A reformáció elindítói meghallották Isten üzenetét

A nyitó istentisztelettel elkezdődött a reformáció hónapja

Elkezdődött az Október a reformáció hónapja programsorozat a szombat esti nyitó istentisztelettel, amelyet a Kálvin téri református templomban tartottak meg. Az eseményen Kondor Péter evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) alelnöke hirdetett igét, és öt kórus szolgált énekével. A Baptista Központi Énekkar, A Lutheránia Énekkar, a Pünkösdi Misszió Égi Szólamok Kórusa, a Miskolci Esterházy Kórus és a Központi Református Kórus külön-külön is előadtak műveket, majd a szertartás végén mind együtt énekelték a Zengd Isten nevét című éneket. Az istentisztelet előtt a templom előtt az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium Fúvószenekara tartott szabadtéri koncertet, a templomban pedig Fischl Vilmos MEÖT-főtitkár köszöntötte a résztvevőket.

Közös éneklés - Október a reformáció hónapja 2022 nyitó istentisztelet Fotó: Todoroff Lázár

Közös éneklés a Kálvin téri templomban

Fotó: Todoroff Lázár

Kondor Péter igehirdetéséhez Máté evangéliumából a hegyi beszédet választotta alapigének. A püspök kiemelte, hogy a reformáció Isten igéjére figyelve született, és nagy lépést tett azzal, hogy nem toldozott-foldozott, hanem új fejezetet nyitott. Kondor Péter emlékeztetett, hogy a reformáció a maga idejében a legkorszerűbbet alkotta meg, és a kor egyik fő kérdésére, az egyéni üdvözülés mikéntjére adott választ: a hit általi megigazulás hirdetésével Luther és társai meghallották Isten üzenetét. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a reformáció nem lezárt folyamat, Isten minden korban munkálkodik, és a mi dolgunk az, hogy meghalljuk hangját, és igyekezzünk követni akaratát.
Meg vagyok győződve róla, hogy ilyen nehéz időkben, amikor háború, járvány dúl, a rezsikérdésekről kell beszélnünk, menekülteket kell segítenünk, Isten a cselekvő közösség jobb megértésének és igazabb megélésének irányába terel minket – mondta Kondor Péter, aki szerint semmi másra nincs akkora szüksége a világnak, mint a hegyi beszéd szellemében cselekvő emberekre, akik szeretik és lefegyverzik az ellenségeiket, és megtörik a bűn hatalmát. Persze ebbe a harcba nem pusztán a szeretettel, fegyvertelenül mennek, hanem Jézussal, aki azért jött a Földre, hogy előkészítse az embereket a mennyre: ő azt akarja, hogy a menny előbb legyen bennünk, mint mi a mennyben. „Ez az evangélium az, amit a reformáció újra felfedezett. A boldogok evangéliuma.”

Kondor Péter evangélikus püspök - Október a reformáció hónapja 2022 nyitó istentisztelet Fotó: Todoroff Lázár

Kondor Péter: Jézus azt akarja, hogy a menny előbb legyen bennünk, mint mi a mennyben

Fotó: Todoroff Lázár

Koldusok vagyunk mindnyájan, mégis gazdagok, boldog örökösök. Mert miénk a mennyek országa, mindannyiunké – jelentette ki az evangélikus püspök, aki szerint a reformáció nem a dicsekvésről vagy a hivalkodásról szól. „Isten igéje kötelez bennünket múltunkat ismerni, és ösztönöz ma is a megújulásra, és bátorít, hogy meghozzuk Isten igéjéért akár a legnagyobb áldozatot is, örvendezve, hiszen miénk az evangélium”.
Az istentiszteleten részt vett Steinbach József református püspök is, a MEÖT elnöke is.

Bódiss Tamás Október a reformáció hónapja 2022 nyitó istentisztelet Fotó: Todoroff Lázár

Éreznünk kell, hogy egy nagyobb, ökumenikus közösségbe, a magyarországi, sőt a világkereszténységbe tartozunk – mondta Bódiss Tamás

Fotó: Todoroff Lázár

A zene és az ének összeköt, hiszen az egyházzene múltjában is rengeteg közös kincs van – mondta el nekünk az esemény után Bódiss Tamás református egyházzenei vezető. A Baptista Kórus például tudatosan mind a négy felekezet repertoárjából választott egy-egy kórusművet. „Ezek ilyen egymás felé nyújtott kezek”.
Arról is beszélt, hogy az új Református Énekeskönyv Reformáció, anyaszentegyház része ad egy programot arra, hogy most egy kicsit nézzünk efelé a téma felé. Nem csak a reformációban tapasztalt áldásokra gondolva, hanem azért is, hogy legyen egy egyházfogalmunk.
„Nagyon fontos a saját egyéni lelki életünk, a gyülekezetünk, a kis közösségek élete, de éreznünk kell azt, hogy mi egy nagyobb, ökumenikus közösségbe, a magyarországi, sőt a világkereszténységbe tartozunk bele. És ezt élhetjük át ebben a hónapban, hogyha egy kicsit az egyházról gondolkodunk, és kicsit kitekintünk.”
Bódiss Tamás szerint azért is jó, hogy ez a program megvalósult, és a reformációról megemlékezünk, mert erősíti az embert, hogyha rámutatunk a reformáció tanításaira, ajándékaira, és gyakoroljuk közösségünket a reformáció egyházaival.

További képek a nyitó istentiszteletről

A reformáció hónapja október 31-ig számos programmal várja az érdeklődőket.

A MEÖT által meghirdetett programok:

Október 9., vasárnap, 17 óra: nyíregyházi ökumenikus missziói nap, Nyíregyháza, evangélikus nagytemplom (4400 Nyíregyháza, Luther tér 14.). Igét hirdet Fekete Károly református püspök.
Október 16., vasárnap, 17 óra: reformációi gálaest, Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.). Ünnepi előadó: Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. (Jegyeket a gálaestre az igénylőlap kitöltésével és visszaküldésével lehet kérni szeptember 30-ig.)
Október 30., vasárnap, 9:30: reformációi istentisztelet, Budafoki Baptista Gyülekezet (1221 Budapest, Péter Pál u. 17.). Igét hirdet Khaled A. László metodista szuperintendens, a MEÖT alelnöke.
Október 31., hétfő, 17 óra: reformációi megemlékezés, Budapest, Reformáció park (a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán). Beszédet mond Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője.