„A reformáció egy mag, amelyet Luther vetett el, és megváltoztatta a világot”

Reformációi Gálaestet tartott vasárnap a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa az Urániában. Az ünnepség a reformáció hónapja alkalmából megrendezett programsorozat központi eseménye volt, amelyen Nagy István agrárminiszter is beszédet mondott.

meöt_gálaest_uránia_fotó_vermes_tibor_3

Fotó: Vermes Tibor

A rendezvény a 90. zsoltár eléneklésével kezdődött, majd a Koreai Presbiteriánus Egyház Nőszövetségi Énekkara lépett színpadra. Előadásuk után Steinbach József püspök, a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnöke mondta el köszöntőjét, amelyben Jézus Krisztus nagyságát és tisztaságát hangsúlyozta, aki által mi, bűnös emberek részesülhetünk a kegyelem ajándékában. Beszédét József Attila soraival zárta:

„az ember él

kenyeret eszik és remél

várja hogy elmuljon a tél

hogy egy padon a napba üljön

és fölpiruljon még a vér”

Az egyházi elöljáró után a Collegium Musicum Debrecen fiatalokból álló kamarazenekara lépett színpadra, akik Händle-től és Bachtól játszottak zeneműveket.

meöt_gálaest_uránia_fotó_vermes_tibor_2

Fotó: Vermes Tibor

Az est díszvendége Nagy István agrárminiszter volt, aki Reformáció és magvetés címmel tartott személyes élményekkel átszőtt előadást. Történetét gyermekkorától kezdte, kiemelve, hogy szülei, nagyszülei már egészen kicsi korától a hívő életre nevelték, ezért, ahogy ő fogalmazott: „legfontosabb családi örökségem az értékrendem lett”. Éppen ezért sorkatonai szolgálata során minden tiltás ellenére magával vitte Bibliáját, és amikor kérdezték, hogy ez valamiféle szolgálati szabályzat-e, akkor ő azt válaszolta: „igen, az én életem szolgálati szabályzata”, amire a mai napig így tekint. Felidézte egyetemi éveit is, amikor egyik tanára keményen rápirított, hogy döntse már el, hogy lelkész vagy agrármérnök szeretne-e lenni, mert a kettőt együtt nem lehet csinálni. Elmondta, ekkor született meg benne a gondolat, hogy igenis lehet hívőnek maradni egy polgári hivatás mellett, és a két szakma nem áll messze egymástól, hiszen „magvető a lelkész és a gazda is”, mind a kettőnél a konkoly együtt nő a búzával. – A reformáció is egy mag, amelyet Luther vetett el, és megváltoztatta a világot, többet adott, mint a 95 tézis – mondta a miniszter. Később Móricz Zsigmondtól idézett, és így fogalmazott: – Ahogyan az írót, úgy engem is meghatároz református hitem. Kiemelte, hogy a mai világban elengedhetetlenül fontos az, hogy Istennel együtt növekedjünk, mert ő az a jó gazda, aki éltet minket a gondviselés formájában. Zárógondolatában arra bátorította a jelenlévőket, hogy táplálják a beléjük ültetett magot, mert napjainkban igazán szükség van rá. Előadását egy buzdítással fejezte be: – Itt az ideje a Bibliánkat leporolni, Istennel szóba állni.

meöt_gálaest_uránia_fotó_vermes_tibor_7

Fotó: Vermes Tibor

Nagy István agrárminiszter beszéde után közös éneklés és rövid szünet következett, majd az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola szolgált a színpadon.

Ezt követően átadták a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyás-díját, amelyet idén Háló Gyula vehetett át. Utolsóként a Misztrál Együttes lépett színpadra Babits Mihály verseinek megzenésített változatával. Az est a Himnusz eléneklésével zárult.