A kicsinységében van az erőssége

Mit sikerült a terveiből másfél év alatt megvalósítania, és mi az, ami még várat magára?

Az elmúlt időszakban rá kellett jönnöm, hogy nem az a fontos, amit én gondolok az egyházkerület életéről, hanem az, amit Isten szeretne rajtam keresztül elvégezni, vagyis nem szabad a saját képemre formálni mindent. Csak akkor lehet áldás a tevékenységemen, ha egyezik Isten tervével a saját tervem. Meggyőződésem, hogy az emberi próbálkozás csak ebben az esetben járhat sikerrel.

Miből veszi észre, hogy fedi Isten terve és az ön elképzelése egymást?

Ez mindig hosszú és mély lelki folyamat eredménye. Püspöki szolgálatom kezdetén hatalmas kérdés volt számomra, hogy mi lehet a Tiszáninneni Egyházkerület szerepe Isten szolgálatában és egyházunk életében. Vajon az egyházkerület csupán hivatal, olyan szervezeti egység, amely biztosítja a feltételeket, hogy rendben hirdethessük Isten Igéjét? Azt tudtam, hogy fel kell újítani és rend-be kell tenni a templomokat, a parókiákat, stabilizálni kell a lelkészi egzisztenciát és működtetni az intézményi hálózatot. Természetesen ezek is fontos részei a püspöki szolgálatnak, de azt éreztem, hogy ennél is többet kell tennem. Nekem is oda kell állnom hirdetni az evangéliumot, az egyházkerületnek pedig szolgáló közösségé kell válnia a gyülekezetekkel együtt.

Úgy érti, hogy a vezetői szerepen túl azt szeretné, ha hangsúlyosabb lenne az igehirdetői, lelkészi szerepe is?

Ez az egyik része, a másik pedig az, hogy felkutassam azokat a munkatársakat, aki segítenek majd a missziói szolgálatban. Az elmúlt másfél évben igazán sokat dolgoztunk azon, hogy megtaláljuk a megfelelő embereket, és kialakítsuk a szervezeti egységeinket.

Sokszor hallom az egyházban, hogy nehéz olyan munkatársakat találni, akik hívők, hűek az egyházhoz és mellette a szakmájuk kiváló képviselői.

Hálás vagyok Istennek azért, hogy adott mellém kiváló munkatársakat, akik azonosultak azzal az elképzeléssel, amelynek mentén szeretném végezni a szolgálatomat a továbbiakban is. A püspök is ember, a teherbíró képességem nekem is korlátozott, ezért nem léphetem át büntetlenül a határaimat. Nem egyszemélyes vezetésben, hanem csapatban gondolkodom, számos feladatot delegálok, de tudom, hogy az egyházkerület működésének felelőssége az én vállamon nyugszik.

Mi kell ahhoz, hogy csapatban tudjon dolgozni?

A jó csapatműködés elsősorban a lelki teherbíró képességen múlik. Szeretem a sportot, és azt látom, hogy azok a csapatok sikeresek, ahol a szakmailag kiváló edző vagy a szövetségi kapitány mentálisan össze tudja rakni a csapatot. A csapattagokat a kapitánynak szeretni, tisztelni és bátorítani kell, ugyanakkor tudni kell a hibákra rámutatni, de soha nem megbántva, sárba tiporva a másikat, hanem szeretettel, hogy elhiggye, lehet a feladatát még jobban csinálni. Az a tapasztalatom, hogy a szeretetteljes hozzáállás mindig működik.

Püspök úr a szolgálatának kezdetén súlyos szívműtéten esett át. Hogyan befolyásolta ez az életét, szolgálatát?

Sok mindent átértékeltem: másképpen látom a gyülekezeteinket, az embereket. A műtét óta eltelt időszakot kegyelmi időként, Istentől kapott ajándékként élem meg. Bevallom, hogy teljesen új dimenzióba került az életem, ahogy szembenéztem a mulandóságommal, hiszen nem biztos, hogy van holnap. Ettől az idő más értelmet nyert, és sokkal fontosabbá váltak az emberi kapcsolatok. Az biztos, hogy nem volt hiábavaló Isten tanítása a betegségem által.

