Többször felkértek már különböző szervezetek, hogy a vezetésről előadást tartsak. A mostani felkérésnek nem volt könnyű igent mondani, töprengtem rajta, beszélgettem barátaimmal és imádkoztam, míg úgy döntöttem, hogy vállalom a feladatot. Elsősorban nem kijelentésekkel, sokkal inkább kérdésekkel és a tapasztalatok megosztásával készülök. Hosszú ideje vezető vagyok különböző helyzetekben, de annak ellenére, hogy meglévő feladataimhoz különböző iskolákat kellett végeznem, nem vagyok professzionális vezetőszakértő és elméletben nagyon megalapozott menedzser.
Amennyiben a Bethesda Gyermekkórház működésére tekintünk, akkor mégis azt látjuk, hogy a nagyon nehéz helyzetben lévő egészségügyön belül, minden nehézség ellenére lehet professzionálisan működtetni egy ekkora intézményt. Hogyan lehetséges ez?
Dizseri Tamás után – aki az alapító igazgató volt –, immáron tizenegy éve vezetem az intézményt. Maga a közeg is inspiráló, hiszen látom, hogy igenis lehetséges egy egyházi intézményben egyszerre megélni a küldetésünket, a hitünket és a gyógyítást. Szeretetteljes és határozott vezetői- és munkatársi kultúrát kellett kialakítani ehhez.
Hogyan vált vezetővé?
A Bethesda főigazgatói tisztségével párhuzamosan sok vezetői kihívást megtapasztalhattam. Nagyon fiatalon, harminckét évesen osztályvezető lettem a debreceni gyermekklinikán, ahol nagyon szép, de nagyon nehéz területen, a gyermekaneszteziológia - intenzív terápiában vezettem az osztályt. Innen jöttem át a Bethesdába ugyanilyen osztályt vezetni. A főorvosi státuszhoz képest fiatalon belekóstoltam a feszes, kemény döntések meghozatalába, akár betegágy mellett, akár munkatársi közegben is.
A főigazgatói megbízás mellett számos további tisztséget is betölt. Mit tanult ezek által?
A Magyar Kórházszövetség elnökeként a szakma bizonyos szószólójává váltam. A Fővárosi Egészségügyi Bizottság elnökeként a közigazgatás vezetői gondolkodásába is kénytelen voltam belelátni. Szakmai társaságokat is vezettem, így kétségtelen, hogy nagyon sokféle inspiráció ért. Különböző szervezeteknél más-más attitűdű emberek, vezetők viselkedését is megfigyelhettem, magamon is éreztem a pozitív és negatív hatásokat. Fontos inspiráció az is, hogy sokat beszélgetek a munkatársaimmal, és az ő visszajelzéseikből is leszűröm a tudatos vagy tudattalan vezetői magatartásom jó és rossz hatásait.
Nincsen olyan interjú, amelyben ne utalt volna elődjére, Dizseri Tamásra. Mi az a szellemi kincs, amit folytonosságként elődje neve fémjelez az Ön számára?
A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza 1992-ben, nagyon izgalmas időszakban alakult újjá. Ez néhány más név mellett Dizseri Tamás nevéhez köthető. Az új, akkor kialakított kultúrának a létrehozása hozzá kötődik. Sokunkkal együtt engem is ő hívott ide. 2003-ig vezette a Bethesdát. Izgalmas volt együtt alkotni vele. Ő mózesi hittel és elkötelezettséggel ezt az igencsak romos állapotú, és nemcsak építészetileg leromlott kórházat egy nagyon zavaros világban átvezette a „Vörös tengeren". Ez a mi a talpraállási periódusunk volt – ezalatt újra fajsúlyos hellyé váltunk a gyermekgyógyászat hazai térképén. Markáns elképzelése volt az értékekről, de igyekezett türelmes is lenni. Ez nagyon erős emberszeretettel ötvöződött. A nagy léptékű szemlélet és a nagyon közeli, emberséges viselkedés egyensúlyát valósította meg. Szerette a visszajelző beszélgetéseket, igényt tartott arra, hogy időről időre „finomhangoláson" essen át azért, hogy tudja, hogyan lehet a célhoz közelebb jutni.
Dizseri Tamást követően Ön lett a főigazgató...
Dizseri Tamás hirtelen, egy szívrohamban halt meg. Én sokkal inkább az orvosi hivatásomban élő ember voltam, orvos-igazgatóként szakmailag összefogtam a kórházat, vezettem egy osztályt, és a magam szakmájának országosan elismert vezetője voltam. Nehéz döntés volt a váltás, hogy a gyógyítás helyett az igazgatói feladatokat vegyem át és „menedzserré" váljak. Már a kezdeteknél rögzítenünk kellett munkatársaimmal, hogy Dizseri Tamás egy volt, mi is azon az úton szeretnénk tovább menni, aminek az alapjait ő lerakta, de mi mások vagyunk. Azóta úgy próbálom követni az ő irányvonalát, hogy a magam egyéniségéből és a munkatársaimmal való közös töprengésből kell megszületnie azoknak az új irányoknak, melyek jobbá teszik a Bethesdát. Az, hogy az Isten ilyen feladatot rakott rám, akaratom ellenére, azért történhetett, mert erre alkalmasnak talált – ez ad erőt a hétköznapokhoz.
A teljes interjút az evangelikus.hu-n olvashatják.