A kevés is elég tud lenni

Az egyháznak folyamatosan meg kell újulnia, ahogy Kálvin János mondta: „semper reformanda”, szabadon fordítva: örök reformáció. Naponként el kell köteleznünk magunkat az Úristen mellett – vallja Barna Sándor lelkipásztor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület újonnan megválasztott vezetője. A püspök elsősorban az egyházkerület és a gyülekezetek lelki életének erősítését tartja fontosnak, ezért folytatni szeretné a megkezdett munkát.

Nemrég tért vissza nyári szabadságáról. Ki tudott kapcsolódni?
Valóban szabadságon lettem volna az elmúlt héten, de a megszaporodott püspöki teendők és az öt gyülekezetben végzett szolgálatom miatt végül nem sikerült elmennem. Egy délutánt tudtam kikapcsolódással tölteni: Sárospatakra utaztunk a családommal, és kisétáltunk a Megyer-hegyi tengerszemhez.

2021 óta lelkészi főjegyzője, azaz püspökhelyettese a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek, korábban egyházmegyei tisztségeket töltött be. Saját döntés vagy isteni vezetés volt, hogy ezt az utat választja?
Minden, az egyházban betöltött tisztségemre felkértek, magamtól egyikre sem jelentkeztem, így volt ez a lelkészi főjegyzőséggel is. Pásztor Dániel még a választás előtti évben felkeresett egy abaúji kisgyülekezeti találkozón és megkért, hogy püspökké választása esetén vállaljam el a főjegyzőséget. Akkor nem is válaszoltam neki, igazából egy évig nem is döntöttem. Amikor már kezdett sürgetővé válni a dolog, felhívott, és két hetet adott a válaszra. Kértem, ha van más jelöltje, kérje fel inkább őt, de nem volt. Elmondta, hogy püspökként a céljai között szerepel a gyülekezetek folyamatos látogatása, a belmisszió felélénkítése. Ezekkel egyetértettem, és igent mondam. Sokszor kellett Isten vezetésére hagyatkozva döntenem, így számtalanszor megtapasztaltam, hogy az Úristen kinyit vagy bezár előttem egy ajtót, és kész tények elé állít. Így kerültem a lelkészi állásomba is.

Barna Sándor - f.: Zelenka Attila

Fotó: Zelenka Attila

Hogyan történt?
Húsvéti legátusként voltam Göncön. Csomós József, az akkori esperes mondta, hogy szüksége volna egy ilyen fiatalemberre abaúji kis gyülekezetekben. Azt feleltem, rendben, megbeszéltük, de valójában nem tudtam, mire mondok igent. A diplomaosztóm napján behívott magához és közölte, hogy akkor én Rásonysápberencsre fogok kerülni. Azt sem tudtam, merre fekszik, mire elvitt Göncre, és az útról megmutatta, hogy erre van Halmaj, arra meg Rásonysápberencs.

Mondott valaha nemet valamilyen lehetőségre?
Egyszer. Tábori lelkész szerettem volna lenni, egy évvel a beiktatásom után nyílt erre lehetőségem, fel is vettek, de amikor hazafelé vonatoztam, meggondoltam. A halmajiak akkorra templomépítésbe fogtak, tudtam, hogy számítanak rám. Úgy éreztem, nem tettem még annyit, hogy továbbálljak. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez a döntésem hosszú távra szól.

Az augusztus elején lezajlott időközi püspökválasztáson végül jelentős többséggel választották meg önt, a döntés egy héttel később emelkedett jogerőre. Meglepte az eredmény?
Az egyházmegyei jelölésekből már lehet sejteni, milyen eredmény várható, de elbizakodott nem lehettem, mert egy választáson bármi megtörténhet.