Egyházkerületében sok elszegényedett település van, ahonnan elköltöznek az emberek a fővárosba vagy külföldre. Mi lehet ezeken a helyeken a missziós feladat?

Az egyik legfontosabb az utcai evangelizáció. Már a püspöki programomban is meghirdettem, hogy ki kell lépni a templom falain kívülre, és így megszólítani az embereket. Nemrégiben Kazincbarcikán ötszáz ember vett részt egy utcai evangelizációs alkalmunkon. Hiszem, hogy az emberek felé közeledésnek ebben a formában is van jövője, ez is fontos út, amelyet Isten fel tud használni az országa építésére.

Másképpen kell az utcán Igét hirdetni, mint a templomban?

Ugyanazt az üzenetet kell átadni, de másként, mert aki belép egy templomba, az tudja, hová megy, nagyjából mire számíthat. Az utcákon olyan embereket szólítunk meg, akiknek vajmi kevés közük van a hithez, az egyházhoz. Jönnek-mennek a járókelők, és lehet, hogy csak egyetlen mondat az, amely megragadja őket, és amelyet elraktároznak magukban. Az utcai miszszió speciális igehirdetői feladat, ami számunkra is rizikó, mert mi is kilépünk a templom falai által nyújtott biztonságos térből, és nem tudhatjuk, hogyan fogadják majd, amit mondunk.

Hogyan fogadták Kazincbarcikán?

Már a kezdetektől igazán jók a tapasztalataink. A város vezetői szívesen átadták a főteret, hogy Igét hirdethessünk, sőt, még támogatták is a programot. A Lélek munkája pedig az, hogy miként hagy nyomot az emberekben, mi marad meg, hogyan dolgozik tovább bennük az Ige. Ezt nem tudjuk számokkal mérni, a mi feladatunk, hogy hirdessük, amit Isten ránk bízott.

Volt-e olyasmi az elmúlt másfél éves szolgálatában, amit másként gondolt, mielőtt átvette a hivatalát?

Már túl vagyunk az egyházkerületi közgyűlésen, amikor beszámoltam a közösségünknek, valamint mérleget vontam, hogy mi történt, és mi az, ami várat még magára. Kiemelten fontosnak tartom, hogy legyen kapcsolatom a lelkészekkel, hiszen az, hogy elöljáró vagyok, pontosan azt jelenti, hogy vezetem és hívom őket az Istentől való szolgálatba. A szolgálatom kezdetén azt gondoltam, hogy a lelkészek látogatása és a kiskörök szervezése egyszerűbben és gyorsabban megy majd. Remélem, Isten ad még időt, hogy pótoljam ezt a hiányosságomat. Ami viszont könnyebben megy, mint előzőleg feltételeztem, az egyházkerületünk intézményhálózatának a működtetése. A munkatársaim sok terhet levesznek rólam, hatalmas odaadással és szakmai hozzáértéssel végzik a munkájukat az oktatási, a szociális és a diakóniai intézményeinkben. A jövőben még inkább szükség lesz a professzionalitásukra és lelkesedésükre, mert nehéz időszak elé néz az ország.

Háború dúl a szomszédunkban, válság és infláció nehezíti a mindennapjainkat. Hogyan hat ez a környezet az egyházkerület működésére? Miként készülnek a következő évekre?

A napokban keressük a választ ezekre a nehéz kérdésekre, hiszen be kell látnunk, hogy a gyülekezeteket fenntartó tagok anyagi helyzete is romlik, ezzel együtt pedig a közösségeink anyagi teherbíró képessége. Másrészről bizonyára nem véletlen Isten próbatétele, megméretünk, hogy tudunk-e hálásak lenni azért, ami van, és képesek vagyunk-e a kevésből is adni. A hitvalló élet ugyanis nem a feleslegből ad, hanem hálából, hiszen semmink nincs, amit ne Istentől kaptunk volna.

