Nem csak a gyerekek, a felnőttek koncentrációs képességei is romlanak a túl sok digitális inger hatására. A legfrissebb kutatások szerint már egy teljes percig sem tudunk pusztán egyetlen dologra – mondjuk cikkolvasásra – figyelni, visszaterelni a figyelmünket pedig még nagyobb kihívás. Az elmúlt években a gyermekek kimutathatóan több időt töltöttek képernyő előtt, ami egyre több szülőben kelt aggodalmat, ezért a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Nagy Péter gyermekpszichiáter vezetésével képernyőidő-csökkentő programot indított, hogy segítséget nyújtson a családoknak a virtuális tér feletti kontroll visszaszerzésében.
„A gyerekek nagy része csak kikapcsolódási céllal átlagosan napi két órát is eltölt képernyő előtt ülve, aminek már bizonyítottan lehetnek káros következményei”
– A szakemberek hosszú időn át azzal foglalkoztak, hogy mi történik, ha egy családban sokat nézik a gyerekek a televíziót, azonban a Covid után, amikor tényleg minden a képernyő előtt történt – az iskolai óráktól kezdve a rokoni kapcsolattartásig –, egészen más jelenségekre lettek figyelmesek. Amikor már nemcsak egyféle, hanem számos digitális kütyü található egy otthonban, a családi szórakozás és együttlét minősége alakul át – mondja Nagy Péter gyermekpszichiáter, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettese. A világjárvány előtt a mostaninál jóval többet kirándultak, sportoltak együtt a családok – állapították meg hazai és nemzetközi felmérések.
A vizsgálatok során természetesen szétválasztották a kikapcsolódásra és a munkára, iskolai feladatokra szánt képernyőidőt, de még így is azt tapasztalták, hogy a gyerekek nagy része csak kikapcsolódási céllal átlagosan napi két órát is eltölt képernyő előtt ülve, aminek már bizonyítottan lehetnek káros következményei. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap ennyit lógnak a neten – hétvégén jóval többet, hét közben kevesebbet –, de átlagosan meghaladja a napi két órát ez az időtöltés, és vannak, akik tényleg minden nap két-három-öt órát gép előtt töltenek. A szakemberek egyébként óvatosan foglalnak állást az óraszám tekintetében, a gyermekpszichiáter szerint sokkal fontosabb lenne, hogy a szülők a gyerekek által fogyasztott tartalomra figyeljenek oda. – Viszont egy dolog van, amiben minden irányelv képviselői egyetértenek az egész világon, az pedig az, hogy az első két évben gyakorlatilag nulla az a képernyőidő, ami javasolt – nyomatékosítja Nagy Péter. Azoknak a gyerekeknek, akik óvodáskor előtt találkoznak a képernyőn megjelenő tartalommal, rosszabb például az önszabályozó képességük, ami azt jelenti, hogy hisztisebb, könnyebben kiboruló gyerekek lesznek, nem tudják a saját érzéseiket szabályozni.
„Ha rendszeresen az a megnyugtatásnak a módja, hogy képernyőt teszünk eléjük, akkor kevésbé lesznek képesek szabályozni saját magukat”
– Minket, szakembereket is meglepett, amikor a kutatások során azt láttuk, hogy ha a szülő leteszi a tabletet a síró gyerek elé, és az elkezd mesét nézni, akkor ugyan megnyugszik tőle, de ez egyszersmind oda vezet, hogy a következő helyzetben a gyerek már nem tudja szabályozni az érzelmeit, később rendszeresen kiborul. Míg ha a sírásra a szülő maga ad választ – megöleli, megvigasztalja, vagy bármilyen formában, de kommunikál a gyerekkel –, akkor az nagyobb eséllyel lesz képes megnyugtatni saját magát egy következő feszült helyzetben. A megnyugtatásra használt képernyővel ez a kommunikáció kerül ki a képből, a szülő csupán eltereli a gyerek figyelmét. Ha tehát rendszeresen az a megnyugtatásnak a módja, hogy képernyőt teszünk eléjük, akkor kevésbé lesznek képesek szabályozni saját magukat – teszi hozzá. Ugyanígy kimutatták azt is, hogy gyengébb kognitív képességei lesznek ezeknek a kicsiknek. Bizonyos tartalomkészítők fejlesztő hatásúként állítják be a műsoraikat, de ezekről egyértelműen bebizonyították a kutatók több vizsgálatban, hogy közel sem annyira hatékonyak, mintha a szülő maga foglalkozna a gyermekével, maga mutatná meg, hogyan kell kirakni a kirakót vagy maga olvasna mesét neki.
