A nevelés gyümölcse

„»Két pogány közt egy hazáért« – ez volt a ’43-as szárszói konferencia lényege. Erről szólt a nemzet »evangéliuma«, s minden tiltás ellenére: a »haza magasba emeléséért«. Itt kerülhetett a háborús lidércfények között tisztán nem látó értelmiség életveszélyes szerepe a szárszói népi vonulat legnagyobb reprezentánsának, Németh László harmadik utas eszmekörének a közelébe, aki »bajtársként« érkezett oda, mint »szurkoló«, hogy »duzzogás« helyett a »kötelességvállalás veszélyét« vállalja és »hű műszerként« regisztrálja lelkiismerete szavát” – így emlékezett az ötvenedik évfordulón Kanyar József (1916–2005), aki fiatalon részt vett a Soli Deo Gloria Szövetség (SDG) által szervezett konferencián. A Honismereti Szövetség egykori elnöke a Magyar Nemzet hasábjain tekintett vissza a szárszói eseményre, amely nagy hatást gyakorolt az életének alakulására. Rengeteg fiatal számára jelentett meghatározó élményt, hogy találkozhattak a korszak jeles gondolkodóival, a népi mozgalom alakjaival. A II. világháború idején a magyar társadalmat érintő aktuális és jelentős kérdésekről hangzottak el előadások Szárszón, és az is kiderült, mennyire eltérően tekintettek a jövőbe a szónokok és a vitában résztvevők.

A nevelés gyümölcse (reflap publikáció 2023. 09. hó (f. Zsinati Levéltár)

Fotó: Zsinati Levéltár

A legtöbbet idézett mozzanatok a nyolcvan augusztussal ezelőtti eseményről Németh László és Kodolányi János előadása, vagy éppen az Erdei Ferenc és Kovács Imre közötti nézetkülönbségek. Tanévkezdés idején azonban érdemes Karácsony Sándor gondolataira utalni, aki a „magyar nevelés” kérdéseiről szólt a hallgatósághoz. „A pedagógia célja a növekedés. Szellemi téren ez csak úgy képzelhető, ha a nevelő mindig a legmagasabb intenzitású emberi lehetőséget képviseli növendékével szemben, s mindig is azt igényli tőle. Mi azt a hibát is igen gyakran el szoktuk követni, hogy ifjúságunk nevelését az értelmiség feladatának gondoljuk, s értelmiségiekre bízzuk” – fogalmazott a pedagógus. Karácsony Sándor úgy látta, hogy az értelmiség tevékenysége „az éppen érvényben lévő igazságok megolajozottan, simán »futó« megvalósításában merül ki”. Az ifjúság nevelését nem az értelmiség feladatának tartotta, hanem úgy gondolta, „csak áhítatos, papi lelkek nevelhetik” a fiatalokat. „Keresztyénné kell lenni a magyarságnak, hogy aztán magyarul lehessen magyarrá, tehát nemzetivé lehessen. A nevelés sem lehet addig magyar, amíg a nevelők az áhítat fokán papokká nem magasodnak, és önmagukon túl utalva, Jézus Krisztustól nem várják, és nem nyerik nevelő munkájukhoz a transcendens erőket. A növendékeket pedig át nem járja a szeretet, […] a Krisztusból feléjük áradó, azután meg belőlük Krisztus felé törő szeretet, amely a nevelők áhítatával együtt teremtheti a nevelés gyümölcsét, a naponkénti állandó növekedést.” A nevelőknek és a növendékeknek bizonyosan ma is ez a legfontosabb feladata. Karácsony a korát meghaladó módon foglalta össze a magyar nevelés teendőit abban a korszakban, amikor vele együtt sokan fogalmazták meg, hogy megérett a helyzet a lelki ébredésre.

„Szárszó mindig közügy volt. Legyen ma is az, amelynek határozataira és javaslataira mindig büszke lehetett az ország népe, de a haza határain kívül élő magyarság is” – fogalmazott Kanyar József.

A református értelmiségiek, pedagógusok, tudós és közéleti személyek munkája, gondolatai, alkotásai és meghozott döntései ma is jelentős erővel hatnak társadalmunkban. Hogy ez így legyen a jövőben is, szükség van a református iskolákban folyó állhatatos nevelőmunkára. Érdemes a mai református értelmiségiekre és nevelőkre figyelni, csakúgy, mint a szárszói nemzedék által megfogalmazottakat tanulmányozni. A most induló tanévben is biztosan lesznek vélt vagy valós elégedetlenségüket, sérelmüket kifejező oktatók, de a keresztyén nevelők számára talán mégis a fiatalok jövője lesz a legfontosabb. És reménység szerint rájuk is úgy emlékeznek majd, mint ahogyan Karácsony Sándor gondolt vissza egykori tanítóira: „Talán sohasem lettem volna pedagógus, ha már a földesi elemi iskolában két áldott nevelői lelkületű tanítóm nem lett volna.”

A szerző történész, újságíró, presbiter, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa, a Szabad Föld lapszerkesztője.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!