És a gyülekezeteit? 1996 óta szolgál Rásonyban, Berencsen, Kázsmárkon, Halmajon, 2015 óta Kiskinizsen is. Ők hogyan fogadták a megválasztását?
A büszkeség és a féltés érzése egyszerre volt jelen. Amikor elmondtam nekik az eredményt és megköszöntem az elmúlt huszonnyolc évet, amely alatt elhordoztak, és amely alatt közöttük érlelődtem, megkérdezték: „Akkor most el fog menni? Be fog költözni Miskolcra?” Megnyugtattam őket, hogy ilyesmiről szó sincs. Nagyon szeretem a gyülekezeteimet, talán ezért sem tűnt fel a püspökhelyettesi szolgálat előtt, mennyire elfáradok a vasárnapi öt – különösen az úrvacsorás – istentisztelet megtartása közben. Utána pedig még általában házi úrvacsorát is viszek Margit nénihez, aki évek óta beteg, ezért nem tud kimozdulni. S bármennyire kimerülök, felüdít, ha láthatom az ő tiszta, alázatos, mély hitét, ahogyan el tudja fogadni az élete alakulását, s ahogy meg tudott maradni mindenben Isten mellett.

Barna Sándor - f.: Zelenka Attila

Fotó: Zelenka Attila

BARNA SÁNDOR 1973-ban született Debrecenben. Álmosdon nőtt fel. A debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban tanult. 1990-ben kezdte a sárospataki teológiát. 1996. október 31. óta szolgál gyülekezeti lelkipásztorként. Az Abaúji Református Egyházmegye tanácsosa, építési bizottsági előadója, 2021 óta a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, emellett lett tagja a Zsinati Tanácsnak és a zsinati Tanulmányi és Teológiai Bizottságnak. 2003 óta nős, felesége, Judit angol–matematika szakos tanár. Két gyermekük van: Bálint tizennyolc, Dávid húszéves. A főzés mellett, ha ideje engedi, szívesen kerékpározik, kirándul, kertészkedik.

Változott-e önben az egyházkerületről kialakult kép a főjegyzősége óta?
Természetesen. Az Abaúji Református Egyházmegyét korábban már megismertem, mert különböző tisztségeim okán szinte minden gyülekezetében jártam egyházlátogatások, hivatalvizsgálatok alkalmával. Főjegyzői tisztségem elején sokat helyettesítettem Pásztor Dánielt, így megismerhettem Zemplént, Egervölgyét, Borsod-Gömört is. A Tiszáninneni Református Egyházkerület a legkisebb, gyülekezetei sem nagyok, ugyanakkor itt a kevés is elég tud lenni. Bár Debrecen mellől származom, már egy ideje Abaújt tekintem hazámnak, itthon érzem magam, és hálás vagyok a gyülekezetek tagjainak, presbitereinek és gondnokainak, mert rendkívül sokat tanultam tőlük. Olyan hűséges példákat láttam, amelyek engem is elkötelezetté tettek. Mindezek mellett különösen értékesnek tartom ezt a vidéket, igazi ékszerdoboz a múltjával, természeti adottságaival, épített örökségével. Sajnos a saját gyülekezeteimben is tapasztalom az elöregedés és az elvándorlás nehézségét. Hiába volt például jó ifjúsági mag, már szinte senki sem él közülük a régi otthonban. Kineveltünk három kántort, de egyikük sem maradt meg. Mi csak vetjük a magot, amely egyszer talán beérik, de máshol.

Sikerült beletanulnia már a püspökségbe?
Ízlelgetem. Nagy feladat. Elengedhetetlenül szükséges a jó háttércsapat, akik a munkámat segítik. Istennek hála, ez megvan, Pásztor püspök úr kiváló embereket gyűjtött maga köré, csak velük együtt sikerülhet elvégezni a teendőket. Hamar kiderült, hogy a napi rendes ügymenet mellett – megbeszélések, találkozók, telefonok, levelek – kevés idő jut új célokat megvalósítani. Ráadásul most csak két évre szól a megbízatás, ennyi idő alatt nehéz lenne új programot kibontani.

