A református oktatásról, család szerepéről és a gyülekezethez kapcsolódásról hangzottak el előadások a Reformátusok Szárszói Konferenciájának harmadik napján. A témákban hangsúlyos volt a keresztyén ember és közösségek szerepe a társadalomban, hitbéli küldetésben.
Az őrálló misszió
Bara Lajos István A református oktatás szerepe a tárdadalomban és a nemzet megtartásában címmel tartott előadást. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka a tanítói szolgálatra hívást, a tudás továbbadásának jelentőségét emelte ki elsőként. Meglátása szerint elődeink nemzetmegtartó szerepe igazodási pontot jelenthet mindannyiunknak. A keresztyén iskolákat az egyház fenntartása érdekében kell megtartanunk, minden keresztyén hívő felelős az egyházért, az iskolákat a nemzet megmaradásának bástyáiként írta le.
„Fel kell mérnünk az oktatásban rejlő lehetőségeket"
Bara Lajos István kitért az elmúlt évszázadban a református nevelési, oktatási intézményeket ért nehézségekre, egyebek között a trianoni békediktátum, és az 1949 és 1952 közötti államosításra. 1989 után a korábbi 1060 intézménynek csupán töredéke indult újra, mégis, a református intézmények közös találkozóknak adnak otthont, tapasztalatcserét biztosítanak, átlépik a határokat. Ez a nemzet közös kincse, mély értelmű jelképe – hangsúlyozta az előadó. A jövőre neveléssel összefüggésben Szent-Györgyi Alberttől idézett: „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”. A királyhágómelléki főgondnok szerint az egészséges társadalomban hangsúlyos szerepe van a család védelmének, a bibliai tanításnak, és a nemzeti örökségnek. Be tudja-e tölteni ezt ma a református oktatás? – tette fel a kérdést a hallgatóságnak. A választ az Igében találjuk „Őrállóvá tettelek téged” (Ezékiel 33,7)
Véleménye szerint fel kell mérnünk az oktatásban rejlő lehetőségeket, látszatmegoldások helyett cselekvésre van szükség, el kell indulnunk a kitűzött irányba. Iskoláink úgy válhatnak fontos társadalmi tényezővé, ha megtartják versenyképességüket a minőség folyamatos biztosítása mellett, hogy szívvel-lélekkel szolgálják a diákokat. Előadását Reményik Sándor költő Templom és iskola című versrének egy részletével zárta a királyhágómelléki főgondnok: „Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!”. Hozzátette: a globális világ harapófogójába kerülve nincs más menedékünk, mint önazonosságunk megőrzése. Ha mégis kiengedtük kezünkből iskoláinkat, jóvátételül teremtsünk újakat, de mindig a régi szellemében.
A család a társadalom kovásza
A család a hűség jutalma címmel Komlósi Piroska, klinikai szakpszichológus vette át a szót. A szakember a családot a társadalom kovászának nevezte. Őrizni, osztani kell, továbbadni, ami növel, gazdagít – emelte ki. A hűségről úgy vélekedett, hogy ezt tanulnunk kell, elsősorban a családunktól. Hűségesnek Istenhez éppen a kényes helyzetekben kell lennünk, a Krisztus iránti hűség erős legyen bennünk – tette hozzá.
Komlósi Piroska klinikai szakpszichológus
A család szerepének megerősítéséhez a szakember fontosnak nevezte a támogató hozzáállást, hogy a vágyott gyermekek meg is születhessenek. Sokszor tapasztalja azonban, hogy a párok az első gyermek megszületését nehezen viselik. Elakadnak a gyereknevelésben, és nem vállalnak többet. Meglátása szerint a szeretetben nevelés is hiányokat mutat, ezt azonban lehet tanulni, például a hála érzése, a képesség továbbadása generációkon keresztül is áldásos, amelynek a gyülekezetekben is óriási szerepe van. A szakember kitért még a hit, munkára nevelés és a felelősségvállalás fontosságára, amelyben a nagyszülőknek kulcsfontosságú szerepük lehet.
„Mi reformátusok Isten álmában vagyunk”
A szombat délelőtti program harmadik felszólalója Sohajda Levente, a göncruszkai református gyülekezet lelkésze volt, aki Kapcsolódásaim a gyülekezetemhez címmel tartott előadást. A tiszteletes véleménye szerint az, hogy mi reformátusok vagyunk, benne van Isten alkotó, teremtő álmában. Az Úr hihetetlen bizalommal tekint ránk.
Kapcsolódásainkat Istenhez, családhoz, gyülekezethez a szerelemhez hasonlította a lelkész. Az egymásba szeretés álmában nyitottság van, kíváncsi vagyok arra, amit a másik gondol – érzékeltette. A boldogság kulcsa az a szabadság, amely felszabadít bennünket arra, hogy amit az Úr mondott, azt tegyük. Nekünk, reformátusoknak megadatott, hogy ismerjük az egyetlen valóságot – idézte fel.
„Ami nekünk gond, a teremtő, velünk álmodó Úrnak nem az"
A lelkipásztor arról is értekezett, hogy kívülről milyennek tűnnek a református gyülekezetek, de a valóságot nevezte a lényegnek. Amikor imádkozunk, belső elcsendesedésünkben a bennünk álmodásra inspiráló Úr velünk van – említette meg. Meghatározónak mondta, hogy a gyerekek mit tudnak elővenni szívük tarisznyájából, amit a gyülekezetek tettek bele. Némi szójátékkal hozzátette azt is, hogy nehézségek idején a 41. zsoltár első versének eleje (amely így, önmagában más értelemmel bír) jut eszébe: „Boldog, akinek gondja van...”. Megerősítőnek tartja az ilyen helyzetben azt, hogy ami nekünk gond, a teremtő, velünk álmodó Úrnak nem az. Zárásként azt emelte ki, hogy hinnünk kell abban, hogy az Igének ereje van, és hogy mi, reformátusok az Isten álmában vagyunk. Legyen ez mindannyiunk öröksége.