A lelkipásztorok felé is nyitni kell

Melyek azok a feladatok, amelyeket célul tűzött ki ebben a tisztségben?

A Doktorok Kollégiumának mint tudományos testületnek a felépítéséből következik, hogy abban a tulajdonképpeni munkát az egyes szekciók végzik. Az elnökség, tehát az elnök és a főtitkár a keretet biztosítja ehhez a munkához, és a szekcióelnökökkel, titkárokkal karöltve koordinálja, segíti, adminisztrálja az egyes szekciókban folyó munkát. A kollégium mindig feladatának tekintette, hogy egyházunk tudományos munkáját összefogó szervezetként szakmai véleményt mondjon azokban a teológiai és társadalmi kérdésekben, amelyek a magyar vagy az európai reformátusságot, illetve a tágabb értelemben vett ökumenét érintik. Ilyen átfogó, fontos témának tartom például az úrvacsoráról, illetve az eucharisztiáról szóló dialógust, nem csupán a budapesti eucharisztikus kongresszus miatt. Ez elsősorban azt jelenti, hogy komolyan vesszük a dialógus során eddig elért eredményeket, másrészt át kell gondolnunk, hogy miként léphetünk tovább ebben az egész keresztyénséget megosztó kérdéskörben, de ugyanilyen megosztók lehetnek korunk etikai, bioetikai kérdései is.

Belelátva a Doktorok Kollégiumának eddigi munkájába vannak-e már újításra vonatkozó ötletei?

Három irányban szeretnénk nyitni és még tudatosabbá tenni a kollégium munkáját. Először is lelkipásztoraink iránt van kötelezettségünk. Ők eddig is részt vehettek az egyes szekciók munkájában, most azonban szeretnénk az egyes tagozatokat arra buzdítani, hogy az egyházmegyékben kihelyezett tudományos üléseket tartva keressék a lelkipásztorokkal való találkozás lehetőségét. Másrészt szeretnénk az egyes teológiai tudományágak jelenlegi állásáról használható, rövid összefoglalásokat készíteni számukra, illetve minden érdeklődő részére. Emellett kötelezettségünk van a Zsinat tanítói munkájának segítése terén is. Jelenleg éppen a teremtési rend és a nemi identitás kérdésében kéri tőlünk a Zsinat a megfelelő teológiai háttéranyag kidolgozását. Végül megpróbálunk nyitni a külföld felé is azzal, hogy a legfontosabb teológiai munkáinkat angol vagy más európai nyelven is megjelentetjük.

Szokták mondani, hogy „az tanít jól, aki jól tud különbséget tenni”.

A megkülönböztetés, a distinkció módszerét a klasszikus görög filozófiai hagyományból vette át a középkori skolasztika. A skolasztikus tudósok, persze, még hitték, hogy a világbeli dolgok belső, harmonikus rendje a teremtő Isten bölcsességére vezethető vissza. Ezt a belső rendet volt hivatva kifejteni a tudományos vita, ahol a vitapartnereknek valóban jól kellett „disztingválniuk”. Korunk bizonyos szellemi áramlatai viszont tagadják az emberi viszonyok természetes, Isten által adott rendjét, és Isten helyébe lépve, kizárólagos értelemben kívánják azt meghatározni mint „társadalmi konstrukciót”. Veszélyeztetve látom manapság a valós párbeszéd, a tudományos vita lehetőségét, tisztaságát, mivel sok esetben politikai-gazdasági érdekek állnak a háttérben. Annál inkább fontos feladatunk, hogy az egyházban a bibliai realitás talaján állva végezzük munkánkat.

A kisebbségben élő magyarság helyzetének, a magyarság összetartozásának kutatási témája kissé háttérbe szorult, holott az egyház részéről az egyéb támogatás erősödni látszik. Hiányoznak a határon túli doktorok?

Ha a keresztyén teológia az anyaszentegyház részének tekinti önmagát, akkor a közös bizonyságtétel érdekében mindig a teljesség, az egész összefüggésében kell gondolkodnia. Ez azt jelenti, hogy a Kárpát-medence részeinek reformátussága csak együtt, egymást erősítve lehet teljes egész. Istennek hála, a Kárpát-medencei református teológiai fakultások és akadémiák tanárai a rendszerváltástól kezdődően, a külső körülményektől immár nem gátolva, a legnagyobb egyetértésben dolgoznak együtt. Ennek a tudományos „együtt munkálkodásnak” az egyik legfontosabb terepe éppen a Doktorok Kollégiuma, ahol ismételten megtapasztaljuk a határon túlról érkező testvéreink gazdagító jelenlétét. Ennek ellenére a kisebbségi lét vizsgálatában valóban lehetnek hiányosságaink. Bár a trianoni békediktátum századik évfordulója újra az elszakított területek felé terelte a figyelmet, ez a kérdés valószínűleg még több kutatást igényel. A kulturális emlékezetben rögzült történelmi események ugyanis nem csupán puszta történeti tények, hanem egyúttal identitásképző emlékezések is. Viszont éppen ez teszi értékelésüket sokszor összetetté.

Ön szerint mi a reformátusság megmaradásának záloga ma?

A keresztyén egyház az első ezer évében missziói egyház volt, így lettünk az első évezred végén mi, magyarok is keresztyénné. A második évezredben az egyház kiépítette a maga tudományos alapjait, Aquinói Tamástól Karl Barthig. A harmadik évezred valószínűleg az evangélizáció korszaka lesz, mivel érezhetően egyre több ember tud egyre kevesebbet az evangéliumról. Veszélyes a kontúrnélküli közösség, nem szabad azzá válnunk. Meg kell tanulnunk a Szentírás világában élni, és el kell sajátítanunk a hit nyelvét, grammatikáját, hogy egymást értő közösségként élhessünk a Krisztus anyaszentegyházában. Krisztus Urunk az anyaszentegyházát, ígérete szerint, a világ végezetéig megtartja. A mi hitünk pedig az, hogy az ő anyaszentegyházának élő tagjai vagyunk, és örökké azok is maradunk.