Korea példája a keresztyénség terjedésének történetében ritkaság, hiszen míg a legtöbb országban misszionáriusok munkája nyomán jöttek létre az első keresztyén közösségek, addig Koreában a helyi lakosság terjesztette az evangéliumot, s az rövid időn belül széles körben ismertté vált a félsziget egész területén. Magyarországon keveset tudunk Dél-Korea keresztyén vallási közösségeiről, pedig számos különleges, egyedi vonást hordoznak. A Fülöp-szigeteket leszámítva egyetlen ázsiai ország sem fogadta akkora lelkesedéssel a keresztyén hitet, mint a négy évezredes pogány vallási és kulturális hagyományokkal rendelkező Korea.
Szöul - légifelvétel
Koreában az első missziós törekvések a 16–17. században jelentek meg Japán és Kína irányából, de nem jártak sikerrel. A 18. században, a Csoszon dinasztia alatt tűnt fel a konfucianizmusnak egy reformirányzata, a nyugati műveltséget propagáló Silhak-mozgalom, amely gyorsan terjedt az értelmiségiek körében. Fontosnak tartották az európai csillagászati, tudományos és filozófiai elméletek megismerését, beleértve a Biblia tanulmányozását is. A tudósok közül sokan találkoztak közvetett módon a keresztyénséggel a jezsuiták művein keresztül, akik közül legismertebb az olasz misszionárius, Matteo Ricci, a kínai jezsuita misszió egyik megalapítója.
Az első magvetés 1784-ben történt, amikor a koreai arisztokrata, Yi Seung-hun komoly politikai tisztséget viselő apja társaságában hivatalos ügyben Pekingbe látogatott, ahol találkozott egy francia jezsuita pappal. Megkeresztelkedett és Bibliával, továbbá egyéb vallásos iratokkal tért vissza Koreába. Nyomában a keresztyénség gyorsan terjedni kezdett, elsősorban szomszédai és barátai körében, és hamarosan létrehozták az első katolikus közösséget Myeongdongban. Ezt az eseményt tekintik a koreai katolikus egyház megszületésének. A koreai kormány azonban nem nézte jó szemmel a furcsa, új vallás terjedését, amely elutasította a hagyományos konfuciánus szertartásokat. 1785-ben rendeletet adtak ki a közösség visszaszorítására, majd megkezdődtek a letartóztatások. Az első nagy keresztyénüldözés 1801-ben tört ki, amelyet több hullám követett.
Szöul belvárosa a 19. században
Az első protestáns közösségeket is maguk a koreaiak hozták létre. 1872-ben a skót presbiteriánus egyház Északkelet-Kínába, a koreai határ közelébe küldte John Ross misszionáriust, aki útja során koreai kereskedőkkel ismerkedett meg és elhatározta, hogy elkészíti az Újszövetség koreai fordítását. A határ közelében élő koreai ifjak voltak a segítségére, akik a fordítási munka közben hitre jutottak, és az 1887-ben elkészült Újszövetséget Koreába vitték és szétosztották. Nyomukban létesültek az első protestáns közösségek, amelyek már léteztek, amikor a külföldi misszionáriusok a félszigetre léptek. A keresztyénség terjedésének másik kiindulási pontja a nyugati parton fekvő Sorae volt, ahová Suh Sang-ryun, az egyik első protestáns evangélista vitte el Lukács evangéliumának koreai fordítását, és kezdte pásztorolni a hívők egy csoportját. Ezt a közösséget tekintik ma a koreai protestáns keresztyénség bölcsőjének.
Az 1880-as évektől nyugatról, főként Észak-Amerikából érkező protestáns misszionáriusok hulláma érte el Koreát, éppen akkor, amikor az ország komoly válságba sodródott. A Japán Császárság 1905-ben protektorátusi rendszert vezetett be a Koreai-félszigeten, majd 1910-re az ország formálisan a Japán Birodalom részévé vált. Emiatt rengeteg koreai partizánnak állt, és az ellenállási mozgalomba a keresztyének is bekapcsolódtak. A megszállás alatt a keresztyénség a Japán- és a sintóellenesség nemzeti szimbólumává vált. 1925-től azonban megkövetelték a sintó szentélyek szertartásain való részvételt, és a keresztyén vallást bálványimádásnak minősítették. 1938-ban rákényszerítették a presbiteriánus egyházat, az általános zsinaton határozatot hozzon arról, hogy a sintoizmus nincs ellentétben a keresztyén hittel. Az ellenálló protestánsokat letartóztatták, közülük sokan vértanúhalált haltak. A II. világháború végén Japán vereséget szenvedett, és így 1945. augusztus 15-én Korea felszabadult a közel negyven éven át tartó gyarmati uralom alól. Az öröm azonban nem tarthatott sokáig, mivel a 38. szélességi fok mentén az országot kettéosztották, Észak-Korea szovjet befolyási övezetbe került, sok keresztyén menekült innen délre. Miközben a háború utáni időszakban a keresztyének ruhaés ételosztásokat szerveztek, árvaházakat alapítottak, részt vettek a sürgősségi orvosi ellátásban és segítettek a menekültek szállításában, a hívek száma folyamatosan emelkedett, de a lakosság 3 százalékát nem haladta meg. Az 1960-as években a fokozott evangélizációnak köszönhetően gyors fellendülés kezdődött, majd az 1980-as években a növekedés üteme hatalmas méreteket öltött, ám az 1990-es években lelassult.
