Évszázados családi birtokon gazdálkodik Somodi Ferenc, de korábban más irányt is vehetett volna a kecskeméti református gyülekezet presbiterének élete. A folyamatosan fejlesztett gazdaságot négy évvel ezelőtt az ország legszebb birtokának választották. A Reformátusok Lapja készített vele interjút.
Már Somodi Ferenc dédszülei is középbirtokosok voltak a Kecskemét mellett fekvő területen. Nagyapjáék kilencen voltak testvérek, így a környéken több gazdaság is a családhoz tartozott. Többek között a nagyapai nagybátyja birtoka is, innen egy kilométerre, ahol annak idején megalakult a helyi téesz úgy, hogy a gazdaságát elvették tőle, ő pedig eltűnt. A kilenc testvérből a háború után, a kommunizmus alatt egyedül nagyapja maradt meg itt, aki továbbra is mezőgazdasággal foglalkozott, immár annak a téesznek főkertészeként, amely az egykori családi birtokon működött. Miután nyugdíjba vonult, elhatározta, hogy pontosítja a régóta kutatott családfáját. A Kecskeméti Református Egyházközség anyakönyveiben és a kecskeméti levéltárban talált feljegyzések alapján 1720-ig tudta visszavezetni a család történetét. A dokumentumokból kiderült, hogy legalább azóta ezen a területen gazdálkodtak az ősei.
„A rendszerváltás után visszakaptuk a földek egy részét. Apránként, huszonhárom év alatt épült ki a birtok. A semmiből indultunk, egy traktorunk sem volt, csak a szűz szántóföld. Kezdetben szénabálán aludtam kint, a boltban pedig évekig nem vettem kiflit, mert drágább volt, mint a kenyér” – mesélte a Reformátusok Lapjának. A háború előtt hagyományos gazdálkodás folyt a területen. Ma főleg szilvát, de almát, körtét és kajszit is termelnek. A nyári gyümölcsökkel kizárólag a német és az osztrák piacra szállítanak. Az Európai Unió Iskolagyümölcs programja keretében pedig huszonkétezer gyermeknek tudnak egy-egy almát vagy körtét adni naponta.
„Az, hogy családi gazdálkodóként benne lehetek ebben a programban, óriási dolog egy olyan világban, ahol a multicégek uralják a piacot. Híve vagyok a családi gazdálkodási formának, szerintem többre lenne szükség, de sajnos a multik mindent bedarálnak. Több ezer hektáron gazdálkodnak, és egy ember él jól belőle. Az én harminchektáros gazdaságom nyolcszáz tonna gyümölcsöt is terem. Ebből bőven meg tud élni egy család. Igazából nem kell nagy területet birtokolni. Amikor látom a nagybirtokokat, sokszor sajnálom, hogy milyen sok családtól veszik el a lehetőséget. Mennyivel jobb lenne, ha olyan típusú lenne a vidék, mint amilyen régen volt.”
Somodi Ferenc családi gazdaságát 2017-ben a legszebb birtoknak választották. Az újságnak azt mondta, úgy nevezték a versenyre, hogy nem is tudott róla, amíg meg nem jelent a birtokon a zsűri. „Jó érzés volt, édesapámat is nagy örömmel töltötte el. Az viszont ennél fontosabb, hogy ezek a versenyek felhívják a figyelmet a mezőgazdaság fontosságára. A városi embernek sajnos már nem sok fogalma van arról, hogyan kerül az étel az asztalára. Azért is fontos a megméretés, mert ilyenkor kiderül, hogy igenis vannak Magyarországon is olyan példaértékű gazdaságok, amelyek megérdemelnek egy kis figyelmet. Nem magamat akarom ebben sem előre helyezni, mert mindig az Úristené a dicsőség, ezt a győzelmet sem magamnak köszönhetem. Ám amikor a kollégák ismerik el az embert, az jóleső érzés. Emellett sok embert megismerhettem, és a verseny számos barátságot is hozott, ami a legjobb hozadék. Azóta már tagja vagyok a zsűrinek is” – fogalmazott az újságnak.
A gazdálkodót a természetfotózás is foglalkoztatta, több versenyen is indult, számos elismerés között ott találjuk. Az Év Európai Természetfotósa versenyen 2012-ben elnyerte az első díjat Ember és természet kategóriában, 2009-ben pedig a Magyar Sajtófotó pályázaton a Természet és tudomány kategóriában az év legjobb vidéki fotóriporterének választották. A lapnak elmondta, hogy ma már kevesebbet foglalkozik fotózással, elsősorban azért, mert őt még a hagyományos technika vonzotta. Úgy vélte: a digitális fotózás hozta teljesen más „versenyhelyzet”, az utólagos manipulálhatóság miatt számára a fényképezés kicsit elvesztette a varázsát. A természet iránti rajongása azonban ugyanolyan, mint régen. Az Úristen teremtő erejére itt tud a leginkább rácsodálkozni.
„Szerintem az Úristen előtt dolgunk az is, hogy a munkánkban tisztesen helyt álljunk, és ő megsegít. Talán éppen ezért éreztem azt mindig, hogy velem van az Úr, és ezért nem féltem semmitől. Megnyugtató érzés bízni az Úristenben és így végezni a munkámat. Amikor döntést kell hozni, akkor sem félek, nem a bizonytalanság uralkodik bennem, mert tudom, hogy ő segít megtenni a helyes lépést. Az Úristen az alapja az életemnek, és tudom, hogy egy hajam szála sem görbülhet, csak ha ő is úgy akarja.”
A teljes cikket elolvashatják a Reformátusok Lapja augusztus 29-i számában.