A lelkünk vajon épült-e?

Átadták a Ráday Házat, a budapesti Ráday utcában található református kollégiumnak, a megújult dunamelléki püspöki székháznak és a dunamelléki lelkészképzésnek otthont adó épületegyüttest. A hálaadó istentiszteleten Bogárdi Szabó István korábbi püspök prédikált, Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke köszöntötte a híveket, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott.

raday_haz_atado_borito.jpg

Fotó: Bazánth Ivola

Az átadóünnepség hálaadó istentisztelettel kezdődött október 1-jén, szombaton délelőtt. Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök igehirdetésében idézte fel azt a pillanatot, amikor 2019 januárjában, a tűz másnapján Veres Sándor dunamelléki főgondnokkal a leégett kollégium udvarán állva tudták, önáltatás lenne, hogy bármi megmenthető az épületből, és egymásnak sem merték feltenni a kérdést, hogy miből építik azt újjá. Nem sokkal ezután Orbán Viktor miniszterelnök egy kormos ablakon kihajolva ígéretet tett arra, hogy a kormány segítséget nyújt.

Még aznap délután a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) szenátusa válságülést tartott, hogy az otthon nélkül maradt diákok sorsáról döntsenek. Mire az akkori püspök átért a megbeszélésre, tucatnyi telefonhívást fogadott, más egyetemek rektorai, testvéregyházak hívták és ajánlották fel segítségüket a szállás nélkül maradt diákoknak. A következő hétre pedig, amikor a diákok számba vehették, mi mindenük pusztult el, már annyi adomány érkezett szerte a világból, hogy az többszörösen pótolta az elveszett tárgyakat, számolt be a püspök, majd hozzátette: – Mintha a kenyérszaporítás csodáját éltük volna meg.

Bogárdi Szabó István megemlékezett arról is, hogy 2019 elején épp megkezdte volna a készülődést a püspöki szolgálat átadására. – Amikor egy lelkipásztor a nyugdíjba vonulásra készül, akkor mindent elrendez a következő lelkész számára, felújítja, amit lehet, meggyőzi a presbitériumot az új lelkészt illetően – sorolta. Megjegyezte, hogy így van ez valahogy az egyházkormányzattal. Úgy érezte, rendezett anyagi viszonyokat, felújított épületeket és stabil lelkiséget hagy maga után. – A tűz napján azonban egyetlen este alatt elégett az öndicséret összes cikornyás himnusza – mondta. Az önmagának feltett kérdésre pedig, hogy miért vette el tőle ezt Isten, azt a választ adta: azért, hogy egyedül a kegyelem maradjon az életében, amire támaszkodhat. „Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el” – idézte Bogárdi Szabó István a napi Igét Pál korinthusbeliekhez írott leveléből, hozzátéve, azóta ez lett mindennapi Igéje.

A lelkünk vajon épült-e?

balog.jpg

Fotó: Bazánth Ivola

Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt, hogy nagyon sok minden elégett a tűzben, odalett egy ember élete is, és „mélyen, csöndben, kitartóan kellett imádkozni”, hogy Isten a pusztulásban és a tanácstalanságban is megmutassa „a gonoszt jóra fordító szeretetének erejét”. Kiemelte: elsősorban Istennek kell megköszönni, hogy építkezhettek, de nem szabad megfeledkezni a gyülekezetek és a kormány segítségéről sem. Hangsúlyozta, hogy Isten kegyelmének köszönhetően olyan időszakban építhette újjá az egyház a régi intézményét a Ráday Házzá, amikor „országunk, nemzetünk és benne egyházunk a gyarapodás éveit élte”. – Templomok, óvodák, iskolák, parókiák épültek. A lelkünk épült-e? – tette fel a kérdést. Az egyház az elmúlt időszakban gyarapodott épületekben, a szolgálat lehetőségeiben, de „lélekben gyarapodtunk-e”, az a 150 ezer diák az iskoláinkban és a hitoktatásban épült-e? – firtatta a püspök, aki szerint ez most fog eldőlni: ma, holnap, holnapután, és most lesz nyilvánvalóvá, hogy milyen választ ad az egyház a „ránk váró hét szűk esztendőre” és a világ zűrzavarára. – Ha valóban lelki választ akarunk adni, akkor a nélkülözésben sem felejtjük el a hálát. A hálát azért, hogy volt gyarapodás, és hogy az abból gyűjtött erőt használhatjuk akkor, amikor kevesebb van – fogalmazott az egyházi vezető, aki a lelki választ illetően kiemelte, hogy a terheket „együtt kell hordoznunk”. – A közösségek erejükhöz mérten vállaljanak részt a terhek hordozásában, akinek több jutott, az pedig vállaljon többet a közösségért – nyomatékosított.

Végül felszólította a híveket, hogy együtt keressék Isten akaratát. – Imádkozzunk és gondolkozzunk, mert a gondolkodó keresztyének egyháza akarunk lenni, keressük együtt, hogy mit üzen Isten ebben a kizökkent időben, hiszen az egyház dolga a valóság keresztyén olvasatának továbbítása a világ felé – zárta gondolatait Balog Zoltán.

Református lelkészek nemzedékeit adta hazánknak a Ráday Kollégium

orban.jpg

Fotó: Bazánth Ivola

Az ünnepi alkalmon beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is. A kormányfő kiemelte, hogy ahol nagy a szükség, közel a segítség, és ez így volt azon a szörnyű napon is, amikor bejárták a Ráday Kollégium kiégett folyosóit. De már akkor ott volt a remény is, mert a tragédia másnapján azonnal megindult az adakozás, és alig telt el pár nap, több millió forint gyűlt össze a munkálatokra és a kollégisták megsegítésére – idézte fel.

A miniszterelnök szerint a cél, amelyet a reformátorok adtak, „nemcsak a hitben, hanem a magyarságunkban való megmaradás parancsa is”. – Ezért nem volt kérdés, hogy az állam, illetve a kormány a magyar reformátusok mellé áll a bajban, hiszen ezért nemzeti a kormány. Több ez, mint kötelesség, inkább törlesztés, mert sok mindent kaptak a kollégiumtól, mióta megnyitotta a kapuit – emlékeztetett, majd megjegyezte: – Az ősök tekintete megmér bennünket, azokat is, akik az ország vezetésére és megvédésére kaptak felhatalmazást.

Kijelentette, hogy ami a Ráday Kollégiumban történt, az a nemzet javára vált. – Református lelkészek nemzedékei indultak el innen, szolgálták becsülettel Magyarországot, vitték magukkal hitüket, tudásukat, önérzetüket és magyar mivoltukat, elfogadták a nehéz próbatételt, és Isten csodát tett általuk – fogalmazott.

Leszögezte, hogy arra a megújuló erőre, amely a református identitás lényegét jelenti, ma legalább akkora szükség van, mint a második világégés vagy a kommunista rendszer bukása után volt. A mostani próbatételek, mint például a háború, az éhínség és a járványok szerinte ugyanis megkövetelik ezt. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy bár a nehézségek most igencsak nagyok, de ahol az ember ereje elfogy, ott „mindig kipótolja azt a kegyelem”.

Az istentisztelet után az épület szalagját Novák Katalin köztársasági elnök, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, dunamelléki jogtanácsos, Balog Zoltán püspök és Veres Sándor dunamelléki főgondnok vágta át.