Természetesen nem arról van szó, hogy az informatikus apukák mondjanak fel, ha otthon dolgoznak, vagy hogy az oktatásban, a baráti kapcsolataink ápolásában ne használjunk semmilyen eszközt, ne nézegessünk családi fotókat telefonon. „Nézd, milyen cuki voltál tavaly karácsonykor” – mondjuk, és ilyenkor éppen az az interakció valósul meg, ami fejleszti a gyermeket és a kötődést közöttünk. – A mi programunk egyik leglényegesebb eleme is az, hogy a szülőknek tudniuk kell arról, hogy a gyerek milyen tartalmat fogyaszt. Ez nem igazán tud megvalósulni, ha sok gyereknek már ovis korában van tabletje, telefonja, iskolás korra pedig már biztos, hogy mindenki telefonnal járkál – emeli ki a gyermekpszichiáter.
A 8–12 éves korosztály körében a napi átlagos képernyőidő meghaladja az öt és fél órát, a tizenéveseknél pedig a több mint nyolc órát. Az okoseszköz-használat ráadásul már az óvodás korosztályban is jelen van: több mint 20 százalékuknak saját tabletje és/vagy mobiltelefonja van, több mint 50 százalékuk pedig rendszeresen a szülei okoseszközeit használja. A legkisebbek sem kapnak kellő védelmet, bár kétéves kor alatt egyáltalán nem javasolják a szakemberek, hogy gyerekek a képernyő előtt töltsenek időt, mégis az elmúlt húsz évben ez az idő – ebben az életkorban – a duplájára nőtt. (The Common Sense Census, 2021)
Sokszor halljuk, hogy a képernyőn nézett mese vagy játék ugyanolyan függőséget okozhat, mint a kábítószerek, Nagy Péter szerint azonban árnyaltabb a kép. – Itt azért nem egy drogról van szó, sokkal inkább olyan, mint mondjuk a szénhidrát, az édesség: túlzásba lehet vinni, de mértékkel kellemes örömet okoz. A drogtól eltér a képernyőhasználat abban, hogy nem emeli meg olyan szinten a különböző molekulák mértékét az agyban – itt különösen a dopaminnak van fontos szerepe –, mint a kábítószerek, tehát nincs akkora veszélye a függőség kialakulásának, mint egy intravénás kábítószer esetén – magyarázza a szakember. Az viszont igaz, hogy mivel ugyanazt a rendszert érinti az agyban és bizonyos mértékben emeli a dopaminszintet, figyelni kell rá, milyen mértékben érik el a gyerekek a képernyőt. – Normál esetben a dopaminszint hol megemelkedik, hol csökken, az idegrendszer egyenletesen tartja fenn ezt az egyensúlyt, ugyanakkor, ha újra meg újra és folyamatosan felmegy, nem tud normálisan visszacsökkenni, ezért fokozódik annak a kockázata, hogy valaki már nem tud képernyő nélkül meglenni, és azok az ingerek, amelyekkel a külvilágban találkozik, már nem elég izgalmasak. A hétköznapi élet nem olyan, mint az egymás után pörgő short-videók, nem mindig történik valami új, izgalmas. És akkor egyszer csak minden szürke lesz, a tanulás – az végképp. Ilyenkor térnek vissza a gyerekek a képernyőhöz, és ez az a pont, amikor túlléptünk az eszköz normális használatán – vezeti le a folyamatot az orvos.
