A mi reménységünk a második advent

„A keresztyénség legnagyobb kincse, hogy van jövője, mert Isten ígért jövendőt. Egyedül nekünk van érvényes jövőképünk, amelyet Isten részletesen megrajzolt nekünk” – írja Pocsaji Miklós, az Albertfalva-Kelenvölgyi Református Egyházközség lelkipásztora a Reformátusok Lapjában.

második_advent

Illusztráció

Fotó: Pixabay

A naptár szerinti advent a karácsony ünnepét bevezető készülődés időszaka, amely nekünk, reformátusoknak egyszerre szent és nagyon kedves visszatérő ünnepi várakozásunk. Az adventet még a világ is ünnepli a maga módján, bár már nem ismerve az eredeti jelentését. A templomban istentiszteleteink a várakozás jegyében telnek, koszorút készítünk, gyertyáit meggyújtjuk hétről hétre, és egyre nagyobb lesz a fénye, ahogy közeledünk a karácsonyhoz.

De ennyi az advent? Évről évre visszatérő ünneplés? Emlékezés az eljövetelre? Kétségtelenül szép, kedves és szeretjük. De az advent legfontosabb üzenete nem a jelen, még csak nem is az emlékezés az első adventre és eljövetelre, hanem Krisztus visszatérése és vele az Isten országa eljövetele! A vágy – amelyet Jézus Krisztus a szívünkbe plántált – az, hogy ő visszatér. Advent egyszerre múlt, jelen és jövendő! Így mondja a feltámadott Krisztus a mennyben Jánosnak: „Én vagyok (…), aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” (Jel 1,8)

Krisztusra várás, ő, aki van – velünk van.

Mitől lesz az advent igazán advent? Ettől, hogy az ő személyével leszünk kapcsolatban lélekben, személyesen és a közösségben, a gyülekezetben is. A szokások és hagyományok ezt hivatottak erősíteni. De már nincsenek békeidők, hanem háború van, így csak gyertyagyújtásról és várakozásról beszélni – luxus. Az életünk épp változóban, és azért lehetünk hálásak, hogy csak ennyire! Egyelőre. Az egykor volt keresztyén civilizáció, „a Nyugat” az egyetlen olyan civilizáció a földön, amely szembefordult önnön vallásával. És tegyük hozzá: a mi hitünkkel. Naponta olvashatunk olyan híreket, amelyekben megjelenik e szembefordulás, de ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Békés várakozás helyett ma harcos várakozás lett az osztályrészünk. Mitől van ma a harc?

Én vagyok, aki volt…

Krisztus eljött, tanított, gyógyított, a kereszten meghalt értünk, feltámadott, és felment az Atyához. Mindez nem szép vallásos történet, hanem mindent megváltoztató hír, az evangélium. Ettől van harc ma, hogy nem ezt mondják „a” szeretetnek, hanem valami mást. Ellentétpárok: elfogadás és kirekesztés, love is love és gyűlölködés, és még ezer szlogen, amelyek átalakítják a gondolkodást és érzületet, méghozzá tömeges szinten. Az „eltörléskultúra” (cancel culture) egyre inkább kiterjed a keresztyénségre, ünnepeire, hagyományaira, megjelenésére a társadalmi közegben.

Ha az emlékét is igyekeznek azonban kivenni a tömegek elméjéből, érzésvilágából, azért ami megtörtént – bizony eltörölhetetlen. Krisztus eljövetele (karácsony), kereszthalála (nagypéntek), feltámadása (húsvét) és mennybemenetele. Micsoda isteni bölcsesség! A kereszt megtörtént, és utána azonnal múlttá lett, így hozzáférhetetlenül fennáll, úgy, hogy nem lehet eltörölni sem tényét, sem érvényét! Feladatunk: emlékezni és emlékeztetni! Az advent ma nem csak szokás, hagyomány (akár szent), ma harcos hittel – lelki módon kell emlékezni, emlékeztetni a konkurens feledtetéssel szemben.

Én vagyok az eljövendő, a Mindenható!

Az advent leginkább ez, a jövő emlékezete! Emlékezni, észben tartani a mindent betöltő reményt, hogy Jézus Krisztus vissza fog térni, és az lesz a második advent – üdvösségünk – beteljesedése. Óriási félreértés, hogy a keresztyénség a hagyományokat őrzi, vagy a múltat hordozza a jelenben. A keresztyénség legnagyobb kincse, hogy van jövője, mert Isten ígért jövendőt. Egyedül nekünk van érvényes jövőképünk, amelyet Isten részletesen megrajzolt nekünk, és tette ezt azért, hogy tudhassuk, és amit tudhatunk, hihessük és hirdethessük. Ismerjük? Reméljük képét és igazát? Mert az advent leginkább a visszatérő Krisztusra várás. Ennek hite, reménye. Jövőbe tekintő várakozás, amint az Írás legvégén olvashatjuk: „Jövel, Uram Jézus!

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!