A júliusi jelölő közgyűlés után úgy fogalmazott, önnek – akárcsak elődjének – az egyházkerület és a gyülekezetek lelki életének erősítése a legfontosabb. Hogyan?
Folytatjuk a jó kezdeményezéseket: például a H2Ő utcai evangelizációs rendezvényünket, amelynek minden évben más város és gyülekezet a házigazdája. Vagy a már állandónak mondható sárospataki egyházkerületi napot, amelyen a tiszáninneni gyülekezetek találkozhatnak. Továbbvisszük az abaújvári LelkesítŐ családi napot, akárcsak a presbiteri és lelkésztalálkozókat. Kiemelten kezeljük és támogatjuk a gyülekezetek kezdeményezéseit, valamint a gyermektáborokat. Emellett igyekszem bátorítani a lelkésztársaimat, hogy vegyenek részt egyházközségeikkel ezeken a „készen kapott” rendezvényeken, sőt szervezzenek maguknak is hasonlókat otthon, hiszen ha élnek ezekkel a programokkal, a támogatások lehetőségeivel, könnyebben megelevenedhet a közösség élete. Tudom azt is, hogy a lelkipásztor ehhez önmagában kevés, de ha meggyőződésében biztos, hitvalló gyülekezet vesz körül bennünket, amelyben ha kevesen vannak is, de a saját családjukban, munkahelyükön, lakóhelyükön maguk is magvetőkké válnak, nagyobb hatást tudunk gyakorolni a környezetünkre. Különösen, ha az intézményeink is hasonló hatást fejtenek ki. Annyi gond, válság van a világban, a mi hitünk a legpozitívabb életszemlélet, mert nem a körülményekre néz, hanem Istenre tekint, a hit szemüvegén keresztül lát mindent.

A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETRŐL

Barna Sándor a Tiszáninneni Református Egyházkerület huszonegyedik megválasztott püspöke, a rendszerváltozás után Mészáros István (1990–2002), Csomós József (2003–2021) és Pásztor Dániel (2021–2024) töltötte be az egyházvezetői tisztséget.

A Tiszáninnen területileg a legkisebb a négy magyarországi református egyházkerület közül. A sajátos történetű kerület egyházmegyéinek és gyülekezeteinek száma sokszor változott az évszázadok alatt, jelenleg négy egyházmegye és mintegy háromszáz anyaegyházközség tartozik hozzá.

Első püspöküket, Szentgyörgyi Sámuelt 1793-ban, a II. Carolina Resolutiónak, azaz III. Károly király vallásügyi rendeletének eleget téve választották meg, egy évvel később szentelték fel a hernádnémeti református templomban. A püspök „leterített szőnyegre térdelve, jobb kezében a magyar Bibliát tartva, baljában a Helvét Hitvallást, ezeknek közepette volt az eskü, ő általa tisztán ismételve, ekképpen megerősítve ünnepélyesen felszenteltetett, egekbe hatoló imádsággal, a tisztelendő abaújvári egyházmegye seniora, az igen tiszteletre méltó, nemes és tudós Szentandrási Mihály által” – idézi a Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből című kötetében Dienes Dénes az abaúji jegyző, Nádudvari Mihály beszámolóját.

Szentgyörgyi Sámuel óta még tizennyolc püspököt szenteltek fel a Tiszáninneni Református Egyházkerületben. Közülük is kiemelkedik a kerület harmadik püspöke, Szalay Sámuel, aki a cseh–morva misszió legjelentősebb szervezője volt, valamint a püspökök sorában nyolcadik Zsarnay Lajos, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején vezette az egyházkerületet, illetve az önkényuralom idején kiadott pátenssel szembeni helyi ellenállást. Tiszáninnen tizedik püspöke, Fejes István költő is volt. Számos református ének, például az Egyedüli reményem kezdetű, az új énekeskönyvben a 718. számú dicséret szövege is tőle származik. Megemlítendő még Révész Kálmán, szám szerint a tizenkettedik, aki Trianon után szervezte újjá az egyházkerületet.

