„A gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.” (Lk 2,33–35) Lehet úgy élni, hogy az egész élet egyetlen beteljesedésre irányul? Mint Simeon és Anna, a két próféta, akikről nem tudunk többet, s nem is kell többet tudnunk, mint hogy egész életüket a templomban töltötték, várva az időre, amikor karjukban tarthatják a Messiás-gyermeket, „az Úr Krisztusát”, s megáldhatják. Egy-ügyű emberek! Kevés ez, egyetlen ügy egy egész életre? A beteljesedés felől nézve bizonyára nem az, sőt. Egész életet betöltő pillanat kézben tartani a világ üdvözítőjét. És addig? Hosszú éveken keresztül mindennap föl kell menni a templomba, imádságba foglalni az egyetlen szent célt, függetlenül attól, hogy mi zajlik kint: római legionáriusok menetelnek, harsány kereskedők kínálgatnak, vagy a templomi hétköznapok csendje lengi be a szent csarnokokat. Így élni csak az képes, akinek bizonyossága van Isten ígérete felől. Aki benne él az ígéretben, Isten valóságában.
Mi nem vagyunk egy-ügyű emberek. Sok ügyünk van, s ebben a sokban kell eljutnunk újra és újra nekünk is az Egy-hez, s abból kiindulva élni. Nem „valamit” kell mondanunk, hanem a lényegest, az egy szükséges dolgot kell megszólaltatnunk az életünkkel. Simeonnak volt elég ideje és figyelme, hogy megtelve Isten Lelkével eljusson a fenti próféciáig, és azt ki is mondja. Ő már látja, hogy ez a védtelen kisgyermek világokat ítél és szabadít majd meg. Előre látja az édesanya, Mária fájdalmát. Felismeri, hogy mindennek célja van. A küzdelem, az ellentmondás, amelyet Jézus, az igaz Isten és igaz Ember elszenved, nem egyszerűen a gonosz világ szokásos velejárója, hanem lelepleződés. A szív, a belső ember nyilvánul meg, amikor valaki Jézusról, az ő egyetlen ügyéről, az ember szabadításáról megnyilatkozik. Akár mellette, akár ellene. Ez belülről jön. Krisztus mint élő Ige az, aki megmutatja, mi van belül. Az ember, a dolgok, a történések belső mozgatórugóit fedi fel az Ige világossága. Nem tudományos vagy (ál)szakértő elemzés, nem magunk vagy mások gyártotta összeesküvés-elméletek, még csak nem is lélekbúvárok vezetnek el annak megértéséhez, mi történik valójában bennünk és körülöttünk a világban – még ha az igényes szembenézésben segíthetnek is –, hanem akkor ismerünk rá Krisztus igazi arcára, s egyben a saját igazi arcunkra is, ha megharcolunk az Ige üzenetéért. A lelepleződésnek célja van, kegyelmes célja. Akkor látjuk meg magunkat úgy, ahogyan vagyunk, amikor Isten Igéjének világossága felragyogtatja a kegyelmet. Szívünk és életünk elveszett, bűnös állapota miatti „megszomorodásunk” nem a „halálba visz” (vö. 2Kor 7), hanem megtérésre, a szabadító Krisztushoz. Ezért, ha fáj is, amikor bekövetkezik az „elesés”, abban benne van a „felemeltetés” hozzá. Simeon úgy látja a Messiást és az ember életét, hogy amikor a világ szemében a legmélyebbre kerül, akkor van a legközelebb a megváltáshoz. S amikor az ember úgy érzi, a csúcson van, az lehet a bukás előszobája.
„Úgy látni önmagadat a mélységben, mint aki azért van ott, hogy Krisztus felemelje – csak az Ige világosságában lehet. S ráismerni is csak ő segíthet arra, hogy kiváló teljesítményünk, sikeres életünk milyen csapdát állít, hiszen a felfuvalkodottság, az önállítás benyújtja a számlát.”
A templomba felvitt kicsiny Jézusban Simeon már látja a kereszt mélységét és magasságát, felismeri, hogy Krisztus útja értünk vezet lefelé és fel, a magasba. Az áldást mégsem egyedül kapja, hanem együtt a Messiás szüleivel, Máriával és Józseffel. Ez az áldás beemeli őket is a szabadítás történetébe, ahol a fájdalmat és a győzelmet is Isten kezéből vehetik, vehetjük. Simeon az Írásban bátorít minket arra, hogy érdemes és lehet az Egy-ért és az Egy-ből élni. Gyógyító lelepleződésre hív, arra, hogy Krisztus életében, halálában és feltámadásában lássuk az életünk mélységeit és magasságait, s így legyünk részesei Isten szabadító történetének.
A szerző a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.
Cikkeinket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!