A Gerenday család reformátusságát nemegyszer nagyvonalú jótékonykodással is bizonyította. A Dunamelléki Református Egyházkerület részére 1861-ben a Rádayak könyvtárának a megvásárlásában nyújtott segítséget, bátyjával pedig ösztöndíjat hozott létre a pesti teológia vidéki hallgatóinak támogatására. Gerenday Antal több egyházi tisztséget is vállalt: a Pesti Református Egyházközségnek presbitere, a lábatlani gyülekezetnek tiszteletbeli főgondnoka volt.
A sikeres üzletember halála után Béla fia, majd unokája, ifjabb Antal vette át a vállalkozás irányítását, egészen annak a második világháborút követő államosításáig. A Gerendayak majd százéves kőfaragói tevékenysége során műhelyeiből megannyi – nem csak református – nagyság síremléke mellett például számos Kossuth-szobor is kikerült, de a gályarabok debreceni emlékoszlopa is az ő alkotásuk.
Itt „lakik" most Vörösmarty Mihály
A Nemzeti Sírkert Fiumei úti főbejáratán belépve mindjárt jobbra fordulunk. Az őszi színekbe öltözött hársfák sora alatt követjük a kerítés és a neki támaszkodó sírok vonalát. Ezek a 19. század közepén megnyitott temető legrégebbi nyughelyei: az egykori Pest magyar, német és szláv ajkú polgárai fekszenek itt. Azoknak a családoknak a tagjai, akik lerakták a főváros világvárossá válásának az alapjait. „Ezért is szomorú, hogy ilyen méltatlan állapotban vannak ezek a sírok" – jegyzi meg Millisits Máté a porló kövek láttán.
A düledező emlékek sorából azonban hamarosan kitűnik egy olyan, amelyik kiváló állapotban van. Bár a katolikus felekezetű Vörösmarty Mihály nyugszik benne (1800–1855), református vonatkozása, hogy Gerendayék készítették. Ez volt az első, szimbolikus értékkel bíró megrendelésük, és amikor a makettjét bemutatták az 1862-es londoni világkiállításon, a ‛48-as emigráns magyaroknak nagy örömet szereztek vele. A Szózat szerzőjének a temetése itthon is felért egy tüntetéssel: több tízezren kísérték utolsó útjára a költőt, a passzív ellenállás részeként ezzel is tiltakozva a Bach-korszak elnyomó politikája ellen.
Gerenday Antal alkotása két részből áll: egy, a római kort idéző tumbából, azaz egy koporsó alakú sírkőből, amit öntöttvas rács vesz körbe, valamint egy, a temetőfalra állított kőtábla, rajta egykereszttel, az elhunyt nevével és életének évszámaival. A kőtábla csúcsán a temetőkerítés fölé nyúló lant utal Vörösmarty Mihály mesterségére.
Arany estéje
Néhány lépésnyire Vörösmartytól, utunk bal oldalán egy kereszteződésnél kialakított kis téren a korszak nagy református poétájával, Arany Jánossal (1817–1882) találkozunk. Bár az ő síremléke most kakukktojás, hiszen nem Gerendayék készítették, mégis megállunk itt kicsit, hogy a százharminc évvel ezelőtt elhunyt költőre emlékezzünk.
Későbbi, így az előbbinél ünnepélyesebb, az ókori temetkezési hagyományt idéző síremlék Aranyé. Kő- és márványtalapzatán egy oroszlánlábakon álló bronzkoporsón az elhunyt neve olvasható, tetején egy bronzból készült, hervadhatatlan koszorúval és pálmaágakkal. Arra az esetre helyezték el ezeket itt, ha a hálátlan utókor megfeledkezne nagyjairól, és elmulasztaná virággal díszíteni a sírjukat. „Örömmel látjuk, hogy erről jelen esetben szó sincs, hiszen – Vörösmartyéhoz hasonlóan – friss virágok vannak a Toldi szerzőjének sírján is" – teszi hozzá megnyugodva útikalauzunk.
A sírral tehát nincs baj, annál inkább a méltatlan környezetével: közvetlen közelében ugyanis a munkásmozgalmi panteon szocreál emlékfala hirdeti, hogy akiket ide temettek, „a kommunizmusért és a népért éltek". Csúnya seb ez a temető történetében. A múlt század második felében a kádári diktatúra apparátusa számára tartották fönn a sírkertet, mások nem temetkezhettek ide, és számos régi sírt elpusztítottak, jobb, de ritkább esetben áthelyeztek azért, hogy a rendszer kiváltságosai Batthyány, Deák és Kossuth közelébe temetkezhessenek.
A református 19. század
A haza bölcse, Deák Ferenc mauzóleuma felé indulunk. Az oda vezető platánsorra érve egy újabb Gerenday-síremlék vár minket. Szász Károly (1829–1905) dunamelléki püspök nyugszik az egyszerű, fekete gránitból faragott obeliszk alatt. Az ő és felesége nevén, valamint az életüket közrefogó évszámokon kívül csak a sírkőgyár névjegye és két, az elhunytak számára nyilván kedves bibliai ige olvasható rajta (Jn 11,25 és 2Tim 4,7). Megkapó ez a visszafogottság, ha arra gondolunk, a korszak milyen jelentős személyiségről van szó személyében: a gyorsan fejlődő Budapesten a belmisszió, az új gyülekezetek alapításának támogatója volt, és kiváló műfordító, amiért a Magyar Tudományos Akadémia is a tagjai közé választotta. Sírja sajnos javításra szorul, mert a kövek között a földmozgások miatt mára jelentős rés támadt.
Valamivel odébb találjuk a korszak másik neves alakjának, Ballagi Mór (1815–1891) teológusnak a fekete, csak az elhunyt nevét, évszámait és egyik sarkában a Gerenday és fia-márkajelzést feltüntető obeliszkjét. „A liberális teológiai gondolkodás jeles képviselőjét életében sokan támadták kétség kívül merész nézetei miatt, ám meg kell említeni, hogy kortársai mellett ő is sokat tett a 19. századi Budapest református életének felvirágoztatásáért" – hangsúlyozza Millisits Máté, és példákat is említ: kortársaival a magyar teológiai gondolkodásújrateremtője, a pesti teológia egyik alapítója, műfordító, nyelvész és szótáríró volt.
Pár lépésre innét ugyancsak egy neves 19. századi püspök, Török Pál (1808–1883) Gerenday-féle fehér obeliszkje áll. Feliratából kiderül, ki volt ő, mikor élt, és hogy élete párja is itt nyugszik. A hátoldalán pedig ez áll: „Felejthetetlen lelkészének a pesti református egyház." A lelkipásztor a nemzeti gondolat szószólója és a ‛48–49-es események támogatója volt, részt vett az első protestáns hetilap, a pesti teológia és a pesti református gimnázium elindításában, de a nevéhez köthető a Ráday-könyvtár megvásárlása is. A sírgondozás szép példáját állítva mások elé az emlékhely kiváló állapotban van. Néhány éve történt felújítása ugyanis a lónyays öregdiákok, a Kálvin téri gyülekezet, a Dunamelléki Egyházkerület és a leszármazottak összefogásában valósult meg.
Kiss Sándor
Megjelent a Reformátusok Lapja 45. számában
Fotók: Sereg Krisztián