Az előbb említett közgyűlés után azt is megállapította, hogy egyházunk alig rendelkezik szabad gazdasági erőforrással, bizonytalan a támogatások rendszere is, s ezért is célja az adott helyzetből mindig a legtöbbet kihozni közösen. Mi az, ami az adott helyzetben a legtöbb?
Erre a saját példámmal tudok felelni: több kisgyülekezetben szolgáló lelkipásztorként az elmúlt huszonnyolc évben szinte nem volt olyan esztendő, amikor ne építettünk és újítottunk volna valamit. Mindig csak annyit, amennyit tudtunk. Épült így templom Halmajon és gyülekezeti ház Rásonyban. Hozzátettük a magunk munkáját, adakozását, apránként haladtunk valamennyit. Tiszáninnen kis gyülekezeteiben ezért érhet legalább annyit egy maroknyi ember, mint a nagy egyházkerületek mamutgyülekezeteiben.

„Az egyház akkor tud megújulni, ha mindennek az alapja a képmutatás nélküli, tiszta hit és az Isten dicsőségére való munkálkodás lesz” – jelentette a júliusi közgyűlés után. Miben kell megújulnia az egyháznak ön szerint?
Az egyháznak folyamatosan meg kell újulnia, ahogy Kálvin János mondta: „semper reformanda”, szabadon fordítva: örök reformáció. Naponként el kell köteleznünk magunkat az Úristen mellett. Dávid így szól a 16. zsoltárban: „Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem!” Ez nem is feltétlenül olyan élethelyzetből fakad, amelyben menekülnie kell valami elől, hanem abból, hogy mindig Istent választotta és választja. Nekünk is naponta kell Isten mellett döntenünk, hozzá fordulnunk. Nélküle úgysem tudjuk megtartani magunkat sem a hitünkben, sem az életünkben.

Barna Sándor - f.: Zelenka Attila

Fotó: Gyülekezeti archívum

Van-e példaképe, ha a püspöki szolgálatra gondol?
A gyülekezeti szolgálatom kezdetekor Mészáros István volt a kerület vezetője, ismertem őt már a teológiáról, dogmatikát és etikát tanított. Őt habitusában, megjelenésében egyfajta püspök-atya szerepben láttam. Utódja Csomós József lett, akit inkább menedzsertípusú, nagyon gyakorlatias világlátással rendelkező vezetőként ismertem meg, kettejük javát szeretném „elegyíteni”. Így szeretnék mindenképp eljutni a gyülekezetekhez nemcsak a hálaadó alkalmakon vagy protokolláris eseményeken, hanem kifejezetten azért, hogy megismerjük egymást. Valami hasonlót képzelek, mint amit Steinbach József gyakorolt a Dunántúlon, miután püspökké választották. Célom az is, hogy a lelkipásztorokkal is többet találkozzam, együtt formáljuk, együtt kérjük el Istentől a jövőnket. Lelkészi kisköröket indítottunk, ezekből érdemes lenne többet tartani, többször találkozni, illetve szeretném összegyűjteni azokat a kreatív lelkipásztorokat, akik elindítottak valamit a saját gyülekezetükben, sikeresek a misszió terén, hogy közösen ötleteljünk, megosszuk és átvegyük egymás jó gyakorlatait.

Ön nemcsak lelkipásztor, hanem őstermelő is, emellett főzni is szeret. Hogyan alakult ez így?
Hét évig egyedül éltem Rásonyban, kénytelen voltam megtanulni főzni, szeretek is. Amúgy falusi gyerek vagyok, a Debrecen melletti Álmosdon nevelkedtem, ahol a szüleimmel együtt harminchárom éven át termeltünk tormát jövedelemkiegészítés gyanánt. Amikor elkerültem otthonról, úgy éreztem, nekem is foglalkoznom kell valamivel azon túl is, hogy volt egy kiskertem, amelyet műveltem, így elkezdtem méhészkedni. Harminc éve vagyok őstermelő. A kertben, illetve a méhekkel végzett munka számomra kikapcsolódást jelent, és jó látni az eredményeket is. Ez az emberekkel való foglalkozásban ugyanis nem mindig adatik meg, sokszor csak a magvetés a miénk, a termést az utánunk érkező nemzedék aratja majd le.

Ha lenne egy valóban szabad napja, amikor nem foglalkozhatna a munkával, hogyan töltené?
Életünknek Istentől rendelt ritmusa a munka és a pihenés. Így legszívesebben otthon maradnék és egyszerűen csak pihennék, időt szánva ebben a családomra is.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!