagyományokra gyakorolt hatások nagyon szerteágazóak lehetnek. A germán és kelta kultúrában egyértelműen jelen volt az a hagyomány, hogy fákat vágtak ki és azokat valamilyen ünnepi, szakrális keretek között elégették. Azonban már a 4. századból ismertek olyan források, amelyek arról számolnak be, hogy a keresztyének ezen az ünnepen a házaikat növényből készült koszorúkkal díszítették, amelynek szimbolikája számukra Krisztusra mutatott. Lehet, hogy ez is valamilyen pogány hagyományból eredően élt tovább, de az egyház használatában keresztyén jelentéstartalmat kapott, még ha ez nem volt is mindenki számára teljesen egyértelmű. Ez a szokás talán még messze volt az általunk gyakorolt karácsonyfa-állítástól, de több hasonlóságot is felfedezhetünk.
Később, a 16–17. században nem csupán ágakkal, gallyakkal díszítették a házakat, hanem elterjedt, hogy karácsonykor egy fával mint díszlettel eljátszották a bűnbeesés történetét. Ez valószínűleg több helyen is gyakorlat lehetett, de a történelmi források ezzel kapcsolatban egyértelműen a mai Németország területéről, a Rajna vidékéről számolnak be. A decemberi műsorhoz nem mindig állt rendelkezésre a közhiedelemben elterjedt almafa, pláne a téli időszakban, így kerültek előtérbe az örökzöld fenyők. A közterületeken, például templomokban vagy tereken előadott műsor kelléke hamarosan bekerült az otthonokba is. A bibliai történet így adta meg a fadíszítés mély teológiai üzenetét. Krisztus földre jövetelekor beteljesül az isteni terv, amelyet Ádám és Éva az Édenben hallott.
„Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.” (1Móz 3,14–15)
De nemcsak a születés mozzanata jelent meg az ünnep alkalmával, hanem az értünk megfeszített Krisztusra utalva ostya is került a fára. Az üdvtörténet elején megjelenő „szörnyű” gyümölcs (egy alma) és az üdvösségünket jelentő ostya, Krisztus megtöretett teste így jelképezte Isten szeretetét.
Összegezve tehát, ha van is benne némi igazság, hogy felfedezhetők hasonlóságok a régi pogány szokások és a most általunk gyakoroltak között, láthatjuk, hogy a kezdetektől voltak olyan keresztyének – ha nem is mindenki –, akik mély bibliai gondolatokat láttak a feldíszített karácsonyfában is.
Talán méltóbbá teheti ünneplésünket, ha idén mi is felhelyezzük a fára ezeket a régi keresztyén jelképeket, és ezáltal, ezek segítségével felidézzük Isten beteljesített üdvtörténetét.