A láthatatlan tükörképem

Olyan divatos és jól csengő szó a pasztorálpszichológia, csak nekünk ne legyen rá szükségünk, gondoljuk magunkban. Mi is lenne nehezebb, mint szembenézni azokkal a dolgainkkal, amelyeket jól takargatunk magunk előtt is. Taracköziné Nemes Mónika lelkipásztor, pasztorálpszichológus szobájában a lelkigondozás mélységeit kutattuk.

Taraczkozine_Nemes_Monika_zelenka_attila

„Akkor gyenge, ha nem képes bevallani, hogy szüksége van segítségre, mert ilyenkor megtorpan, nem tud előrehaladni és megoldani a problémáját”

Fotó: Zelenka Attila

Miben különbözik a pszichológia a pasztorálpszichológiától?

Az első bölcseleti, empirikus tudomány, míg a második Isten Igéjét, a gyógyító Logoszt veszi alapul. A pasztorálpszichológus többlete, hogy elsősorban teológusként gondolkodik, a pszichológia felismeréseit pedig segédtudományként alkalmazza.

Mennyire mondható gyengeségnek, ha szükségünk van lelkigondozásra?

Maga Jézus Krisztus jelenti ki: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Ebből kiindulva sokan gondolják azt, hogy aki lelkigondozói segítséget kér vagy pszichológiai támogatást, az gyenge és beteg. Nem ismerek azonban egyetlen olyan embert sem, akinek ne lennének gyengeségei. Mindenkinek szüksége van segítségre, ha bevallja, ha nem. Ézsaiás úgy fogalmaz: „…még a legkiválóbbak is megbotlanak”. A legerősebbek is földre esnek. Vannak kudarcok, hibák, hiányosságok, amelyeket az ember különösen nehéz élethelyzetben ismer fel önmagában. Akkor gyenge, ha nem képes bevallani, hogy szüksége van segítségre, mert ilyenkor megtorpan, nem tud előrehaladni és megoldani a problémáját.

Milyen mértékben függ ez az illető személyiségétől, habitusától, hogy mennyire változtatja meg az ember életét egy ilyen beszélgetés?

Nem mindenki szeret segítséget kérni. Némelyek zárkózottabbak, nem szívesen beszélnek, másrészt bizalmatlanok. Akik túl sok sebet, kritikát kaptak, számtalanszor magukra hagyták őket, vagy akiknél hatástalan volt a korábban elfogadott segítség, azok nem biztos, hogy eljutnak a lelkigondozóig. Mély bizalmi kapcsolatra van szükségük, hogy más előtt megnyissák a lelküket. A segítségkérés azt jelenti: most nem tudom a helyzetemet megoldani, megváltoztatni, nincs hozzá elég erőm, jó ötletem, gondolatom és sokszor akaratom sem. De ha az a picike hajlandóság megvan bennem, hogy segítséget kérjek, és van hozzá bizalmam, akkor attól kezdve fordulhat a helyzetem. Az elmúlt esztendőkben felkapott nevek jelentek meg a szakmában, híressé vált jó lelkigondozók, a régi nagy nevek mellett – mint Pálhegyi Ferenc vagy Gyökössy Endre – a fiatal generációkban is. Mégis azt tapasztalom a szolgálatomban, hogy nélkülözhető a hírnév. Elég, ha megbízhatónak tart a másik. Ha hitelesnek vélnek a hétköznapi élethelyzetekben, akkor mernek hozzám fordulni annak ellenére, hogy nem én vagyok az ország legismertebb pasztorálpszichológusa.

Taracköziné Nemes Mónika a Nagyvarsányi Református Egyházközség beosztott lelkipásztora, pasztorálpszichológus, grafológus, a gyülekezet idősotthonának és minibölcsődéjének vezetője. A Bóbita Lelkigondozó és Gyermekfejlesztő Központ elindítója Munkácson. Lelkészdiplomáját 1997-ben szerezte a Sárospataki Református Teológiai Akadémián, pasztorálpszichológiai képesítést a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen kapott 2003-ban. Férje, Taracközi Gerzson Nagyvarsány megválasztott lelkipásztora. Nyolc gyermek hálás szülei.

Beszélhetünk sikeres és sikertelen lelkigondozásról?

