A Farkasréti temető főbejáratától nem messze, egy új emlékmű hív egy pillanatnyi megállásra mindenkit, aki valaha veszteséget élt át. A meg nem született gyermekek emlékére állított alkotás nem csupán kő és márvány – sokkal inkább lelki gyógyulás, megbékélés, a hit és a feldolgozás szimbóluma. Az emlékmű üzenetéről és a kezdeményezés hátteréről Takács Ferenc újságíróval, önkéntes református misszionáriussal, valamint Csávás Imrével, a Magyar Keresztény Misszió Alapítvány elnökével beszélgettünk.
Az emlékmű története jóval korábban kezdődött. Egészen pontosan akkor, amikor a Magyar Keresztény Misszió Alapítvány az elmúlt években tizenöt kórházban helyezett el kisebb emléktáblákat, hogy a kórházak is együttérzésüket fejezhessék ki azon családok felé, akik elveszítették a gyermeküket. Ezek körül lassan egyre többen gyújtottak mécsest, vittek virágot – még azok is, akik korábban talán nem mertek vagy nem tudtak nyíltan gyászolni. Ez a spontán, őszinte reakció inspirálta a szervezőket arra, hogy ne csupán emléktáblák szülessenek, hanem egy valódi, közösségi emlékhely is. A szobor terveit Gondos András kőfaragómester készítette, aki korábban már több emléktáblát is alkotott az alapítványnak. A most felavatott emlékmű fehér márványból készült, két egymás felé hajló szülőt formál, akik védelmezően ölelik körül a középen álló emléktáblát. A szobor formája törődést, szeretetet és együttérzést sugároz, csendes méltósággal.
A projektben közreműködött az állam, egyházi és civil szervezetek, illetve a magyarországi református közösség is fontos szerepet vállalt, közel hétszázezer forinttal támogatta az ügyet. A kezdeményezés egyik alapelve, hogy a gyász nem csupán a múltról szól. – Ne utasítsák el az anyák a gondolatot csak azért, mert az túl fájdalmas, hanem legyen ez egy találkozás magukkal, az emlékkel és akár Istennel is – fogalmazott Csávás Imre, a Magyar Keresztény Misszió Alapítvány elnöke. Egy különösen megrendítő történetet is megosztott: egy édesanya, aki hosszú évekig képtelen volt szembenézni a veszteségével, végül egy kórházi beszélgetés során mondta el, hogy a kislánya egyszer azt mondta: „Egy szép fehér ruhás nénivel beszélgettem, ő fog rám vigyázni, s üzeni, hogy az öcsike nagyon jól van”. Ez az élmény segítette őt a feldolgozás útjára lépni.
Csávás Imre
Az emlékművet Takács Ferenc református misszionárius avatta fel, aki személyesen is érintett a témában. Elmondta, hogy az emlékmű célja nem a bűntudat erősítése, hanem éppen ellenkezőleg, a gyógyulás lehetőségének felmutatása. – Sok ember évtizedekkel később sem dolgozza fel ezeket a traumákat. Egy ilyen hely segít abban, hogy ne kelljen egyedül hordozni ezt a terhet – hangsúlyozta.
A megemlékezés után többen is virágot, gyertyát helyeztek el az emlékműnél. Azóta folyamatosan megjelennek ezek a csendes jelek, bizonyítva, hogy sokaknak ez nem egy lezárt történet, hanem egy életen át hordozott emlék. A kezdeményezés túlmutat a határokon: Londonból is érkezett visszajelzés néhány nappal az avatás után.
Takács Ferenc
Takács Ferenc és Csávás Imre egyetértenek abban, hogy az emlékmű nem a halál kultuszát, hanem az élet tiszteletét és a lelki feloldozást hirdeti. A cél nem az, hogy az emlékezés fájjon, hanem hogy segítsen túllenni a veszteségen. A keresztyén hit szerint az élet Isten ajándéka, a megbocsátás pedig Istentől ered – ezt az üzenetet hordozza ez az emlékmű, kőbe vésve, minden szívhez szólva – hívták fel a figyelmet.
A szobor nem beszél, mégis, szavak nélkül is, mond valamit. Egy halk, mélyen jelen lévő üzenetet arról, hogy ezek az életek igenis számítanak. Hogy van helye a gyásznak, a bűnbánatnak és a reménynek is. Hogy lehet újrakezdeni – nem felejtve, hanem megbékélve.