Akárcsak a művészek, a lelkészek is a lélek hangszerén játszanak, kettejük között pedig talán több is a hasonlóság, mint azt elsőre gondolnánk. Sorozatunkban lelkipásztorainkat kérdezzük művészeti élményeikről, szokásaikról, tevékenységeikről, számukra kedves alkotókról, általában a művészetekhez való viszonyukról. Bölcsföldi András portréja.
Lejegyezte Hámori Márton.
Korai bevésődés
Seregélyesen nőttem fel, édesapám ott volt lelkipásztor, édesanyám magyar–történelem szakos tanár, egyidőben a falu könyvtárosa is. A községben csak mozi és kultúrház volt, ám a szüleim nem maradtak ki semmiből. Eljártak Székesfehérvárra koncertekre, színházba (ezalatt gyakran én voltam a könyvtáros), és amikor el tudtak utazni egy-egy csoportos külföldi kirándulásra, beszámoltak az ottani művészeti élményeikről.
Középiskolásként már önállóan éltem meg a művészet színes palettáját Székesfehérváron: diákbérletünk volt, a barátommal elhívtunk két lányt, és színházi előadásokra, filmklubba, kiállításokra jártunk. Teológuskoromban pedig színházszervező voltam, szinte minden fontos darabot láttam a rendszerváltozás idején. Később feleségemmel magunk szerveztünk tanulmányi kirándulásokat, Európa jelentős művészeti helyeit kerestük fel, számos nagy galériában és művészettörténeti helyszínen jártunk. Egyszer Párizs és a katedrálisok elnevezéssel szerveztünk tanulmányutat, tizenkét francia katedrálist kerestünk fel. Olyan egyedülálló templomokat is megnéztünk, mint a metzi és a reimsi katedrális (a Chagall-féle üvegablakokkal), vagy az addig csak művészettörténet-tankönyvekből ismert ronchamp-i templom.
Bölcsföldi András harminckét éve lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának spirituálisa, azaz a teológushallgatók lelkésze. A lelkigondozás, a lelki élet szervezése, a gyülekezetekkel való kapcsolattartás mellett a kollégiumban filmklubot és olvasókört alapított. A Ráday-estek szervezője. Alkotóként egyik művészeti ágban sem érintett, de a művészetek követének szívesen nevezi magát.
Istentiszteleti közösségben, művészekkel
Több mint húsz évvel ezelőtt bekapcsolódtunk a Művészetek Völgye programjaiba, kiállításokat szerveztünk az öcsi és taliándörögdi református templomba, sok együttest, előadót és művészt hívtunk meg ezekre a napokra. Benne éltünk a völgy vérkeringésében, a református udvar mindig szeretettel és sok művészeti-lelki élménnyel fogadta látogatóit.
Különösen nagy élmény volt a Kaláka-udvar által szervezett istentisztelet: Magyarország jeles művészeivel lehettünk liturgiai és istentiszteleti közösségben (Kaláka, Sebestyén Márta, Lackfi János, Harcsa Veronika, Ferenczi György és a Rackajam). Közben megszerettünk jó néhány új művészeti együttest, a kollégium révén pedig azóta több személyes kapcsolatunk is létesült, például a Platon Karataev, a Napfonat vagy a HolddalaNap zenekarokkal. Ez a jelenlét a völgyben azóta is folytatódik egy másik jó csapat szervezésében. Mi a Bőköz fesztiválon (Baranya) kezdtünk el egy újabb művészeti tábort.
Adventi üzenet az Uffizi Képtárból és Bódvalenkéről
Alig van olyan művészeti alkotás, amely ne volna rám hatással, és ne inspirálna bennem további folyamatokat. Mondok egy közeli példát: minden adventben van egy konkrét üzenetem, amelyért imádkozom, amelynek a lényegét igyekszem feltárni. Ezt az üzenetet több oldalról is megközelítem, a művészetek felől is. A legutóbbi advent előtt járhattam az Uffizi Képtárban, Firenzében: ott leginkább az angyali üdvözletet ábrázoló képek keltették fel az érdeklődésemet, a nagy nevek mellett (Botticelli, Fra Angelico) sok más művész festményével is megismerkedtem. Ezután jártam Abaújban, Bódvalenkén, amely arról híresült el, hogy egy időben a falubeli házak falára különböző művészek festményeket, freskókat vittek fel, mintegy szabad kiállítótérként használva az egyébként nagyon szegény és sok szempontból hátrányos helyzetű falut. A kettő képeiből készítettem egy sorozatot szöveggel, Igékkel, kiemelve az adventi üzenetből a „nagy gazdagságot” és az egyszerűséget, a szegénységet. Ami engem ért, azt próbáltam meg mások számára is elérhetővé tenni.