A Bethesda Gyermekkórházban azért kezdtek el foglalkozni a témával, mert aggasztó a tendencia. Komoly hatással van a gyermekek életmódjára, és hosszú távú következményekkel járhat a fizikai és a mentális egészségükre nézve is. Kutatások igazolják, hogy a két órát meghaladó képernyőidő fokozza az elhízás, az alvászavar, a mozgásszegény életmód és az egészségtelen táplálkozás kockázatát, emellett okozhat hangulatromlást, depressziót, impulzivitást és akár kognitív visszamaradást is. Minél több időt tölt képernyő előtt valaki szórakozás gyanánt, annál valószínűbb, hogy kialakulnak ezek a tünetek.
„Amilyen rugalmasan alkalmazkodik az agy a túlzott impulzusokhoz, olyan rugalmasan reagál a kevesebb ingerre, vagyis a digitális tér okozta figyelemzavar jól kezelhető”
A szakorvos szerint ugyanakkor nem elég a gyermekek képernyőhasználatát szabályozni, az egész család hozzáállásán múlik, hogy milyen eredményt érnek el. A jó hír ugyanis az, hogy gyorsan átáll az agyunk az új életmódra: amilyen rugalmasan alkalmazkodik az agy a túlzott impulzusokhoz, olyan rugalmasan reagál a kevesebb ingerre, vagyis a digitális tér okozta figyelemzavar jól kezelhető. Attól, hogy most csak néhány percig vagy annyi ideig sem tudunk egy dologra koncentrálni, tudatos életmódváltással ezen változtathatunk. Véleménye szerint a szülők nincsenek eléggé tisztában azzal, hogy a gyermekük egészségét veszélyezteti a túlzott tartalomfogyasztás, és gyakran azzal sem, hogy a képernyőcsökkentést saját maguknak kellene elkezdeni. – Megbeszéljük azt, hogy rendben, akkor legyen egy képernyőmentes zóna otthon, például az étkezőasztal, amikor leülünk vacsorázni, akkor fél órán keresztül nem lehet ott telefonálni, a zsebében sem lehet senkinek a mobil, hanem valahova külön le kell tenni. Ez sokszor apának vagy anyának nehezebb, mint a kilencéves gyereknek. Megbeszéljük azt, hogy legyen képernyőmentes zóna a hálószoba. Legyen ébresztőóra, hogyha nem tudunk felkelni máshogy, de a szobában ne legyen telefon, töltsük valahol kint a nappaliban – sorolja a lehetséges megoldásokat.
A szakember szerint már önmagában az rontja a családi együttlét minőségét, ha mellettünk, a közelünkben, az asztalon ott van egy telefon, még akkor is, ha le van halkítva, és semmilyen jelzés nem érkezik rá. Egy vizsgálat során idegen embereket összehoztak egy beszélgetésre úgy, hogy letettek eléjük telefonokat, és sokkal bizalmatlanabbul zárult a megbeszélés, mint amikor nem volt körülöttük egy mobil sem. – Ha úgy kérdezem meg, hogy mi volt veled a suliban, hogy közben ott van kettőnk között a telefonom, az asztalon, akkor a gyerek azt fogja érzékelni, hogy rendben, anyukám megkérdezi, apukám megkérdezi, mi van velem, de igazából annyira nem érdekli őket, hogy mit fogok válaszolni. És ezzel az, hogy a gyerek mennyit fog telefont használni, a legkisebb baj, sokkal rosszabb az, hogy elkezdünk eltávolodni. Nem kell mindig online vagy telefonon elérhetőnek lennünk sem a barátoknak, sem a munkatársaknak, legyen olyan idő, amikor minden figyelmünk a családunké – mi mindenképpen ezt tanácsoljuk a szülőknek – avat be a programjukba Nagy Péter.