Mit tapasztal, mi a Tiszáninneni Egyházkerület erőssége?

Bármennyire furcsa is, a kicsinységében van az erőssége. Megtanultuk, hogy kicsik vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy Isten szemében jelentéktelenek lennénk. Merünk nagyot álmodni, azonban tisztában vagyunk a lehetőségeink és a képességeink határaival. Nem tagadom, olykor fájó látni az elnéptelenedő falvakat és gyülekezeteket. Ilyenkor perlek Istennel: mi lesz ezzel a vidékkel, Uram? De többször előfordult már, hogy Isten megcsípte a kezem, és azt mondta: „Én vagyok a te Istened, és ne kezdj el nekem itt keseregni, hanem lásd meg, hogy mennyi áldás van négy-öt emberben is!”.

Az elnéptelenedő falvak ügye társadalmi kérdés is, az egyházé viszont az, hogyan lehet az utolsó négy-öt református mellett ott lenni.

Egyházunk zsinata éppen arról tárgyal, hogyan tudjuk kialakítani a gondozói és a gondozott gyülekezetek rendszerét, hiszen ezek az aprócska gyülekezetek nem képesek önállóan élni, össze kell fogni őket. Szeretnénk megtalálni, hogyan tudjuk biztosítani számukra a feltételeket. Megoldás lehet összegyűjteni a híveket, és busszal elvinni őket istentiszteletre a környékbeli települések templomaiba. A legfontosabb azonban az, hogy érezzék: fontosak és nincsenek egyedül. Ez lehet a jövő útja.

A gyülekezeteiben él az egyház, de például a határon túl az intézményeknek hatalmas megtartó erejük van a magyar református közösségekben. A tiszáninneni intézményeknek lehet hasonló szerepük?

Azt szokták mondani, hogy az intézmények a gyülekezetek veteményeskertjei. Adja Isten, hogy így legyen, de őszintén szólva jelenleg még nem látom ezt, hiszen az iskoláinkból, óvodáinkból kikerülő gyerekek nem jelennek meg olyan nagy számban a gyülekezetekben, mint ahogyan reméltük. Szeretnénk ezen változtatni, ezért megerősítjük az intézménylelkészi hálózatunkat, és ahol csak lehet, önálló intézményi lelkészeket és lelkészi referenseket is fogunk alkalmazni. Szeretnénk a dolgozóinkat lelkileg is megerősíteni. Egyházkerületünkben csaknem nyolcszáz pedagógus dolgozik, a gyerekekkel együtt oda kell szeretni őket az Istenhez és a gyülekezeteinkhez.

Az országos óvodaprogramban megújuló és épülő óvodáknak is gyülekezet megerősítő szerepet szán?

Hála Istennek, az óvodaprogrammal jól haladunk, tavaly hat óvodát adtunk át. Hatalmas igény mutatkozik a szülők részéről a református óvodákra. Folyamatos a túljelentkezés, nem győzünk új csoportokat indítani. Ez nemcsak a gyerekekről, hanem a családjaikról is szól, hiszen itt tudunk igazán szoros kapcsolatot kialakítani a szülőkkel, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezek a találkozások milyen hatást váltanak ki bennük. Az Isten szeretete megjelenhet egy mosolyban, egy ölelésben is, ezért is elengedhetetlen, hogy jó óvodapedagógusaink legyenek.

Mi lehet a következő másfél év célja, mit szeretne elvégezni?

A szolgáló lelkipásztori közösség megerősítése, hiszen a fogyatkozó településeken még nagyobb az esélye a megfáradásnak, kiégésnek. Folytatni szeretnénk az utcai evangelizációkat, magasabb létszámú egyházi rendezvényeket, hiszen sok pici gyülekezetünk van, és jó lenne, ha éreznék az emberek, hogy nincsenek egyedül, ők egy nagyobb hitvalló közösség részei. A közelmúltban Sárospatakon tartottunk alkalmat, ahová több mint hétszázan látogattak el. A közösség megélése mindenkinek erőt ad a hétköznapokhoz és a terhek elviseléséhez.