Természetesen, hiszen emberek vagyunk mindketten: a segítségkérő és a lelkigondozó egyaránt. Nélkülözhetetlen a változás szándéka: ha a velem szemben ülő passzív marad a beszélgetésben, hiábavaló a próbálkozásom. Az a bibliai történet, amelyben a Bethesda partján ül a harmincnyolc éve beteg férfi, aki arra vár, hogy felemeljék és odavigyék a vízhez, jól tükrözi a helyzetet. Jézus azt kérdezi tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” Sokszor az akaratot kell előremozdítani a másikban, hogy megváltozzon a hozzáállása a megmásíthatatlan helyzethez. Megesik, hogy túlzottan ragaszkodik a saját elképzeléseihez, gondolatvilágához, megoldási stratégiáihoz, ekkor a továbblépéshez sok időre és beszélgetésre van szüksége. Egyik, segítséget kérő testvérem például így fogalmazott: „Hallottam, amit mondtál, de még nem jutottam el az elfogadásáig.”

Hogyan fogalmazza meg a kérdéseit pasztorálpszichológusként?

A segítő beszélgetés visszatükrözés. Nem arra reagálok, amit mondanak, hanem amit hallok. Nem a velem szemben ülő szavára, hanem annak mögöttes tartalmára válaszolok, annak megértése céljából teszek fel kérdéseket és tükrözöm vissza a hallottakat. Mondatai valós tartalmára irányítom rá a figyelmét. Ehhez nyitottság és Istentől vezetett lelki beállítottság szükséges. Lelki ajándék nélkül nem lehet végezni. A kapcsolatban hárman vagyunk: a segítségkérő, a lelkigondozó és a Szentlélek, aki által megnyílik a másik szava, ehhez jön a sok gyakorlat és a teljes alázat, hogy valóban azt halljam meg, ami a másikat motiválja. Az idős nyugdíjas így panaszkodik: „senkim sincs”, de ezt sokszor éppen a gyermekének vagy annak mondja, aki ápolja, meghallgatja őt. A mondat mögöttes jelentése, hogy hiányzik neki valaki, aki nincs jelen az életében. Őt nevezi senkinek, nem negatív értelemben, hanem a van vagy nincs tekintetében.

A pszichológia nem tudja megválaszolni az ember nagy kérdéseit, a Biblia viszont tele van válaszokkal. Hogyan vélekedik erről a pasztorálpszichológia?

A Carl Rogers-i visszatükröző beszélgetés és a lelkigondozás alaptétele, hogy a másikban rejlő megoldások megtalálásában kell segíteni. Úgy tanultam: „a kulcs benned van”. A probléma az, hogy nem feltétlenül van így. Hiába próbáljuk megkeresni, sok esetben nincs megoldás. Pilinszky jut eszembe: „Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat… A valóságban az élet dolgainak többsége nem oldható meg. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” Muszáj fel- és beismerni, hogy vannak olyan problémák, amelyeket nem tudunk megoldani. Itt nyer teret az isteni kegyelem, a gyógyító Logosz, maga a testté lett Ige, Jézus Krisztus. Van, amikor az Úr nem hajtja végre azt a gyógyító folyamatot, amelyen lelkigondozóként vagy pszichológusként szeretnénk átvezetni a klienst. Nem mindig találunk megoldókulcsot sem. Ne áltassuk magunkat, a legprofibb lelkigondozók és pszichiáterek sem gondolhatják azt, hogy mindenkinek meg lehet oldani a problémáját. A legtöbb esetben krízis-intervenciót hajtunk végre, időnként gyors, mélységeket nem érintő segítséget tudunk nyújtani, apró változást elérni. Az Igazság szabadít meg teljesen, vagy éppen szabadít fel a megváltoztathatatlan elfogadására.

taraczkoine_nemes_Monika_tukor_zelenka_attila

„Az Igazság szabadít meg teljesen, vagy éppen szabadít fel a megváltoztathatatlan elfogadására”

Fotó: Zelenka Attila

Ez úgy hangzik, mintha az Úristen is cserben hagyott volna bennünket.

Soha senkit. Az ézsaiási Ige nemrégiben újra megerősített abban, hogy ami az embernél lehetetlen, Istennél lehetséges. „De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.” Mintha Isten így fogalmazna: Ha elhagynának a teremtett, természetes emberi kapcsolatokban – aminek nem lenne szabad megtörténnie –, ne feledd el, hogy a tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak lerombolt falaid. De ezek nem feltétlenül állnak, védenek meg bennünket, lehet, hogy lerombolták őket. Az isteni titok: nem az akadályainkkal, problémáinkkal, a megmászhatatlan vagy a biztonságot adó véderőműveinkkel, kőfalainkkal vésett be a tenyerébe, hanem védtelenségünkben. Összetört, magára hagyott emberi lelkek vesznek körül, de ezek az Isten tenyerébe vésettek be. Nem a pasztorálpszichológus a védőfal, s azt nem is a lelkigondozó segít újraépíteni. Lehet, hogy sohasem fog helyreállni, de Isten akkor sem feledkezik meg az emberről. Ez a legszebb evangélium, amelyet mondhatok. Lehet, hogy megfeledkezem egy megbeszélt időpontról, vagy nem vagyok elég felkészült a segítségnyújtáshoz, megeshet, hogy elértem a tudásom, kompetenciám határához, de Isten akkor sem feledkezik meg róla.