„Ha az ember elég jól csinálja, az már pontosan elég, és nem kell mindent jól csinálni”
Mielőtt minden szülőnek lelkiismeret-furdalása támadna, a szakember azt is leszögezi, hogy nem kell tökéletesnek, csak elég jó szülőnek lenni. Talán már meg sem lepődünk, de ezt is kutatások támasztják alá: ha az ember elég jól csinálja, az már pontosan elég, és nem kell mindent jól csinálni – nyugtat meg a tudományos igazgatóhelyettes. Programjuk alapja mégis a megelőzés, vagyis hogy a családok ne jussanak el az említett problémákig. Az ingyenesen letölthető e-book konkrét ötleteket, gyakorlati támogatást kínál: segít például abban, hogy a fiatalok a közös családi tevékenységek idején elmélyültebb kapcsolatba kerülhessenek a valósággal, vagy épp olyan mozgásformát ajánl, ami a szülők és a gyerekek számára is örömöt okozhat. – Üljünk le otthon és beszéljük meg, hogy mostantól milyen szabályok vonatkozzanak itthon a képernyőhasználatra! Ezt a szülők szinte maguktól is ki tudják találni. Nincsen benne semmi orvosi, pszichológiai, speciális tudás, de a szakirodalomban utánanéztünk, bizonyítékokkal alátámasztható eszközöket kerestünk, hogy ezek a megoldások tényleg segítsenek, és ráadásul nem is nehéz őket megvalósítani. Fontos eleme az egész programnak, hogy beszéljük meg a távoli célt: most ennyi mesét nézünk, játszunk, facebookozunk, de mennyi lenne ideális? Minden családnál más – mondja. A program során kis lépésekben haladnak, ezért nem okoz különösebb nehézséget se a gyerekeknek, se a szülőknek. – Lényeges, hogy ne akarjanak túl sokat, hirtelen változtatni, hanem minden héten egy kicsit, és akkor valódi változás kezdődik – hangsúlyozza a szakember.
De fontos lenne az is, hogy a felszabaduló képernyőmentes időt ne különböző foglalkozásokkal és fejlesztő tornákkal próbáljuk meg kitölteni. A szülőkre nehezedő külső elvárás, nehogy lemaradjon valamiben a gyermekük, egyre stresszesebbé teszi a mindennapokat, és ez egy igen összetett probléma. – A gyerekeim ovisok voltak, mindenki kétségbeesve kereste a megfelelő sportot, és egyszerűen nem értettem, hogy tényleg bárki azt hiszi, hogy négyévesen egy gyermek is le fog maradni – emlékszik vissza az orvos. A hozzá járó családoknál is azt látja, hogy ma már az általános iskolai bekerülés akkora stresszt jelent, mint korábban az egyetemi jelentkezés: mindenki a legjobb iskolába, a legjobb csapatba, a legjobb tornára szeretné járatni a gyermekét. – Alapvetően azért az orvosi, evidenciaalapú válasz erre az, hogy – ha a kutatásokat nézzük –, egyetlen egy fejlesztő módszerről, tornáról sem mutatták ki, hogy jobban fejlesztene, mint egy másik. Viszont minden közös mozgás jót tesz a gyereknek, az otthoni labdagurigatás is. Hallunk mindenféle szenzoros fejlesztésről meg visszamaradt reflexeket segítő módszerről, de tudományosan nem tudjuk alátámasztani, hogy ezek hasznosabbak lennének, mint ha egy hároméves picivel lemennénk az udvarra, vagy kimennénk a közeli focipályára rugdosni a labdát. Sőt. A szülővel közös tevékenység az, ami a legtöbbet segít. Ne hagyjuk, hogy ezt a képernyők elvegyék tőlünk! – hívja fel a figyelmet Nagy Péter gyermekpszichiáter.