A Hankook Research 2020 novemberi felmérése szerint a lakosság 28 százaléka keresztyén: 20 százalék protestáns, 8 százalék katolikus. Összehasonlításképpen Japánban a lakosságnak mindössze 1,5 százaléka keresztyén, Kínában 2,5 százalék, Tajvanon pedig 3,9 százalék. A Dél-Koreában élő keresztyének aránya meghaladja az országban fellelhető többi vallás követőinek számát, együttvéve .
PROTESTÁNS MISSZIÓI STRATÉGIA
Már az 1880-as évtől sokan szorgalmazták Koreában a nyugati érdekeltségek, üzleti vállalkozások meghívását és támogatását, remélve, hogy egy harmadik külföldi befolyás térnyerésével ellensúlyozhatják Japánt és háttérbe szoríthatják Kína nyilvánvalóan csökkenő hatalmát. Nyitottak voltak a nyugati oktatási rendszerekre és a nagy számban érkező misszionáriusok befogadására. A protestáns misszió három területre koncentrált: evangelizáció, oktatás, orvoslás.
Az evangelizáció – a gyülekezetek alapítása, a helyi lelkészek és vezetők képzése – mindig elsődleges cél volt. 1901-ben a presbiteriánus egyház megalapította a Presbiteriánus Teológiai Szemináriumot, hat évvel később felavatták az első koreai lelkészeket. Ettől kezdve a gyülekezeteket már saját lelkészeik vezették.
Kiemelten foglalkoztak az írás-olvasás oktatásával, hogy a keresztyén hívők el tudják olvasni a Bibliát, ezért a templomokkal együtt általános iskolákat is indítottak. Hamarosan középiskolákat is alapítottak, amelyeknek tantervében a természettudományok, a világtörténelem és az angol nyelv oktatása is szerepelt. Egy idő után kialakult a keresztyén iskolákból álló hálózat, amely általában koreai keresztyén vezetéssel működött a kialakulóban lévő gyarmati oktatási rendszer alternatívájaként. A keresztyén felsőoktatási intézményekben célul tűzték ki, hogy a diplomások ne csak az egyházban, hanem az üzleti és a társadalmi élet más területein is vezető pozíciókat töltsenek be. A színvonalas oktatás számos nem keresztyén diákot is vonzott, akik közül sokan jutottak hitre, mialatt az oktatási intézményben tanultak.
A harmadik terület az orvostudomány, amely Jézus gyógyító szolgálatát képviselte. Az első protestáns misszionárius, Horace Allen, aki 1884-ben érkezett Koreába, végzettségét tekintve orvos volt. Az ő nevéhez fűződik Korea első modern egészségügyi létesítményének megalapítása, amely a mai Yonsei Egyetem Severance Kórházának és Orvosi Egyetemének az elődje. A kórházak a modern tudományt képviselték, és a modern gyógyszerek, a biológiai és anatómiai tanulmányok, valamint a biztonságos anya- és gyermekegészségügyi intézkedések óriási tiszteletet keltettek, ezek eredményeként a keresztyénséget a modernitással azonosították.
ÖNIGAZGATÁS
Az autonómia a koreai missziói munka stratégiai tervének szintén kulcsfontosságú eleme, olyan fejlesztési terv, amelyben a koreai keresztyének külföldi támogatástól függetlenül növekedtek, az önfinanszírozás teljes felelősségével. Emellett a nyugati protestáns misszionáriusok tudatosan vagy tudattalanul közvetítették a demokratikus intézményrendszer elméletét és gyakorlatát, ugyanis a gyülekezetek választott képviselők útján kormányozták önmagukat. A lelkészek a presbiterek ellenőrzése alatt álltak, és mindannyian a választott küldöttekből álló presbiteriánus gyűlésnek voltak alárendelve. Következésképpen a protestáns keresztyénséget a demokratikus gyakorlattal és az autonómiával tekintették egyenlőnek.
Szöul - Fiatal nő tradicionális koreai viseletben (hanbok) a Kjongbokkung palotánál
KULCSSZEREPBEN
A nők a kezdetektől fogva a koreai keresztyénség kulcsszereplői. Mary F. Scranton 1886-ban alapította az Ewha Lányiskolát, és bár az oktatást egyetlen kicsi gyermekkel indította, a következő évek mégis nem várt, elsöprő sikert hoztak. Iskolája, az Ewha Womans University ma Dél-Korea egyik legrangosabb egyeteme, jelenleg a világ egyik legnagyobb nők számára fenntartott oktatási intézménye.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!