Mikor változik át ennek a tudata valamiféle érzelemmé, például hogy biztonságban érzi magát az ember?

Ez már hit, és a hit nem érzelem, hanem tudatos döntés, bizalom abban, hogy van valaki, akit bár nem látok, de létezik. Sok ember döbben rá a bűneire, amelyek Krisztusban meg vannak bocsátva, mégsem tud bízni Istenben, nem látja a problémáira a megoldást. Viszont amikor meghallja a „rólad akkor sem…” evangéliumát, sok esetben megerősödik a hite, helyreáll az Úrba vetett bizalma és stabilizálódik a személye. Ebből a bizalomból ered a legtisztább, legmélyebb érzelem az Alkotó iránt: a szeretet.

Mennyi időre van szükség, hogy túljusson a válságán a segítségkérő?

Egyénenként változó. Némelyeknek elég egy jelentős beszélgetés a továbblépéshez. Másoknak nyolc-tíz ülésre is szüksége van, személytől függ, de nem lehet erőltetni. Akadnak, akik félúton egyszerűen „kiszállnak a hajóból”. Attól is függ, mennyi energiája van végigjárni az utat. Másokat havonta, háromhavonta vagy évente követek.

Taraczkozine_Nemes_Monika_ima_zelenka_attila

„…amikor meghallja a »rólad akkor sem…« evangéliumát, sok esetben megerősödik a hite, helyreáll az Úrba vetett bizalma és stabilizálódik a személye”

Mi segít abban, hogy ne érintse meg a sok hallott nehézség? Elég hozzá a bemosakodás, kimosakodás?

Aki lelkigondozóként végzi a munkáját, az valószínűleg ezt végigcsinálja, de nekem nincs mindig rá lehetőségem. Megtanultam nem mások történeteinek fájdalmában élni az életemet. Viszont fontos, hogy imádsággal zárjam a beszélgetéseket. Ebben teszem le és adom át Istennek a hallottakat. Sokat segít, hogy még mindig vannak kisgyermekeim, a legkisebb négyéves. Ha számonkér a lelkigondozói beszélgetés után, hogy mikor sütöm már meg a palacsintát, akkor nincs mese, vissza kell térnem az élet egészségébe. A gyermekeim és a hétköznapok tanítottak meg mentálisan is bezárni a lelkigondozói szoba ajtaját magam mögött.

A gyermeksegítő beszélgetések különböznek a felnőttekétől?

A kicsik a legtöbb esetben a családot tükrözik vissza. A lelkigondozói gyakorlatban a leggyengébb láncszemként tartjuk nyilván őket. A gyerekek sokszor azért sérülnek és igénylik a segítségünket, mert otthon, a családjuk küzd kisebb vagy nagyobb problémával, amely rajtuk csapódik le. A Bóbita Lelkigondozó és Gyermekfejlesztő Központban szolgálva jöttem rá, hogy elsősorban nem a kicsiket, hanem a szülőket kell lelkigondoznom, azaz együtt a családot. Pasztorálpszichológusként rendszerben gondolkodom. Fontos tisztázni a szülőkkel, hogy nem „szervizelem” a gyereket, nem autó, hogy beadja, és én megjavítom. Először mindig az édesanyával és édesapával beszélgetek. Sokszor már ennyiből fény derül arra, milyen változásokra lesz szükség otthon, belátják, hogy olyan problémáról van szó, amelyről eddig is tudtak, csak nem mertek vele szembenézni. A lelkigondozás folyamatában nem csak a gyermeknek, nekik is részt kell venniük.

Valóban használ ez?

Ha a szülő hajlandó tisztán látni, beszélni a problémáról és levetni a bűntudatát, képes lesz arra, hogy változtasson, igen. A legtöbb esetben azért nem lehet a gyerekeknél elősegíteni a fejlődést, mert odahaza ugyanazok a történések fogadják. Ha egy szülő képes levenni a szeméről a hályogot, elfogadni, hogy nem kritizáljuk, amikor négyszemközt beszélgetünk róla a kicsivel, és nem rosszabb, mint bárki más, ha engedi, hogy felismerjük a család hibás működési folyamatait, akkor érhetünk el eredményt. Gyógyulhat, helyreállhat a gyermeke élete is. Ehhez elengedhetetlen a közreműködésük. Nélkülük nem megy.