Franciaország, Ronchamp – a Le Corbusier tervei alapján épített Magasságos Miasszonyunk temploma
A prédikációkban is gyakran használok fel művészeti alkotásokat, „lazább” igehirdetésekben, meditációkban meg is szoktam ezeket jeleníteni.
Vallásos művészetek?
A művészet hosszú évszázadokon keresztül elsősorban vallásos, hitbeli, bibliai tartalmakat hordozott. Ezt az irányát semmiféle szekuláris befolyás nem szüntetheti meg. A művészet definíciójára azonban nem vállalkoznék, és a művészek szemszögéből sem mernék nyilatkozni. Az exhibicionizmus akár a művészetekben, akár a vallásban fellelhető. A lelkészség is előretolt és kiemelt pozíciót jelent, gondoljunk a szószékre. A „Mire gondolt a költő?” kérdést ma már gyakran ironikusan, de sűrűn használjuk a közbeszédben. Nagy fejezete van ennek a témának: a művészetek által „üzen-e” valaki, a művész, a megbízói vagy maga az Úr? Szerintem nem ilyen direkt a párhuzam, de aki hagyja hatni az alkotást, annak a számára lesz üzenete is. Némelyik mű olyan, mint egy prédikáció. Néha jobbnak is tűnnek. A nagyon modern, vallástól már elrugaszkodott alkotásokban is megtalálható a szakrális, mint ahogy mindenhol a világban lehet találkozni Istennel, nem csak a templomban. Néha nagyon meglepőek ezek a nem várt találkozások
A perspektíva kérdései
A művészetekben lényeges a perspektíva, s ha valaki nem onnan szemléli vagy alkotja a művet, ahol én állok, az máris érdekessé teszi. Legismertebb példa Salvador Dali Krisztus-ábrázolása, amely Glasgow-ban található. Itt a művész felülről, mintegy az Atya szemszögéből mutatja a keresztet; ráadásul felemeli a térbe, ezzel sok új gondolatot indít el. Egyszer meditációt írtam Chagall egyik üvegablak-ábrázolására, ez az angyallal harcoló Jákóbot ábrázolja. Egymást fogják, egymásba kapaszkodnak, egymás foglyai, bámulatos szépség, színesség és dinamika jellemzi a képet. Firenzében pedig Izsák feláldozásának különböző megközelítései érintettek meg különösen.
A lelkészi hivatás évében a teológusokkal megnéztünk lelkészekről – is – szóló filmeket: Tűzszekerek, Folyó szeli ketté, Galamb papné. Mindegyik máshonnan közelítette meg a témát. Most, az élő Ige évében az Éli könyve, az Úrvacsora, az Andrej Rubljov van tervben. A teológián a csoportos színházlátogatáson a 10 című előadást néztük meg a Radnóti Színházban. A darab XXI. századi viszonyok között kérdez rá a tízparancsolat relevanciájára. Betartható-e, be szeretnénk-e tartani, át tudjuk-e hágni úgy, hogy nem is tudunk róla? Maga a darab is felfogható a parancsolatokhoz intézett kérdésként. Remek színpadi interpretáció.
Végül is mire jó a művészet?
A művészet először is hat rám, ha engedem, ha kiteszem magam neki, már ha meg lehet személyesíteni. Másrészt olyan régióba, térbe emel fel, ahol jó lenni. Sokszor álltam úgy egy festmény előtt vagy hallgattam prózát, zeneművet, hogy azt éreztem, emeli a lelkemet. Harmadszor: gyönyörködtet, ámulatra késztet, katarzist jelent, Isten magasztalására buzdít, szépséggel tölt el, megborzongtat, megríkat, megénekeltet... Negyedszer: módosítja, megváltoztatja, újraindítja, átrendezi a perspektívámat, máshogyan kezdek látni. Ötödször...
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!